Kommunikáció- vagy szórakoztatásközpontúak lesznek-e a holnap meghatározó információs szolgáltatásai? Melyek lehetnek azok az alkalmazások, amelyek bevezetésével a legtöbb pénzt sikerül előcsalogatni a fogyasztók zsebéből? A tét a következő évtized leggyorsabban növekvő piaca.
Nem véletlen, hogy a gyászos hangzású “killer application” (“gyilkos alkalmazás”) – amely majd minden felhasználót meghódít, és minden eddiginél nagyobb profittal kecsegtet – megtalálásáért óriási erőkkel folyik a kutatás. A szavak szintjén visszatértünk oda, ahonnan a század elején elindultunk, amikor az információ még kizárólag a kriminalisztika képviselőit foglalkoztatta.
Informatikai közműhálózat
Az “info-detektívek” – akik erősen keresik az említett “gyilkost” – fortélyos emberek: a multinacionális vállalatoknál egy ideje már nem a megszállott fejlesztőmérnököké a vezető szerep, hanem azok a szociológusok, szociálpszichológusok, ergonómusok, statisztikusok, művészeti szakértők és marketingesek diktálnak, akik a technikát képesek a fogyasztói igénnyel párosítani. A stratégiatervezők számára nem kérdéses, hogy az információs szolgáltatások – és ezeken keresztül az eszközök – iránti kereslet fokozatosan nő, a kérdés csak a jól megválasztott sorrend, ár és minőség. Ma mindenki a jövendő központi közműveként tekint az információtechnika mindent átfogó és összekapcsoló rendszereire, a hangzatos információs szupersztráda nem más, mint az információs közműhálózat fizikai megvalósításának lélegzetelállító programja.
Ennek a programnak három sajátosságát kell szem előtt tartanunk.
– Olyan átfogó infrastrukturális beruházás-együttesről van szó, aminek a forrásigénye nem biztosítható a hagyományos vállalati tőkeerővel és finanszírozási konstrukciókkal.
– Az út- és közműépítéshez hasonlóan a fizikai megvalósítás csak a kezdet, az igazi üzlet a folyamatos szolgáltatás. A piac szereplőinek első számú törekvése ezért az, hogy az építés lehetőségével egyúttal a majdani tartalmak szolgáltatásának esélyét is elnyerjék.
– Az “információs közmű” lényege az integráció: az információtechnika eszközeinek és a rajtuk futtatható, továbbítható illetve kezelhető információs alakzatoknak az egységes rendszerré szervezése.
Mindhárom jellemző egyetlen irányba mutat: olyan fúziós versenyfutásra készteti a rivális vállalatokat, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét, amikor újabb és újabb cégfelvásárlásról vagy -egyesülésről hall. Ezekben a tranzakciókban szinte elválaszthatatlanul keverednek a tőkeerő növelésének, a profilok összekapcsolásának és kiszélesítésének, illetve a szolgáltatásegyesítések révén remélhető költségcsökkentésnek az elemei. A beruházási nagyságrendek ugrása a várható jövedelmi, illetve profitnagyságrendeket is megemeli. Már az integrációs folyamat felgyorsulása előtt, 1992-ben is 3,8 billió dollárra becsülte a piac forgalmát az USA Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC). Az akkori belső arányok (tömegkommunikáció: 1,4 billió, távközlés: 1,2 billió, komputeriparágak: 800 milliárd, háztartási elektronika: 400 milliárd) a távközlés és a számítástechnika fokozódó összeolvadása révén mára jelentősen megváltoztak. Az ekképpen létrejött telematikai szektor már kétségkívül piacvezető, noha az összvolumen tekintetében egyre nehezebb hiteles becsléseket végezni. Innen viszont már nincs megállás: a jelenlegi trendek folytatása egy arányaiban igazán még mindig felmérhetetlen szintézis, amely a mindennapi lét, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a vásárlás, a pénzügyek “digitalizálható” metszeteit “ültetik rá” a technikailag máris szinte mindent tudó információtechnikai infrastruktúrára. Igazi “tömeggyilkos” születik tehát, valamikor a közeljövőben – de addig?
Intelligens úton az intelligens otthonba
A jövendő szupersztrádájának kikiáltott Internet dinamikus fejlődése ellenére jelenlegi formájában csak megelőlegezi a majdani információs közművet. “Prototípusként” működik a globális hálózaton hozzáférhető szolgáltatások kiépítése, elterjesztése és széles körű felhasználása révén, de egyelőre csak korlátozott és jól körülhatárolható célcsoportokat ér el. A “hálózati tér” (cyberspace) zárt marad, a hálózati végpontok csak egymáshoz és szervereikhez kapcsolódnak. Az informatika jövőképe ennél grandiózusabb információs infrastruktúrát ígér: az otthonok, a hagyományos “lakás” fogalmának és funkcióinak gyökeres átalakítását (“intelligens otthon”), az iroda- és középületek kiszolgáló rendszereinek optimálissá tételét (“intelligens épület”), s a fizikai terek közti mozgásra szolgáló eszközök gyorsasági, biztonsági, kényelmi és hatékonysági mutatóit maximálissá tevő “intelligens járművet” és “intelligens utat.”
