A külföldi vendégek jelenléte beszédesen jelezte: ellentétben az Iliescu-kormány zattal, amelyet a Nyugat csak vonakodva fogadott el, a novemberi választásokon győztes Emil Constantinescu elnök és az általa létrehozott – kereszténydemokrata, liberális, szociáldemokrata erők mellett a romániai magyarságot képviselő RMDSZ-t is magában foglaló – koalíció komoly bizalmi tőkével rendelkezik a határokon túl is.
Az 1989 decemberében született új hatalom megalomániásan felduzzasztott, ám technológiailag általában elavult és műszakilag leromlott nagyipart; a tényleges szükségleteknél kétszerte nagyobb kőolajfeldolgozó-vegyipari kapacitást; túlfejlesztett vas- és acélipart; kétségbeejtő állapotú úthálózatot; kiterjedt, de leromlott vasutat; alacsony termelékenységű, kényszerkollektivizált mezőgazdaságot örökölt a Ceausescu-rezsimtől. A külgazdasági kapcsolatokban a keleti piacok Románia számára is elvesztek.
Ugyanakkor a 11 milliárd dolláros külföldi adósság teljes visszafizetésére 1981-ben kezdett kampány “sikeres” volt – bár ez éveken át hihetetlen terheket rótt a lakosságra. A törlesztés évei jegyrendszerrel, sorállással, benzin- és élelmiszerhiánnyal, télen fagyos lakásokkal jártak, azonban a fordulat pillanatában teli volt az államkassza, az ország jelentős devizatartalékra tett szert. Petre Roman kormánya erre is támaszkodva emelte 1990-ben a béreket, juttatásokat, és költött 2 milliárd dollárt élelmiszer- és fogyasztási cikkek importjára.
A mézeshetek az 1990. év – mindmáig referenciapontnak számító – októberéig: a lakosságot sokkoló első árliberalizálásig tartottak. Akkoriban kezdődött a lej mindmáig tartó romlása. A GDP 1992-ben csaknem 30 százalékkal, az ipari termelés pedig több mint 50 százalékkal maradt el az 1987. évitől. Innen indult meg a lassú javulás 1993-tól, ám a mutatók mindmáig nem érték el az 1990. októberi szintet. Az átlagbér 1994-ben 35 százalékkal maradt el az 1990. évitől; azóta elérte az 1990. évi 82 százalékát, és 90-100 dollár körül van (attól függően, hogy a hivatalos kurzuson vagy a magánváltók árfolyamán számolják-e).
A válság
1990-től megindult, de nem fejeződött be a gazdaság reformja, a piacgazdasági monetáris és fiskális szabályozók (áfa, illetékek, korszerű adók, vámrendszer) bevezetése.
Az 1990. évi földreformmal a szövetkezetekbe vitt föld a parasztság tulajdonába került, így a magánszektor aránya a mezőgazdaságban jelenleg több mint 85 százalékos. A mezőgazdasági termelőeszközök jó része azonban a gépállomások és állami gazdaságok privatizációjának elmaradása miatt állami kézben vagy köztes szervezetek birtokában maradt.
A magánszektor 1996-ban már a GDP 52 százalékát produkálta. A privatizációt meghirdették, de megvalósítása nagy nehézségekbe, törvényes huzavonába, bürokráciába ütközött (lásd külön írásunkat). A mezőgazdaság mellett a magánszektor elsősorban az építőiparban, a kereskedelemben ért el jelentős, 50 százalékot meghaladó arányt. Az ipar viszont lényegében megmaradt az állam tulajdonában: a magántulajdon aránya itt még tavaly sem haladta meg a 20 százalékot.
A Vacaroiu-kormány kezdetben sikeres 1994. évi monetáris stabilizációjának kudarcát elsősorban a strukturális reform elmaradása okozta. Az alacsony energiaárak révén az állam versenyképtelen ágazatokat finanszírozott, gazdaságtalan exportot ösztönzött. A szuperbenzin ára például a periodikus emelések után is csak 40 centnek felelt meg, s ezt is minden alkalommal 30-33 százalékra szorította le a rögtön meginduló áremelkedési hullám; 1996 végén pedig a szuperbenzin lej-ára már csak 20 centnek megfelelő összeg volt.
