A csomagolás magyarországi fejlődését erősen befolyásolják a nemzetközi – elsősorban természetesen az európai – előírások és ezek változásai. Az Európai Unió (EU) irányelveinek (direktívák) és szabványainak (EN) hatálya és hatása nem szorítkozik csak a tagországokra. Számos szakmai előírást a nem EU-tag fejlett országok is átvettek, az Európai Szabványosítási Szervezetnek (CEN) pedig minden nyugat-európai ország tagja, uniós tagságától függetlenül. Mindez jól jelzi: az európai előírások átvétele elsősorban nem majdani csatlakozásunk miatt szükséges, hanem egyszerűen azért, mert alapjául szolgál hazánk integrálódásához az európai gazdaságba. A magyar termékek nyugat-európai értékesítésének előfeltétele az ottani előírások ismerete és betartása.
Az EU csomagolási előírásai hangsúlyozzák a fogyasztói érdekek védelmét és a csomagolt áruk szabad áramlásának biztosítását. A tagországokban készített és a közös előírásoknak megfelelően csomagolt termékeket csomagolási szempontból egyik tagország sem kifogásolhatja. (Voltak ugyan próbálkozások az uniós tagországok között arra, hogy környezetvédelmi vagy másféle, csomagolásra vonatkozó ürüggyel kiszorítsák piacukról más országok termékeit, de ezek nem jártak sikerrel.) Az Unión kívüli gyártókat e védelem ugyancsak korlátozottan illeti meg, ám az előírások betartása számukra is kötelező – ha lehet, még szigorúbban.
A fogyasztói csomagolások területén az Unió az alábbiakat szabályozza: a csomagolási egységek nagyságát; tömegben vagy térfogatban megállapított méretsorokat; az adagolás pontosságát és ennek ellenőrzési módszereit; általános és termékekre, termékcsoportokra vonatkozó specifikus jelölési előírásokat; a veszélyes anyagok fogyasztói csomagolásán alkalmazandó zárásokat és jelöléseket.
A csomagolásra vonatkozó irányelvek átvétele, magyarországi bevezetése vontatottan és ellentmondásosan halad.
Az élelmiszerekkel kapcsolatban 1996. január elseje óta kötelezőek az EU-konform mennyiségi méretsorok – a jelenleg gyártott és ezen előírásoknak meg nem felelő méretek átmeneti engedélyezésével -, valamint az adagolt mennyiség pontossági előírásai. Ezeket a Magyar Élelmiszerkönyv két előírása rögzíti. Az ugyancsak tavaly év elején hatályba lépett élelmiszertörvény és végrehajtási rendelete komoly előrelépést hozott az élelmiszerek jelölésében, mert EU-konform módon szabályozza például a termék megnevezésének, mennyiségének, minőségmegőrzési idejének stb. jelzését, beleértve a szöveg megfelelő elhelyezését a látómezőben és a betűméretet is.
A közhiedelem szerint a csomagoláson fellelhető kis “e” betű a csomagolt termék “európai minőségét” igazolja. Valójában ez csak annyit jelent, hogy az adott csomagolás névleges és tényleges mennyisége megfelel az arra vonatkozó irányelv előírásainak.
Az említetteken kívül is számos élelmiszer és mezőgazdasági termék uniós előírásait vette át a Magyar Élelmiszerkönyv.
A hazai csomagolási jogszabályok harmonizálásának törekvései szükségesek és tiszteletre méltók, de kifogásolható a hazai szabályozásban nem ritka parciális megközelítés. Az uniós példával szemben a magyar szabályozás nem az egészből, hanem a részekből indul ki, s ezért az egyes szabályozott területek között szinte szükségképpen hézagok maradnak – így a teljes harmonizáció érdekében előre megjósolhatóan szükségessé válik majd ezek újbóli szabályozása.
A csomagolt termékeken belül külön kategóriát alkotnak a veszélyes anyagok, amelyeknek nálunk eddig csak a szállítási ágazatonkénti előírásai voltak ismertek. Az EU-ban már hosszabb ideje kötelező a – veszélyesség mértékétől függő – “gyermekbiztos” csomagolás és/vagy a veszélyre utaló tapintható jelzések alkalmazása. Egy közelmúltban megjelent kormányrendelet (233/1996./XII. 26./) közelíti a hazai előírásokat az unióshoz. A veszélyes anyagok osztályozása már megfelel az EU-irányelveknek, ám a csomagolási követelmények indokolatlanul lazábbak. Célszerűbb lett volna az EU-kötelezettségeket meghirdetni és a gazdaság felkészültségének függvényében azok kötelező bevezetését hosszabb – akár többéves – türelmi idő utáni időpontra előírni. Az új kormányrendelet 60 napos hatálybaléptetési ideje egyrészt nem ad elég időt az új kötelezettségekre való felkészülésre, másrészt nem ad hosszabb távú perspektívát, eligazítást a várható kötelezettségekről. Pedig az uniós szabályok átvételével ezt kockázat nélkül megtehetné.
A nemzetközi szabványok hazai alkalmazása sok szempontból hasonló, de el is tér a jogszabályok harmonizációjától. A legáltalánosabb hatályú nemzetközi szabványok az ISO szabványok: ezeket bármely ország nemzeti szabványként honosíthatja, ugyanakkor honosításuk, meghirdetésük nem kötelező. Az Európai Szabványosítási Szervezet (CEN) tagországai viszont kötelezettséget vállaltak arra, hogy minden elfogadott CEN-szabványt záros határidőn belül, a legkisebb változtatás nélkül nemzeti szabványként kiadnak. Ebben az egyes nemze-ti szervezeteknek nincs mérlegelési lehetőségük.
A Magyar Szabványügyi Testületnek – a szabványosítás állami feladatból az érdekelt szakmai körök önkéntes tevékenységévé, a hivatal pedig testületté változott – társult státusza van a CEN-ben. Ez azt jelenti, hogy a szabványok előkészítésében a tagszervezetekhez hasonló tárgyalási joggal rendelkezik, ám szavazati joga nincs azok elfogadásáról. A CEN-be teljes jogú tagként való belépésünk évekkel az EU-csatlakozás előtt meg fog történni, ez pedig az összes CEN-szabvány záros határidejű átvételét, magyar szabványként való meghirdetését és természetesen az ezekkel nem konform hazaiak hatálytalanítását is jelenti.
