Ha visszatekintünk a Jelcin tavaly júliusi megválasztása óta eltelt időszakra, azt látjuk: ez az idő is kihasználatlanul telt el. A GDP 1996-ban ismét 6 százalékkal csökkent, ahelyett, hogy a prognózisoknak megfelelve nőtt volna – első ízben a reformprogramok 1991. évi megkezdése óta. Mindenekelőtt a költségvetési mutatók romlottak erőteljesen. Az állammal szembeni adótartozások 1995 végén a GDP 3,3 százalékát tették ki, 1996. augusztus végén viszont már a 9 százalékát. A költségvetési hiány tavaly meghaladta a GDP 5 százalékát (1995: 3,2 százalék). Az összes bérhátralék 47 milliárd rubelre duzzadt: az állami szektorban majdnem megháromszorozódott (3,2 milliárdról 9,2 milliárd rubelre); a magángazdaságban megkétszereződött (körülbelül 17,6 milliárdról 37,9 milliárd rubelre). Azóta a bérhátralékok nagyjából azonos szinten állnak: 1997 februárjában összesen 50 milliárd rubelt tettek ki.
Közben Oroszországban 6,9 millió embert sújt a munkanélküliség a 72,5 millió aktív korú ember közül – tudatta az orosz állami statisztikai hivatal március végén; bár közülük mindössze 2,6 millióan szerepelnek a hivatalos munkanélküli-listán. Az országban ezenkívül 5,5 millió embert részmunkaidőben foglalkoztatnak.
A költségvetési helyzet romlása nem jelentéktelen mértékben a választási év sajátosságaiból eredt. Sok vállalat úgy gondolta: a politikai bizonytalanság pillanataiban “megengedheti magának”, hogy ne fizesse be az adóit. Szeptemberben az adóbevételek 8,1 milliárd rubelre csökkentek. A nyár végi mélypont után a helyzet a fokozott adóbehajtási erőfeszítések következtében javult: októberben 14,6 milliárd, novemberben 20,1 milliárd, decemberben pedig 25 milliárd rubelt szedtek be. Az (egyik) új első miniszterelnök-helyettes, Csubajsz részvételével bizottságot állítottak fel. Ez a CSEKA – Lenin félelmetes titkosrendőrségének névrövidítését felelevenítve -, ám a betűszó ezúttal az adócsalók elleni “különleges hivatal” nevét rejti.
A kormány által követett, többé-kevésbé következetes monetáris stabilizálási politika pénzszűkét okozott, ám Moszkva ezúttal nem elsősorban a bankóprés beindításában kereste a menekülés útját. Ehelyett a kiadásokat rövidítették meg; Moszkva sok kötelezettségét egyáltalán nem vagy csak nagy diszázsiókkal beváltható váltókkal teljesítette. Az éves infláció viszont – ez egyike a kevés eredménynek – 20 százalékra csökkent.
A vállalatok, melyeket ismét erőteljesebben rászorítottak az adók megfizetésére, továbhárították a nyomást. Egyrészt a bérfizetések késleltetésével, másrészt azzal, hogy ők sem egyenlítették ki számláikat. A vállalatok közötti nyitott követelések az év végén 490 milliárd rubelt, vagyis a GDP 25 százalékát tették ki (1995: 15 százalék). Oroszország gazdasága még ma is jellemzően készpénz nélkül, a cserekereskedelem alapján funkcionál.
Az általános betegség persze nem zárja ki egyes szegmensek vagy régiók sikeres fejlődését. Így például a moszkvai tőzsdeindex 1996 elejéhez képest 300 százalékkal emelkedett, jóllehet jóval csekélyebb forgalommal, kevés jövedelmező ágazatra koncentrálva (mint például az olaj- és a távközlési ipar).
Március elején az amerikai mintára “a nemzet helyzetéről” tartott beszédében Jelcin néven nevezte a legsürgetőbb problémákat: a “bizánci” adótörvények megreformálását, a lakbértámogatások reformját vagy a monopóliumok szétzúzását mindenekelőtt az energiaiparban, de a közlekedésben is. A remény azonban, hogy mindez megvalósul, továbbra is meglehetősen csekély. A különböző érdekcsoportok máris mozgósították erőiket egy készülő adótörvény ellen, amely egyebek között megszüntetné egyes ágazatok kiterjedt adómentességét. A tervezet: egy lépés a helyes irányban. Ám a lelkesedés, mellyel vezető kormánytisztviselők úgy tesznek, mintha azt már el is fogadták volna, pusztán balekfogás. Mivel a Nemzetközi Valutaalap a tízmilliárd dolláros hitel következő részének kifizetéséhez az adójogszabályok reformját írta elő egyik feltételként, szembetűnő a nyilatkozatok kirakati optimizmusa.
A Valutaalap az elmúlt fél évben többször is felfüggesztette kilátásba helyezett 330 millió dolláros hitelrészletének folyósítását, mert az orosz kormány késlekedett az adóreform végrehajtásával. Oroszország még mindig vár a januári, a februári és a márciusi IMF-részletre.
Hasonló a helyzet a megszüntetendő monopóliumokkal. Egy olyan vállalat, mint a Gazprom, elsöprő politikai befolyásolási lehetőségekkel rendelkezik – és nemcsak azért, mert egykori igazgatója, Csernomirgyin ma kormányfő. A fenyegetés, hogy a nagy energiaadósságokat felhalmozott vállalatokat, városokat vagy támaszpontokat nem fogják kiszolgálni, már a múltban is csodát művelt. A mai Oroszországon az ügyfeleknek a Gazprommal szembeni 48 milliárd rubeles adóssága így abszurd módon egyike a vállalat legnagyobb politikai aktívumainak.
Hasonló okokból a fizetésképtelen vállalatoknak eddig (elhanyagolható kivétellel) sikerült elhárítaniok a csődöt. Moszkva és a regionális igazgatások rendre visszarettentek a gyakran egész régiókat uraló kombinátok összeomlásának szociális következményeitől. Jellemző, hogy még Csubajsz CSEKÁ-ja sem engedi csődbe menni az eladósodott vállalatokat, hanem nyitva hagy számukra egy kiskaput: ha részvényeik 51 százalékát eladják az államnak, akkor adótartozásukat elengedik. Mivel Oroszországban a termelő iparban a reformok lényegében az 1992. évi árfelszabadításra és a tulajdonosi szerkezet változására korlátozódtak, de új tőke és know-how bevonása nélkül, a régóta esedékes szerkezetváltás még nem kezdődött el. Sok ágazatban, amíg lehetséges, a tartalékokat élik fel.
Tekintettel a súlyos költségvetési helyzetre, a szociális feszültségekre és a nemzetközi hitelezők, mint az IMF fokozódó kritikájára, megnőtt a Kremlre nehezedő nyomás. Camdessus voltaképpen azért utazott Moszkvába, hogy felmérje az új összetételű orosz kormány hajlandóságát arra, hogy végrehajtsa az IMF sürgette strukturális reformokat, s ezzel elhárítsa az akadályt a Valutaalap hiteleinek folyósításának útjából.