A Ciorbea-program
A Ciorbea-kormány a Világbank és az IMF szakértőivel együtt állapította meg a diagnózist, és dolgozta ki a reformprogramot. A sokkterápiának az új román vezetés szerint nincs alternatívája. Várni nem lehetett, hiszen az 1995. évi 1,7 milliárd dolláros fizetésimérleg-hiányt tavaly 2,3 milliárd dolláros követte (a tervezett 1 milliárddal szemben), az állami költségvetés deficitje pedig az előirányzott, a GDP 2,2 százalékának megfelelő összeg helyett 5,7 százalékra nőtt, és ehhez még a “regie-k” – szolgáltató vállalatok, alapanyag-termelő trösztök – 6 százalékát is hozzá kell számítani.
A miniszterelnök által február 17-én bejelentett program 1997-re a GDP 2 százalékos csökkenését helyezte kilátásba (az előző évi 3,5-4,1 százalékos növekedéssel szemben). A növekedés újbóli megindulása, immár egészséges alapon, a terv sikere esetén a miniszterelnök szerint 18 hónap múlva várható. Az év első hónapjaira jósolt 90 százalékos infláció a kormányzat tervei és a Nemzeti Bank kormányzójának előrejelzése szerint az év második felében 30 százalékosra csökken, a fizetési mérleg hiánya pedig a takarékossági intézkedések nyomán 1,4 milliárd dollárra. A költségvetési deficit kisebb lesz, mint a tavalyi: 3,5-4,5 százalék. A költségvetés legjelentősebb kiadási tételét a legnehezebb helyzetben lévő kategóriák, rétegek veszteségeinek kompenzálására szolgáló szociális kiadások adják: ezek a GDP 10 százalékát, a költségvetésnek a harmadát is meghaladják – de így sem ellensúlyozzák a lakosság egészére háruló új terheket.
Az árak liberalizálása
Az előző kormány maximálta az állami kereskedelemben forgalmazott tej, kenyér, hústermékek és más élelmiszerek árát – ez most megszűnt. Ugyancsak szabadárassá válnak a nyersanyagok, a bányászati termékek, és jelentősen növelték, illetve a jövőben sokkal rugalmasabban – általában havonta – változtatják az energiaárakat és az állami közművek díjszabását.
Február 18-tól ehhez járultak a reformprogrammal bejelentett tarifanövelések – bár egyes “téli” energiaforrások díjának emelését, például a háztartási gáz árának megtízszerezését (!) vagy a távfűtési díjak megnégyszerezését szociális meggondolásból májusra halasztották. Az üzemanyagárak, amelyeket januárban megdupláztak, ismét 50 százalékkal nőttek. A lakossági fogyasztásban a villamos energia kilowattórája az eddigi 73-ról (az első 50-100 kWh kivételével) 358 lejre emelkedett március 1-jétől. A vonatjegyek árát 100 százalékkal, a városi közlekedés díját 50-100 százalékkal emelték (Bukarestben a villamosjegy ára 400-ról 700, a metrójegyé 800 lejre változott), a telefontarifa, a postai díjszabás ugyancsak több mint duplájára nőtt.
Mindazonáltal a szigorúbb pénzpolitikának március első napjaiban sikerült megállítania a lej szabadesését: a dollár árfolyama, amely január 1-jétől február végéig 4035-ről 8000 lej fölé emelkedett, március elején 7500 lejre esett vissza.
A szerkezeti reform
A program központi eleme a szerkezetátalakítás – más szóval a veszteséges iparágak kényszer-fogyókúrája. A kormány az állami vállalatok három kategóriájában tervez radikális intézkedéseket. A veszteségek 20 százaléka 42 céghez, úgynevezett “kereskedelmi társasághoz” kötődik. Ezek közül tizet – köztük két olajfinomítót – március 31-ig “felszámolással privatizálnak”, a többiből 27-et az év végéig vagy magánosítanak vagy bezárnak. 20 közműnek vagy szolgáltató jellegűnek tekintett vállalatot, amelyek a tavalyi veszteségek 27 százalékát adták, május végétől egyedi programok alapján szanálnak. Végül 8 nagy önálló “regie” – köztük például bányászati trösztök – esetében, amelyek a veszteségek negyedét produkálják, intézkedéseket tesznek, hogy előbb 10 százalékkal, majd az év végéig 50 százalékkal csökkentsék a veszteséget. A sietséget tükrözi a miniszterelnök megjegyzése, hogy a magánosításra kijelölt vállalatok e körében nem az eladási ár a fontos, hanem a tulajdon átruházása. A Világbank EFSAL-hitelmegállapodásának szabályai szerint a licitárnak nincs alsó határa.
