Pénzügy

Nyugdíjpénz – hová is tegyük?

nyugdíjas (nyugdíjas)
nyugdíjas (nyugdíjas)

Aki nyugdíjbiztosítással takarékoskodik idős korára, az az idei évtől adókedvezményt kaphat. Ezért valószínűleg keményebben ráhajtanak majd a biztosítók a pénzünkre.

Bár a magyarok még kevéssé látják be, hogy az időskori saját megtakarítás mennyire fontos dolog, s ezért viszonylag kevesen élnek az elérhető lehetőségekkel, ettől függetlenül éles verseny kezdődhet a cafeteriaként is választható nyugdíjpénztárak, a nyugdíj-előtakarékossági számlák (a nyesz) és az újonnan adókedvezményre jogosító nyugdíjbiztosítások forgalmazói között.

S mint az Azénpénzem.hu megírta, ez egyesek szerint nehéz helyzetbe hozhatja a fenti okok miatt szűk piacon a szereplőket. Más vélemény szerint viszont erősítheti a lakossági bizalmat. Ami jó lenne minden szereplőnek.

Összefoglaltuk, mit kell tudnunk ezekről a befektetési formákról:

Önkéntes nyugdíjpénztár – minumum tíz év, húsz év után adómentes

Adóvisszatérítési lehetőség van a befizetések után, amelynek az összege egyéni befizetés és a támogatói adomány 20 százaléka, de legfeljebb évi 120 ezer forint (ha még 2020. január 1-je előtt betöltjük a nyugdíjkorhatárt, akkor 150 ezer forint) lehet. Az adójóváírást az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárnál lévő számlánkra kapjuk meg. Ahhoz, hogy a lehetőséget maximálisan kihasználhassuk, 500 ezer forintot kell befizetnünk egy évben.

Része a cafeteriának, a díjat a munkáltató is fizetheti

Tíz év után a hozam kamatadómentesen felvehető. A tőke csak húsz év elteltével vagy a nyugdíjkorhatár betöltésekor vehető fel adómentesen, ez előtt személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást kell utána fizetni. A tizedik évtől viszont egyre kevesebbet, minden évben tíz százalékkal csökkent az adóalap.

Fontos! Az önkéntes nyugdíjpénztárból nem léphetünk ki tíz évnél korábban.

NYESZ – minimum tíz év plusz nyugdíjkorhatár

Adóvisszatérítési lehetőség van a befizetések után, amelynek az összege egyéni befizetés és a támogatói adomány 20 százaléka, de legfeljebb évi 100 ezer forint (ha még 2020. január 1-je előtt betöltjük a nyugdíj-korhatárt, akkor 130 ezer forint). A visszatérítést a NYESZ számlánkra kapjuk meg. Ahhoz, hogy a lehetőséget maximálisan kihasználhassuk, 500 ezer forintot kell befizetnünk egy évben.

A NYESZ és az önkéntes nyugdíjpénztár kedvezménye külön-külön érvényesíthatő.

A hozam után nem kell kamatadót és árfolyamnyereségadót fizetnünk, egyedül az osztalék adóköteles. Viszont a hozam is és a tőke is csak akkor vehető fel adómentesen, ha két feltételnek megfelelünk. Egyrészt nyugdíjra jogosultnak kell lennünk, másrészt ha a számlánkat 2013. január elseje után nyitottuk vagy nyitjuk meg, akkor tíz évnek kell eltelnie, vagyis az idén megnyitott számlák esetében legkorábban 2023-ban érjük el az adómentességet (és csak akkor,  ha időközben betöltjük a nyugdíjkorhatárt). Ha ezt nem tartjuk be, akkor 20 százalékkal növelt összegben vissza kell fizetnünk az igénybe vett adóvisszatérítést, ezen felül személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást is fizetnünk kell.

Unit-linked biztosítás – öt-tíz év

Az egyéni befizetések után 2014-től adókedvezmény jár. Összege az egyéni befizetés és a támogatói adomány 20 százaléka, de legfeljebb évi 100 ezer forint (ha még 2020. január 1-je előtt betöltjük a nyugdíjkorhatárt, akkor 130 ezer forint) lehet. A visszatérítést a biztosítási számlánkra kapjuk meg. Ahhoz, hogy a lehetőséget maximálisan kihasználhassuk, 500 ezer forintot kell befizetnünk egy évben.

A kamatadó az egyszeri díjas szerződésnél 50 százalékkal csökkenthető,  ha a kifizetés a szerződéskötés utáni harmadik és ötödik év között történik, és 100 százalékkal ha az ötödik év után. Rendszeres díjas szerződésnél a hatodik és tizedik év között jár az 50 százalékos kedvezmény, a 100 százalék pedig tíz év után.

FONTOS! A miunkáltató által fizetett díjakból adóköteles jövedelem keletkezhet.

A három nyugdíj-megtakarítási formában adóévenként legfeljebb évi 280 ezer forint adó-visszatérítést lehet kapni, ehhez azonban havi majdnem 167 ezer forintot kellene félretenni.

Melyik a legolcsóbb?

A lap szerint a verseny érzékelhető abban is, hogy a szereplők igyekeznek bizonygatni, az ő befektetésük a legolcsóbb.

A pénztárak azt mondják, mindig is az övéké volt az egyik legolcsóbb hosszú távú megtakarítási forma és ez a jövőben sem változik. Ami tény, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál havi 6 ezer forintos befizetés mellett 5,7 százalék az elvonás.

A bankok is közöltek már olyan információt a nyeszről, hogy ez a legolcsóbb időskori befektetés. A nyeszt elsősorban azoknak ajánlják, akik maguk akarják kezelni befektetéseiket. S ez annál több pénzüket emésztheti fel, minél aktívabbak.

A nyugdíjbiztosításoknál (unit-linked) pedig a lap információi szerint találhatók 1-2 százalékos, de 10-12 százalékos költségűek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik