Ma egy hete történt. Délelőtt még bent volt a szerkesztőségben, kora délután pedig már haláláról értesültünk. A mindannyiunk számára döbbenetes hírt nem akartuk elhinni. Hiszen közel negyven év óta a néhány évvel ezelőtti betegségéig, és azóta is minden nap láthattuk, beszélhettünk vele.
Kiegyensúlyozott, barátságos, segítőkész lénye miatt mindenki felderült, ha csak köszönhetett is neki. Mosolygó arca jóindulatot, barátságosságot, segítőkészséget tükrözött. Negyven év alatt egyetlen bántó szót, de még hangos, erőszakosan közölt véleményt sem hallottunk tőle. Pedig volt véleménye a dolgokról, és azt nem is átallotta elmondani akár barátainak, akár főnökének.
Emberi tulajdonságainál csak újságírói kvalitásai említésre méltóbbak. Sok fiatalt tanított szakmánkra, illetve hivatásunkra.
A vele kapcsolatban állók, a cikkeit olvasók tapasztalhatták, hogy szerényen és halkan elmondott véleménye mennyire megalapozott volt. Szerette munkáját, igényelte a feladatokat. S ezekből sohasem lehetett annyi, hogy felületes, kapkodó munkát végzett volna. Széles szakmai ismeretségi köre, igen megbízható informátorai voltak, írásait szinte soha nem kellett ellenőrizni. Igényes volt magával szemben, és példát mutatott másoknak. Befele élt, de nem magának, nem magáért.
Nagyon fog hiányozni nekünk.
Figyelő szerkesztősége