A mezőgazdaságban ugyancsak leépítik a veszteséges állami szektort, elsősorban a nagy sertés- és baromfitenyésztő telepeket.
A leépítések során mintegy kilencvenezer fővel csökken az érintett vállalatok létszáma. Az elbocsátottak számára 6-12 havi keresetüknek megfelelő egyszeri támogatást irányoztak elő – ennek mértéke az elhelyezkedési lehetőségek függvénye.
A struktúraváltás egyik eszközének a fizetési fegyelem megszilárdítását szánják. A vasút a kormányprogram meghirdetése után kilátásba helyezte, hogy adósainak nem fog fuvarozni; a villamos művek számos nem fizető üzemben kikapcsolta az áramot figyelmeztetésül. A kormány a pönálék felemelését helyezte kilátásba.
A program lényeges része a második gazdaság korlátozása, a korrupció és a bűnözés elleni harc, amelyet az új vezetés látványos lépésekkel, például Miron Cozma Zsil-völgyi bányászvezér és néhány vezető bankár, üzletember, bűnöző letartóztatásával is nyomatékosított. (A feketegazdaság a Román Hírszerző Szolgálat becslése szerint a GDP 38 százalékát forgatja meg.)
A magánosítás felgyorsítása
A másik kulcselem a magánosítás. Victor Ciorbea miniszterelnök megfogalmazása szerint az előző években a “tömeges privatizáció” fikciónak bizonyult.
Ezen a téren a kormány elég merésznek tűnő célt tűzött maga elé: május 31-ig 2750-re, az év végéig 3600-ra emeli a privatizált vállalatok számát. A mezőgazdaságban az idén 900 vállalat magánosítása a cél, de sor kerül a nagy, jelenleg a legjobb termőföldek mintegy 20 százalékával rendelkező állami gazdaságokra is: ezeket ebben az évben kisebb egységekre osztják, jövőre pedig magánosítják. A licitálás szabályait a gyorsítás érdekében megváltoztatják: azon túl, hogy minimális ár nem lesz, a román és a külföldi befektetők között sem tesznek különbséget.
A befektetés egyik alapvető akadályát hárította el a román szenátus azzal, hogy februárban a külföldi tulajdonban álló, Romániában bejegyzett cégek számára is lehetővé tette annak a földnek a megvásárlását, amelyen vállalatuk áll. Példáját a képviselőház is követi. Ez azonban csak az első lépés a márciussal kezdődő törvényhozási-szabályozási erőltetett menetben. Május végéig 80 törvényt és szabályozást kíván elfogadtatni a kormány, amely máris időzavarban van. A sürgős törvények közé tartozik a bankok privatizációjáról szóló, amely lehetővé teszi majd külföldiek számára 95 százalékos többségi tulajdonrész megszerzését e pénzintézetekben.
A kormány azt reméli, hogy ezekkel az intézkedésekkel elháríthatja az akadályokat a külföldi tőkének a magánosításba való tömeges bekapcsolása elől. Mint a miniszterelnök fogalmazott: Románia ma semmire nem olyan éhes, mint a külföldi beruházásokra.
Az érdeklődés kétségkívül jelentős. Bukarestben az év eleje óta egymásnak adják a kilincset az amerikai, német, francia és más nagyvállalatok képviselői, akik kedvező feltételek esetén készek lennének részt vállalni a román repülőgép- és hadiipar, az acélipar, a vegyipar különböző létesítményei, a Romtelecom telefon- és távközlési társaság magánosításában. Csak a Romtelecom 30 százalékának privatizálása 1 milliárd dollárt hozna a román államnak. A miniszterelnök egy amerikai küldöttség vizitje után kijelentette, hogy a 10 milliárd dollárt is elérheti az amerikai tőkebefektetés Romániában – konkrétum azonban nem hangzott el.
