A kelet-európai országokban zajló – a gazdaságok szerkezeti átalakításához elismerten szükséges – privatizáció egyik legnagyobb kérdése volt, hogy az állami vagyont elsősorban külföldi befektetőknek vagy a vállalatok alkalmazottainak és vezetőinek adják el. A részvények értékesítése nagybefektetők vagy ha tetszik szakmai befektetők számára számos előnnyel kecsegtetett, így többek között a kiürült államkasszák feltöltésének lehetőségével. Más kérdés, hogy ezzel abból a privát szektorból szívják el a forrásokat, amelynek megteremtését a privatizációtól remélték. A nagybefektetők becsalogatásának reménye azonban csak néhány, jól jövedelmező iparág esetében válhatott valóra. Így a távközlés vagy a nagy szolgáltató cégek esetében.
A másik lehetőség, az állami vállalatok hazai kisbefektetők számára történő értékesítése mellett elsősorban politikai érvek szóltak, hiszen az új tulajdonosi réteg mindig támogatja – sok esetben nem csak eszmeileg – vagyonhoz juttatóit. Igaz, ebben az esetben a volt állami tulajdon hatékony működtetésére nem sok remény volt.