24.hu hírlevél

A vakcinatöprengés hete

2024.04.19.
Emma

Értsük meg Brüsszelt. Ez a 24.hu hetente jelentkező uniós hírlevele.

Ursula von der Leyen elmondta, mit kellett volna másként csinálni az EU-s vakcinabeszerzésnél

Brüsszelben most jutottak el a vakcinafeszültségnek arra a szintjére, hogy a saját teljesítményüket elemezzék. Von der Leyen most itt tart. Valóban volt sok hiba a vakcinák beszerzésében, de a kísérlet sok szempontból sikeres is volt. Ha nem lett volna a közös vakcinabeszerzés, Magyarországon még nem lenne szinte senki beoltva. Tovább »

 

Az EU négymilliárd eurót fordítana a rák elleni küzdelemre

Az EU-ban a rákos betegek kezelésének éves gazdasági költségeit 100 milliárd euróra becsülik. Általánosságban is elmondható, hogy a járvány sokkal nagyobb prioritást adott az uniós büdzsében az egészségügynek, pedig ez eddig elég elhanyagolt téma volt. Hosszú távon jobb lesz ez a kontinensnek, mintha ugyanezt agrártámogatásokra költenénk el. Tovább »

 

Elítélte Magyarországot az EU Bírósága a rossz levegőminőség miatt

Ami rávilágít arra, hogy mi a két valóban hatékony fegyvere az uniónak a tagországokkal szemben. Az egyik a bíróság, a másik a kötelezettségszegési eljárás. Lassúak, de a jogállami mechanizmussal ellentétben működnek. Tovább »

 

Kevésbé csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye, mint várták

2022 elejére gigantikus növekedés lehet ebből, ha őszre sikerül beoltani a kontinens nagy részét. Tovább »

 

Az EU-ban csak Magyarország engedélyez vakcinát ellenőrizetlenül

Brüsszel nem szólhat bele, mit tesz a magyar kormány, de amit tesz, azt máshol nem tapasztalták. Egyébként a magyar kormány látványosan mindent megtesz azért, hogy vakcinához jusson, de az oltási kedvnek nem tesz jót, hogy nem várják meg az uniós jóváhagyást. Tovább »

 

Az EU Észak-Írországot kihagyja a vakcinaháborúból

Brüsszel az utolsó piilanatban úgy döntött, rájuk mégsem vonatkozik az exportkorlátozás. Ez előrevetít valamit abból, mi lesz a brexit után Észak-Írországgal. Egészen különleges szituáció alakulhat ki. Tovább »

 

Megmutatjuk, hogyan változott a nyugdíjasok helyzete 2010 óta

A nemek közötti különbséget tekintve nem állunk nagyon rosszul, az elszegényedés veszélye azonban egyre fenyegetőbb. Tovább »

 

A magyarok 64 százaléka optimista az EU jövőjét illetően

Kifejezetten érdekes, hogy ugyan az EU nem lett még olyan főellenség a kormányzati kommunikációban, mint mondjuk a migráció, de hosszú évek alatt sem sikerült meggyőzni a magyarokat arról, hogy az Európai Unió rossz dolog lenne. Tovább »

 

Ha nincs a közös uniós vakcinabeszerzés, Magyarországon nagyságrendekkel kevesebb lehetne a beoltott ember

Bőven akadtak hibák az unió közös vakcinavásárlásában, de ha a tagállamok nem együtt léptek volna, akkor Magyarország pozíciói sokkal rosszabbak lettek volna. Ráadásul az eddig beoltott magyarok túlnyomó többsége nyugati vakcinát kapott, miközben az orosz és kínai oltások tömegére még mindig várnunk kell. Tovább »

 

Nagy szégyen, hogy az unió egy ilyen felkészületlen politikust küldött Oroszországba

Elismerte, hogy az EU túl optimista volt, de továbbra is azt mondja, a cégek nem tudnak eleget gyártani. Tovább »

 

