A hazai gyártók tucatszám bombázzák a kormányzatot piacvédelmi kérelmeikkel. A példák azt mutatják: az állam csak a Keletről jövő termékekkel szemben hajlandó védelmet nyújtani a magyar cégeknek. A sok síró száj között persze nehéz kiválogatni: ki az, aki tesz is valamit a fennmaradása érdekében, és ki az, aki csak az állami védőbúrától reméli sorsa jobbra fordulását. A kérelmezők között van a hazai automatamosógép-piacának nagy részét elveszített Hajdúsági Iparművek Rt. is, amely importkorlátozást sürget a kormánynál.
Bojtor Sándornak, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium piacvédelmi osztálya vezetőjének összegzése szerint 1993 óta mintegy harminc piacvédelmi ügyben született döntés. Ebben a gyakori elutasítások és a magyar szabályozás szerint legfeljebb egy évre szóló intézkedések miatti ismételt kérelmek is benne vannak. A bevezetett piacvédelmi intézkedések egyike sem érintett olyan államot, amely miatt az ügyet az EU bizottsága elé kellett volna vinni. Az osztályvezető szerint egy uniós országgal szemben nehéz dolgunk lenne, mert a szervezet nem szokott velünk szemben ilyen intézkedést kezdeményezni.
A jelentősebb magyar lépések a volt szocialista országok importját korlátozták. A vas- és acéltermékekre, a cementre, valamint műtrágyára bevezetett kontingensek olyan, energiaigényes technológiájú gyártást próbáltak megvédeni, amellyel szemben a még mindig alacsony energiaárakkal dolgozó FÁK-országok, Románia vagy Bulgária jelentős árelőnyre tettek szert. Bojtor Sándor értékelése szerint a cementiparban rendeződni látszik a helyzet, így a július végéig élő importkontingens meghosszabbítására talán már nem lesz szükség. A műtrágyapiacon is megoldódott a probléma, csak egészen másképpen: a kontingensvédelem ellenére a hazai gyártók felhagytak a termeléssel… A megmaradt Pét ugyan még megkapta a védelmet, de azt vissza kellett vonni, mivel nem lett volna képes kielégíteni a hazai igényeket. Ezzel szemben a vas- és acéltermékek importkorlátozása továbbra is indokoltnak tűnik, a kérelmek évről évre visszatérnek.
Egyre gyakoribbak az import szoros megfigyelését lehetővé tevő monitoring-intézkedések, amelyek ugyan nem jelentenek importkorlátozást, de előszelei lehetnek egy későbbi piacvédelmi intézkedésnek. Tavaly májusa óta ilyen monitoring-rendszer működik az automata mosógépekre is. Ezt a Hajdú Rt. importkontingens bevezetését kérelmező beadványa nyomán rendelte el a szaktárca. A Hajdú továbbra is fenntartja az importkorlátozási igényét, ezzel kapcsolatban azonban még nem indult piacvédelmi eljárás az IKM-ben.
Függetlenül az ipari tárca véleményétől és későbbi lépésétől, a Hajdúsági Iparművek története tanmeseként példázza egy, egykor monopolhelyzetet élvező cég sorsát a hazai piac megnyílása után. A Hajdúsági Iparművek a belpiac liberalizálásakor gyakorlatilag egyedül uralta az eladásokat. A cég mindeddig a 70-es években megindított automatagyártás alaptípusának, az AEG felültöltős kisméretű gépének változatait forgalmazta. A gyártót semmi nem kényszerítette arra, hogy típusválasztékát bővítse, és több szolgáltatásvariációjú, különböző árkategóriájú gépeket kínáljon a fogyasztóknak. A importliberalizáció után azonban itthon is megjelentek a külföldi készülékek, és 1992-től drasztikusan olvadni kezdett a Hajdu gépek piaci részesedése. A hídfőállásaikat hamar létrehozó világcégek és kisebb márkák jelentősen átalakították a kínálatot: a vásárlók több ár- és szolgáltatás-kategóriájú készülék közül válogathattak. A boltokban megváltozott a világ, egy dolog azonban megmaradt: a régi Hajdu. A magyar vállalat továbbra is addigi típusát forgalmazta, amelyen nem hajtott végre lényeges módosítást.