Az áttörést Bukarest a vezető tőkés országok érdeklődésének felkeltésétől várja, hiszen azok eddig igen óvatosak voltak. Az 1989 óta megvalósult összesen 2 milliárd 206 millió dolláros beruházásból 1996 végén a Koreai Köztársaság részesedett a legnagyobb mértékben: 235 millió dollárral a Daewoo pitesti autógyárával. A második helyen Olaszország következett (210 millió dollár), Németország (208 millió dollár), Hollandia (177 millió) és az Egyesült Államok (176 millió dollár) előtt. Franciaország a frankofónia és a történelmi hagyományok ellenére csak 149 milliót, Nagy-Britannia 111, Törökország 105 millió dollárt ruházott be (Magyarország a 20. helyen áll 23 millióval).
Szociális problémák
A program meghirdetése elképzelhetetlen lett volna a lakosság támogatásának megnyerése nélkül. A Ciorbea-kormány különösen kényes helyzetben volt, mert mind a Konvenció, mind a Szociáldemokrata Unió széles körű ígéreteket tett a novemberi választási kampányban. Ezek teljesítését a megszorító programmal kellett összehangolni: többek között erről folyt hosszú alku a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. A Világbank hajlandóságot tanúsított ilyen célú hitelek nyújtására is. Ciorbea azonban nem tagadta, hogy 1997-ben a legtöbb család reáljövedelme csökkenni fog.
A január 1-jéig visszamenőleg érvényes szociális intézkedések magukban foglalták a gyermekenként járó (az évek során igencsak leértékelődött) családi pótlék többszörösére emelését (50 ezer lejre); a mezőgazdaságban járó, valamint a minimális nyugdíj összegének emelését; élelmiszersegélyeket; a kenyérár emelésének ellensúlyozására irányuló segélyt az alacsony jövedelműeknek. A kormány eredeti tervei közt az is szerepelt, hogy az infláció hatását nem az eddigi “indexálási” – százalékos bérkiigazítási – módszerrel ellensúlyozzák, hanem a Romániában is magas, 38 százalékos személyi jövedelemadó csökkentésével (33 százalékra). Ezt hírek szerint az IMF ellenezte, ugyanis éppen a szociális kiadások pluszterheivel nem volt összeegyeztethető a költségvetési jövedelmek egyidejű lefaragása: az adócsökkentést egyelőre nyárra halasztotta a kormány. A szakszervezetekkel való alku eredményeként a vásárlóerő 40 százalékosra becsült csökkenéséből 30,75 százalékot ellensúlyoznak a bérkiigazítások, a minimálbért 97 ezerről 150 ezer lejre emelték (ez mintegy 20 dollárnak felel meg).
Milliárdos remények
Milyen fedezete van e programnak? A Nemzetközi Valutaalap 400 millió dolláros készenléti hitelt biztosít öt részletben; a Világbank ígéretet tett az ipari szerkezetet átalakító EFSAL és a mezőgazdasági struktúraváltásra szolgáló ASAL kölcsönökre, illetve a kormány szociális programjának részleges finanszírozására; az Európai Unió egy korábban felfüggesztett 70 millió ecu-s kölcsön folyósítását helyezte kilátásba. Összesen több mint 1 milliárd dollárra vannak ígéretek. Ha az átfutás hónapokba telik is, akut veszély nincs: a Nemzeti Bank és a kereskedelmi bankok az évet együttesen több mint másfél milliárd dolláros tartalékkal zárták, nem számítva a Nemzeti Bank 1 milliárd dollárnak megfelelő aranytartalékát.
Francois Ettori, a Világbank képviselője ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a nemzetközi pénzpiacokon Románia különösebb nehézség nélkül vehet fel további hiteleket a kereskedelmi bankoktól. Victor Ciorbea szakértőket idézett, akik szerint Románia adósságállománya (mintegy 7 milliárd dollár) jóval alacsonyabb, mint a szomszédos országoké, és nemzeti jövedelmét figyelembe véve akár 11 milliárdnyi további hitelt is felvehet – bár természetesen nem erre, hanem elsősorban a működőtőke bejövetelére kíván építeni. A parlament idei felhatalmazása realista módon 3,2 milliárd dollárnyi hitelfelvételre szól. Ennél nagyobb összegről a kivitel jelenlegi mértéke és a román gazdaság más adottságai mellett nemigen lehet szó.
Most versenyfutás kezdődik az idővel. Ciorbea miniszterelnök programjának bejelentésekor Churchill híres második világháborús jelszavát némileg módosítva azt mondta, nem ígérhet más, csak “munkát, verejtéket és szigort”. Eredményt addig kell felmutatni, ameddig a lakosság bízik abban, hogy mindez meghozza a sikert.