A program több talmi utópiánál, hiszen az iménti felsorolás minden eleme nemcsak fantáziagazdag koponyákban vagy tervasztalon, hanem a gyakorlatban is létezik, kipróbált és működő rendszerként. Az “intelligens otthonnak” számos kísérleti megoldása van, a legrégibb és legismertebb talán az Arizonai Ahwatukee “Jövő Háza”, amit több mint 15 évvel ezelőtt épített a Motorola, hogy bebizonyítsa, miképpen teszik eszközeik valósággá az álmokat (bírálóik szerint a rémálmokat). Az Ahwatukee ház informatikai rendszere minimális energia-befektetéssel optimalizálja a hőmérsékletet, nyitja az ablakokat, húzza el a függönyt, kihasználja a napsütés előnyeit, folyamatosan ellenőrzi a páratartalmat, kapcsolja ki-be a mozgó személy után a villanyt, tudja, ki van otthon, az otthoniak közül ki hol van, beenged a lakásba (ideiglenes számmal vendéget is), kommunikációs központja (“media room”) pedig a ház “szentélye”, ahol a számítógép-telefon-fax-TV-video-music center kombináció kényelmesen hozzáférhető.
A kifejezetten kísérleti célra épült házak “bemutató” jellegénél jóval gyakorlatiasabbak a hagyományos lakások “bekábelezésével” és összekapcsolásával létrehozott kísérleti lakótömbök vagy települések. A maga idején szinte mindent a kísérletbe zsúfoló, de éppen ezért mára a technikai lehetőségeknek csak kisebb hányadára építő amerikai, japán, francia, brit és német próbálkozások után ma talán a florida-állambeli Celebration lehet a reprezentatív példa. A város lakói hamarosan egy “élő laboratórium” lakói lesznek, mert az AT&T és a Walt Disney kísérleti info-sztráda sávot épít ki. A település minden házában lesz biztonsági rendszer, az energia- és vízfogyasztást menedzselő rendszer (vezérlés, ellenőrzés, leolvasás), interaktív bank, Internet-hozzáférés. Mód nyílik távszavazásra, a lakások virtuális munkahelyként tudnak működni , s alapfunkció a teljes körű interaktív összeköttetés (a többi lakással, az iskolával, az orvosi ügyelettel, a kereskedelmi intézményekkel stb.).
Intelligens irodaépületeket a nyolcvanas évek vége óta építenek, de a számítógépvezérelte közmű-automatizáció és az informatikai infrastruktúra teljes összekapcsolásáig csak néhány, kifejezetten erre a célra készült tokiói és New Yorki felhőkarcoló jutott.
Digitális közlekedés
Az “intelligens autónak” futnak ugyan kísérleti példányai, de a konstruktőrök csak egyes részrendszerek megvalósításáig vagy teszteléséig jutottak. A genfi Telecom 95 résztvevői megcsodálhatták (két szerencsés pedig meg is nyerhette) a szupersztrádára tervezett Pontiac-modellt a fedélzeti számítógéppel, mobil telefonnal-faxszal. A sajátos perifériákkal intelligenssé tett útburkolattal, az út melletti jelzőrendszerekkel és a másik autó társeszközeivel folyamatosan kapcsolatot tartó műszerek azonban még a kísérletezés fázisában vannak. Az útvonal-információk “beemelése” technikailag gyerekjáték, csak az adatbázist előállító és folyamatosan szolgáltató háttér nem létezik, s mindezek mellé társulnak még a biztonsági természetű feladatok (feltörésvédelem, automatikus járműkövetés stb.). Az “intelligens közlekedés” lehetőségeiből sokat felmutat majd Hongkong 1996-ban elkészülő egységes, digitális tömegközlekedési rendszere, de szolgálhatunk megvalósult példákkal is : az óceán felett repülő gépeik egyikét-másikát gépenként kb. 4 millió dollárért “intelligenssé” tette néhány légitársaság (British Airways, Lufthansa, Singapore Airlines, Virgin Atlantic), s így az utasok számára rendelkezésre áll a hosszú út alatt mindaz, amit csak egy “intelligens otthon” az ülésbe szíjazva kínálhat.