A cég vezetése úgy látja: a Hajdú Rt. nem kapott kellő védelmet a belpiacon. Az átalakulást, a privatizációt és a termékfejlesztést egyszerre kellett volna végrehajtaniuk. Mire viszont meglett az új tulajdonos, elindították az elöltöltős gépek összeszerelését, addigra az importkészülékek elvették a Hajdú automatamosógép-piacának kétharmadát. Az 1994-es privatizáció után a cégvezetés szinte azonnal piacvédelmi intézkedést kért a kormányzattól, mondván: azt az import mennyiségének megugrása és beérkezésének körülményei indokolják. A vámstatisztikák szerint 1992-től nagyságrendekkel megnőtt az Olaszországból, különböző márkaneveken, 200-210 dolláros határparitásos áron beérkező készülékek száma. Ez a mennyiségi ugrás ilyen árkondíciókkal a Hajdú Rt. szerint megalapozhat egy piacvédelmi intézkedést.
Tatár Csaba, a Hajdú Rt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese úgy látja: a forgalomban lévő felültöltős Hajdu gépek szolgáltatása és minősége semmivel sem rosszabb, mint a hasonló árkategóriájú import-automatáké. Sőt: a magyar gépek várható élettartamának hossza és mosási programjainak száma nagyobb, mint a konkurenseké. De akkor miért veszik a magyar vásárlók a külföldi gépeket? Az ok alighanem abban keresendő, hogy a Hajdú Rt. nem tudta idejében kielégíteni azokat a vásárlói igényeket, amelyek a fogyasztók döntését a gép belbecsén kívül befolyásolták. Az importautomaták többsége divatos formatervezésű készülék, míg a Hajdúk külcsínét érdemben nem változtatta meg a hazai gyártó, ráadásul a liberalizált piacon a kötelező felültöltős korszak után a vásárlók az elöltöltős gépek felé fordultak. Tatár Csaba úgy látja: számít ugyan a gépek külleme, alapvetően azonban az ár dönti el a típusválasztást. A választék hiányát ugyanakkor a Hajdú Rt. is felismerte: az idén megkezdte egy középkategóriás elöltöltős gép összeszerelését, és az ősszel egy másik, olcsó kategóriájú elöltöltős automata gyártását is beindítja.
Gerő László, a Whirlpool Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója úgy látja: a Hajdu mosógépek konkurenseit nem az elöltöltős automaták között kell keresni. Van egy olyan vásárlói réteg, amely a felültöltős gépeket veszi, azonban ez folyamatosan zsugorodik, illetve egyáltalában nincs pénze automatát venni. A felültöltős gépek iránti csökkenő keresletet a Hajdu konkurensei is megérzik, csak ők az elöltöltős automaták iránt növekvő igényeket ki tudják elégíteni típusválasztékukból. Az ügyvezető ilyen piaci tendenciák mellett azt gondolja: az emberek egy esetleges kvóta bevezetése nyomán sem vennének több régi Hajdút, inkább igyekeznének magánbehozatalból vagy a várhatóan megjelenő feketeimportból megszerezni a nekik tetsző gépet.
Gerő László az idei első, “fekete” negyedév eladási eredményeivel igazolja véleményét: szerinte a felültöltős automata mosógépek piaca 15-20 százalékkal esett vissza, míg az elöltöltősöké csupán 5-10 százalékkal. A szakember szerint az automata-piac folyamatos növekedése már tavaly megállt, és 1996 elejétől drasztikusan zuhantak az eladások. Az országba behozott és gyártott készletek jelentős része nem talált gazdára, és a mind ritkább vásárlókat 5-10 ezer forintos árengedményekkel csalogatták a boltokba.
A nagy készletezés miatt nehéz megbecsülni a piac pontos nagyságát: bár az import és a hazai gyártás együttes száma tavaly is lendületesen nőtt, az eladások elmaradtak ettől. Tatár Csaba 110 ezerre teszi a tényleges eladásokat, Sraud Vilmos – az Electrolux és Zanussi automatákat importáló Lehel Hűtőgépgyár Kft. háztartási készülékek divíziójának vezérigazgatója – 130 ezresnek látja a piacot, míg Gerő László 120 ezer eladott gépről beszél.