Von der Leyen: a biztonság érdekében az EU nem engedhet a minőségből

A hét botránya, amit Josep Borrell mutatott Moszkvában. Az oroszok tesztelték az EU külügyi főképviselőjét, és elbukott a teszten. Pedig nem igaz, hogy az EU nem képes határozottan politizálni, érdemes megnézni, mit csináltunk a brexit-tárgyalások alatt. Tovább »

 

„Ez vakcina-nacionalizmus, nem szolidaritás"

A világ nagy részén sokkal kevesebb vakcina van, mint nálunk. Ők pedig elkezdtek aggódni, mi lesz így a későbbiekben. Tovább »

 

A közbeszerzési törvények szigorítását követeli Magyarországtól az EU

Ha a jogállami mechanizmus nem is működik majd a gyakorlatban, az már most látszik, hogy az EU kezd jobban figyelni arra, hogy költjük el a tőlük kapott pénzt. Tovább »

 

Vakcinaháború és az EU nagy orosz beégése – a legfontosabb események az unió elmúlt hetéből

Itt az első Europoli podcast, amiben arról beszélünk, hogy mit rontott el az EU a vakcinák vásárlásakor, és miért küldött felkészületlen embert Moszkvába. Vendégünk volt Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. Tovább »

 

Közép-Európában megint a médiát támadják, az EU pedig egyelőre tétlenül nézi

Közben az megy tovább, ami eddig is. A lengyelek különadót vetnek ki a médiára, Magyarországon pedig megszűnt a Klubrádió frekvenciajogosultsága. Az EU sajnálja, de nem sok eszköze van lépni. Tovább »

 

Kemény szavakkal illette az Európai Uniót az orosz külügyminiszter

Egyre rózsásabb a kapcsolat Oroszország és az EU között. Furcsa módon Lavrov erőszakossága lehet végül az, ami összezárja az uniót és kemény fellépéshez vezet Ororszország ellen. Tovább »

 

Meg akarják mutatni a franciák az uniónak, miként kell kezelni a közösségi médiát

A franciáknál már évek óta napirenden szerepel a közösségi média szabályozása. Az okok sokrétűek: az álhírek terjedése, a nagy techcégek adóoptimalizálási gyakorlata, de főleg a rasszizmus, az antiszemitizmus, illetve a terrorizmus apológiája, melyek mindennapos problémának számítanak. Tovább »

 

Hivatalos: bevezeti a kormány a koronavírus elleni védettségi igazolványt

Háromféle védettséget fog igazolni, és ha valaki megkapta az oltást, igényelni sem kell. Ez látszólag nem uniós ügy, de fontos uniós kérdéseket vet fel. Elfogadják-e majd a határátlépéskor a Szputnyikot és a Sinopharm vakcináját, ha csak Magyarország hagyta jóvá, az EU nem. Tovább »

 

Újabb 300 millió adag Moderna-vakcinát vesz az EU

Szükség esetén a felesleget tovább lehet adni más országoknak is. Tovább »

 

EU-biztos: Az európai oltási stratégia sikeres

Gyorsított eljárással engedélyeztetik majd a koronavírus fokozottan fertőzőképes mutációi ellen kifejlesztett oltásokat az Európai Unióban. Tovább »

 

Deutsch Tamás után a többi fideszes EP-képviselőt is felfüggeszthetik

Elfogadták a Néppártban azt a módosítást, ami szerint már nem csak egy képviselőt lehet egyszerre felfüggeszteni vagy kizárni, hanem akár teljes csoportokat is. Nagy előrelépés ez a Fideszt kizárni akaróknak, érezhetően nő a feszültség a párton belül. Tovább »

 

Trócsányi megfenyegette a Néppártot, hogy beperelik őket, ha kizárják a Fideszt

A megegyezés előtt a Fidesz még feltekerte az iróniamétert, és arra hivatkozott, hogy a párt megbüntetése szembemenne a jogállamisággal. Trócsányi László konkrétan azzal fenyegetett, hogy az Európai Bíróságra mennek az ügyben. Tovább »