Félreértés ne legyen: az “intelligenssé” varázsoló programok kőkemény piaci vállalkozások, s teljes körűvé válásuk is egyedül a piaci feltételek kedvező alakulásától remélhető. Celebration lakói például fizetnek a szolgáltatásokért, s aki akar, még néhány “extrát” is megrendelhet (pl. a telefon hangvezérlését – vagy a személy mozgását követő híváskijelzést). Az intelligens irodaépület eleve piaci termékként épült, a távolsági repülőgépeknél pedig az utasokért folyó verseny motiválta a társaságokat (no meg az intelligenssé tett utastértől remélt haszon: a British Airways számítása szerint csak az évi 1 millió dollárt termelő elektronikus fedélzeti rulett 4 év alatt visszahozhatja a teljes beruházás árát).
Mindezzel együtt még mindig csak a potenciális “áldozatokat” vettük szemügyre. De hol vannak “gyilkosok”?
Reklámok a Weben
A PC- és CD-boomot leszámítva napjainkban a közületi felhasználók (vállalatok, nagy állami, oktatási intézmények) jelentik az elsődleges felvevőpiacát a majdani szupersztráda szolgáltatásait testközelbe hozó hálózati lehetőségeknek. 1995 ráadásul a vállalatok hálózati “robbanásának” éve volt, a World Wide Web-használók száma azóta 75 naponta megduplázódik. Az USA-ban 2 éve alig néhány vállalat érezte fontosnak, hogy jelen legyen a hálózati térben. Ma több mint 45 százalékuk hirdet Weben, rajta van az összes reklámügynökség, rajtuk kívül leginkább az autógyárak, csomagküldő szolgálatok és szoftvereladók használják. 1994-ben a hálózati reklámok mindössze a reklámpiac 0,06% -át tették ki (100 millió dollárt a 150 milliárdból), ez a szám az előrejelzések szerint 2000-ben már 4, 2010-ben 30 milliárdra nő. Európában az áruházláncok aktivitása kiemelkedő, Németország már 1993-ban átlépte az 1 milliárd márkás bűvös határt az elektronikus vásárlás országos forgalmában. Lassan a magyar vállalatoknak is el kell gondolkodniuk, különösen a tokaji borokról készített Web-oldal sikere nyomán (Japán, ahová eddig semmilyen formában nem értékesítettek tokajit, a hálózati jelenlétnek köszönhetően adta fel az első rendelést). Az elektronikus pénzforgalom és a videokonferencia, illetve a hálózati döntéstámogató eszközök nélkül ma már szinte el sem képzelhető korszerű vállalati informatikai rendszer.
Ezredvégi jóslatok
Hamarosan otthonunk is a hálózatosodásnak ugyanazt a szintjét fogja felmutatni, mint amit napjaink tipikus irodája. Az alapeszközök árcsökkenése – ugyanúgy, mint magánál a számítógépnél – előbb-utóbb elérhetővé teszi a szolgáltatásokat. A Forrester Research Inc. felmérése szerint az USA-ban 1996-ra 5,4 millió, 2000-re 22 millió otthon lesz felszerelve és hálózatba kötve, s akkorra a munkavállalók többsége már távdolgozóként (telecommuter) keresi kenyerét. A 2010-15-ig előretekintő japán, kanadai, ausztrál, európai és amerikai info-sztrádaprogramok és a multinacionális vállalatok éppen ezért már ma a potenciális tömegfelhasználókat célozzák meg. Felméréseik következtében lassan formálódik a “gyilkos fantomképe”. A Siemens reprezentatív fogyasztói vizsgálata például az alábbi eredményeket hozta. A német lakosság 70%-a potenciális felhasználója a szolgáltatásoknak, ám kizárólag akkor, ha a szolgáltatások látványos keveredését (attractive service mix) ígéri az infosztráda. A fogyasztók 50%-a igényli az illetéktelen felhasználás elleni védelmet (pl. a családon belül a gyermeki programhasználat szülői felügyeletének biztosítását), több mint 75%-uk tartja szükségesnek az online számlainformációkat, s 70% részesíti előnyben az egyes tranzakciók lehetőség szerinti legrészletesebb elszámolását. Az elfogadás döntő mozzanata a jó tájékozódási-keresési eljárás (navigation service) megvalósítása, a figyelmet magragadó, könnyen kezelhető grafikus interfésszel. Figyelemre méltó – ugyanakkor nem meglepő -, hogy a felhasználó nem akar többet fizetni, mint amennyit a tradicionális termékekre és szolgáltatásokra költött. A legnagyobb fogékonyság az interaktív video-szolgáltatások iránt mutatkozik, a választott szolgáltatások közül magasan vezet a filmlehívás – de hogy a videokölcsönzők alkonya mikor következik el, hogy az elektronikus levelezés általánossá válása után kevesebbet fognak-e az emberek telefonálni, azt most még nemigen lehet megmondani. Hasonlóképpen nagy kérdés, hogy gerjeszthető e nem-piaci tömegigény, amely aztán “önjáróvá” tesz maguktól beindulásra képtelen folyamatokat? Nem kétséges, sok feladat vár még a szorgos info-detektívekre…