Valószínű, hogy idén legalábbis nem fog növekedni a Hajdu felültöltős gépek forgalma. Ezekből tavaly már egyébként is csak 35 ezer készült Tégláson – szemben a 100 ezres kapacitással és az egykor 80 ezer darabot meghaladó gyártással. A Hajdú Rt. piacvédelmi kérelmeiből is kiderül, hogy a szérianagyság már régen alatta van annak a nagyságrendnek, amelynél jövedelmező lenne az előállítás. A cégvezetés azt reméli: az új típusok forgalmának felfutása nyomán ismét elérheti szériájuk a nyereségességhez szükséges nagyságrendet. Ehhez az átmenethez kérik most az importkorlátozást, ami az eredeti kérelem szerint 40 ezer darab lenne. Ezt a kontingenst mára – a további piacvesztés után – a társaság vezetése is túl alacsonynak tartaná. Tatár Csaba szerint 55-60 ezer darab lenne a reális számukra, hiszen ekkor a társaság ehhez hasonló mennyiségű gépet tudna értékesíteni Magyarországon. Terveik szerint a védelem két éve alatt bevezethetnék elöltöltős és új felültöltős típusaikat a hazai piacra, és ezekkel – megfelelő széria mellett – már a jelenleg nagyon csekély exportjukat is növelhetnék.
A Hajdu automaták jövőjéről és a részvénytársaság fejlődéséről megoszlanak a vélemények. Sraud Vilmos úgy látja: a fehéráruk világpiacán tapasztalható koncentrációt egy, a múlt terheit hordozó, kis cég nem élheti túl tőke és know-how bevonása nélkül. Példaként a Lehelt említi, amely korábban a hűtőkészülékek terén a Hajdúhoz hasonló monopolhelyzetben volt Magyarországon. Az Electrolux megjelenése után a technológia- és marketingfejlesztések nyomán megtartotta belpiacának jelentős részét, és hazai hídfőállásaira támaszkodva ma termelésének 75 százalékát exportálja. A vezérigazgató szerint egyébként az automata mosógépek piacán a gyenge líra miatt megugrott olasz import nem speciálisan magyar jelenség. Egész Európában megnőtt az elmúlt években az olasz fehéráruk versenyképessége. Ezt a helyzetet a Lehel élvezhette mint mosógépimportőr, de megszenvedte mint hűtőgépgyártó – mégsem kért piacvédelmet. Sraud Vilmos ugyan egyetért azzal, hogy a magyar ipart a fejlődés érdekében a kormányzatnak védenie kell, azonban csak akkor, ha a védelmet kérő megalapozott tervekkel áll elő.
Ha leheles párhuzamokat keresünk, élesen kirajzolódik a két cég sorsának különbözősége. A Lehelt a privatizáció és az importliberalizáció hajnalán adták el a világ egyik legnagyobb fehéráru-gyártójának. A Hajdúsági Iparművek privatizációja viszont egészen 1994-ig húzódott, amikor a menedzsment vezette konzorcium szerzett 80 százalékos tulajdont a 610 milliós jegyzett tőkéjű cégben. A magánosítás után így a társaság – amelynek ma befektetett tőkéje másfél, saját tőkéje pedig egymilliárd forint – a cégvezetés többségi tulajdonába került, az MRP-szervezetnek és a szintén konzorciumtag Fégtherm-tulajdonosoknak kisebbségi részesedésük van. A privatizátorok a fennmaradó 20 százalékos részvénypakettet kistulajdonosok között, kárpótlási jegyek fejében osztották szét. A Hajdú Rt. magánosításakor tehát nem sikerült olyan befektetőt találni, aki tőkét, piacot adott volna a cégnek, sőt: a tulajdonosok kénytelenek a megtermelt nyereség egy részét is kivenni a társaságból, hiszen törleszteniük kell a vásárlásra felvett hiteleket.
Lehetett volna másként privatizálni a Hajdút? A cégvezetés szerint nem. Állítják, hogy tucatszám tárgyaltak reménybeli befektetőkkel, de a legkedvezőbb ajánlatot tevő Thompsont is csak egy százfős összeszerelő üzem érdekelte volna. Ezek után nem maradt más hátra, mint az MBO-MRP, amelynek megvolt a politikai támogatottsága is, hiszen a privatizációt követően a helyi MDF-képviselő, Komor Sándor lett a cég elnöke.
A volt szocialista országokban mindenesetre több multi szerzett mosógépgyártó-kapacitást. A lengyeleknél Siemens-Bosch összeszerelő üzem létesült, a szlovák Tatramatot pedig az állítólag Magyarországon is terepszemlét tartott Whirlpool vette meg. Utóbbi hatása máris érződik: a vélhetően az erősödő líra miatt is megtorpant olasz import mellett tavaly egy év alatt szinte a semmiből ugrott 27 ezerre a szlovák üzemből származó Ignis készülékek importja.