 

Arcon csapta az unió vezetőit, mennyire nincs hatalmuk a vírus felett

Minél jobban szeretnék, annál kevésbé tudják felpörgetni az unió vakcinagyártását a tagállamok vezetői. Közben arról sem sikerül megállapodni, hogyan zárják le és nyissák meg a határokat. Tanulságos uniós csúcs volt a héten, ahol előtörtek a feszültségek és a konfliktusok. Tovább »

 

Az EU szeretné, ha nyárra elkészülne a vakcinaútlevél

Az Európai Unió lakosságának legalább hetven százaléka a nyár végéig oltáshoz juthat. Itt viszont más problémák kerülnek elő, például az, hogy a fiatalok nagy része nem lesz beoltva, és őket hátrányosan diszkriminálná minden vakcinaútlevél. Ezt pedig a déli országok nem akarják. Tovább »

 

Varga Judit: Egy platformon vagyunk Vera Jourovával

Közös konferencián beszélt Varga Judit és Vera Jourova, de csak utóbbi értékelte a közép-európai média helyzetét. Varga nyugodtan beszélhetett a Facebookról, nem kapott kemény kérdéseket, miközben előtte az egész konferencia erről szólt a gyakorlatban. Tovább »

 

Jourova: Továbbra is úgy vélem, hogy Magyarország beteg demokrácia

A jogállamért felelős biztos beleállt és ráduplázott. Szerinte a magyarországi helyzet a legaggasztóbb az EU-ban. Tovább »

 

Szép csöndben három tagország újra foglyul ejtette az uniós segélycsomagot

Hiába egyeztek meg az EU vezetői, minden tagállami parlamentnek rá kell bólintania a segélycsomagra. Eddig a 27 tagországból hét tette meg, Magyarország nincs köztük. Ráadásul három tagállam újra fenyegetésbe kezdett. Tovább »

 

Úgy megalázták az EU-t Moszkvában, hogy végül felszívta magát és bekeményített

De nem nagyon. Lehetne még ennél durvább is a fellépés Oroszország ellen, de ez már leginkább Németországon múlik. Mindenesetre visszaütött a kemény orosz fellépés és egységes lett az unió. Tovább »

 

Az Európai Néppárt megszavazta az új eljárási szabályzatát, de a Fidesz nem várta meg a felfüggesztését

Rövid hét volt az EU-s politikában, de ez a legfontosabb híre. A Fidesz kilépett az Európai Néppárt frakciójából, miután megszavaztak egy olyan módosítást, amivel felfüggesztették volna őket. Tovább »

 

Ismét megússza a kizárást a Fidesz a Néppártból, de sokat gyengült a harcban

A részletekről ebben a cikkben írtunk. A harc két éve folyik, és a Fidesz nagyon sokat gyengült alatta. Tovább »

 

Csúfos vereség a Fidesznek a kilépés a Néppárt frakciójából

A Fidesz nem önként lépett ki, hanem nem volt más választása. Ezzel elbúcsúzhat az európai hatalom központjától, és igazán nem is nyert vele semmit. Tovább »

 

Novák Katalin: Kezdik felismerni a pártok vezetői, hogy számukra is veszteség a kilépésünk

Eszerint mindenki vesztett, csak a Fidesz nyert. Tovább »

 

Egy EP-frakció szívesen látja a fideszes képviselőket

Szerintük nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor és a Fidesz tartalmilag sokkal közelebb áll hozzájuk. Tovább »

 

Szlovén szövetségesei nem mennek a Fidesz után

A szlovén képviselők maradnak az Európai Néppárt tagjai. Tovább »

 

Deutsch: Függetlenekként folytatjuk a munkánkat

A fideszes EP-képviselők később döntenek majd arról, hogyan tovább. Tovább »

 

Weber: A Fidesz kilépéséről szóló döntést Budapesten hozták meg

A frakcióvezető jelezte: tiszteletben tartják a döntést, és úgy érzik, hiába szeretnének hidat építeni. Tovább »