A piac ismerői szerint a gyártókapacitás-szerzés ezzel aligha állt meg a régióban. A nagy szállítási költségek miatt a volt szocialista országokat nem lehet messziről ellátni importgépekkel, ezért előbb-utóbb a nagy cégek mindegyike kénytelen lesz olyan gyárat létrehozni vagy vásárolni, ahonnan képes gazdaságosan ellátni ezt a dinamikusan növekvő piacot. Az eddig hallgató multik között emlegetik az Electroluxot, a Thompsont és a Merlonit, esetleg a Candy-csoportot. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy valaki közülük a Hajdú kapacitására is szemet vet. A cég vezetése egyelőre kisebb külföldi partnereket keresett a továbblépéshez. Nem nevezték meg ugyan azokat a társaságokat, amelyekkel együttműködve elkezdik a döntően importalkatrészekből készülő új automatáik összeszerelését, de annyit elárultak: közepes – alighanem olasz vagy spanyol – cégekről van szó. Azért nem egyről, mert a már piacon lévő elöltöltős Hajdu atomata gyártásában részt vevő partnercégnek nincs olcsó kategóriás gépe, így az ősszel induló olcsóbb elöltöltős, valamint a jövőre megújuló felültöltős automatájukhoz egy másik társaság segítségét veszik igénybe. A régi típus lecserélésére mindenképpen szükség lenne, mivel az előállításához szükséges szerszámok elérték a “nyugdíjkorhatárt”. A Hajdú vezetése a kapcsolattól azt reméli, hogy külpiaci lehetőségekhez juthat, és partnereivel egyre szorosabbra fűzheti a kapcsolatát. Ennek végpontjaként Novotni Lajos elnök-vezérigazgató a tulajdonosi kapcsolatra is lehetőséget lát. A cég vezetője úgy véli: esély lehet pénzügyi befektető bevonására is, az EBRD például érdeklődik a Hajdú iránt, és később a társaság tőzsdei bevezetése is szóba kerülhet.
Ezt azonban meg is kell élnie a cégnek, amelynek termelésében egyre kisebb szerepet játszik az automata mosógépek gyártása. A privatizáció óta végrehajtott 600 milliós beruházás sem ennek az üzletágnak a felfuttatását szolgálta elsősorban. Az 1994-es 4,1 és a tavalyi 4,6 milliárdos nettó árbevételből egyre kisebb: egymilliárdot sem elérő részt képviselnek az automaták. A forgalom 40 százalékát kitevő “motoros készülékek” közül a forgótárcsás mosógépek és a centrifugák viszik a prímet, amelyekből stabilan 80-100 ezer darabot gyártanak évente. Ebből 27 ezer a kelet-európai és észak-afrikai piacokon talál vevőre. A beruházások fő irányát az elmúlt években a forgalomból 60 százalékos arányban részesedő hőtechnikai készülékek jelentették. Belga, francia és skandináv piaca révén a Hajdú tavaly már 88 ezer vízmelegítőt exportált. Ezért aztán ebben a termékcsoportjukban hajtottak végre a 600 millió forintból olyan fejlesztéseket, amelyek után korszerűbb készülékekkel bővíthették kínálatukat, és a környezetet jobban kímélő technológia révén a gyártást is olcsóbbá tették.
Ez a beruházás azonban a cég jelenleg rendelkezésére álló lehetőségeit kimerítette. Így eddig nem sok jutott az automata-üzletág fejlesztésére, fellendítésére, viszont a Hajdú középtávú üzleti tervében további 600-700 milliós beruházás szerepel. Majd kiderül, elég lesz-e ez, amikor a piacon a sokat reklámozó és teljes típusválasztékot kínáló konkurensek kedvező szállítási feltételeivel is meg kell küzdeniük. Az importkontingens bevezetésére kevés az esélyük, így az automata-üzletág sorsa új gépeik fogadtatásától, külpiaci értékesítésétől, valamint a tőkebevonás idejétől és nagyságától függhet. A tőkebevonás egyébként befolyásolhatja a cég egészének sorsát is.
Mindezeket a szempontokat persze egyik pillanatról a másikra elsöpörheti egy nagy vevő, akinek a betoppanása viszont a Hajdú vezetése szerint piacvédelem nélkül kisebbfajta csoda lenne. Legalább akkora, mintha egy CEFTA- vagy EU-tagországgal szemben piacvédelmi intézkedést kezdeményezne a kormányzat.