 

Néppárt: elindult a Fidesz kizárási folyamata

Függetlenül attól, hogy a párt magától távozik. Tovább »

 

Az olasz sajtó megírta, melyik EP-frakcióhoz csatlakozhat a Fidesz

Orbánék helyére közben Salvini pályázik a Néppártban. Tovább »

 

A Fidesz még ma kilép az Európai Néppárt frakciójából

A szerdai szavazást követően. Tovább »

 

Politico: Orbán levele inkább egy ajándék, semmint egy fenyegetés volt Webernek

Nem fogja hagyni a frakció, hogy Orbán zsarolja őket. Tovább »

 

Megtámadta a magyar kormány a jogállami mechanizmust

Ahogy azt sejteni lehetett, a bíróságtól azt kértük, vizsgálják meg, hogy megfelel-e az uniós jognak. A magyar kormány ezzel egy-két éves időhúzásra vár, de valószínűbb, hogy pár hónap alatt döntést hoznak majd. A mechanizmust egyébként addig is alkalmazni lehet, csak nem indulhat meg az eljárás. Tovább »

 

Az EU-nak szinte semmilyen fegyvere nincs a média védelmére, de lehet, hogy most készül valami új

Megrángatták Magyarországot, Szlovéniát és Lengyelországot az Európai Parlamentben, de csak az derült ki, mennyire nem tudnak mit kezdeni a média leépülésével az unióban. De Vera Jourovának van egy terve. Tovább »

 

Macron ugyan örül Bidennek, de Trumpot se bánta volna

Joe Biden hivatalba lépésével kicsit más lesz Európa és Amerika viszonya, de szó sincs arról, hogy radikálisan új korszak kezdődne a két kontinens viszonyában. Ez a francia elnök európai programjának esélyei szempontjából igazán érdekes: azt történetesen Trump nyers stílusa hatékonyabban segíthette volna. Tovább »

 

Magyarország 504 millió eurós forrást kapott az uniótól a munkanélküliség csökkentésére

Az Európai Bizottság 9 milliárd euró összegű kötvényt bocsátott ki. Tovább »

 

Egészségügyre nálunk jut a legkevesebb, de van, amire az uniós átlag dupláját költi a kormány

Az Eurostat adatai szerint 2019-ben nagyobb arányban költött az állam a szabadidő, sport, kultúra, vallás területére, mint a közbiztonságra, lakásügyekre és településfejlesztésre összesen. Tovább »

 

Eleshet az EU-s újjáépítési alap forrásaitól a kormány, ha továbbra sem egyeztet Karácsonyékkal

Az Európai Bizottság levelet küldött a budapesti és a varsói főpolgármesternek. A magyar ellenzék azt mondja, ha nem egyeztetnek az önkormányzatokkal, akár el is eshetnek a forrásoktól. Valójában ez csak akkor fog kiderülni, ha eljutunk odáig. Tovább »

 

Az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta az egydózisú Janssen vakcinát

Több mint négymillió adagot rendelt belőle Magyarország az uniós beszerzéssel. Jelentősen felgyorsíthatja az oltásokat, mert ebből csak egy adagra van szükség, minden másból pedig kettőre. Tovább »

 

Hivatalos: kilép a Fidesz az Európai Néppártból

Eddig csak a frakcióból léptek ki, most a pártot is otthagyják. Ezzel véglegesnek tűnik a szakítás. Tovább »

 

A Fidesz sehogy sem tudja pótolni azt, amit az Európai Néppárttal elvesztett

Több lehetőség is van a Fidesz előtt az Európai Parlamenten belül. De mindegyikkel rosszabbul jár, mintha az Európai Néppárt tagja maradhatott volna. Tovább »

 

Nem kerül bele automatikusan a kínai és az orosz vakcina az uniós vakcinaútlevélbe, de a tagállamok elfogadhatják őket

Több kérdést vet fel a bizottság terve a vakcinaútlevelekről, mint amennyit megválaszol. Tovább »

 

Manfred Weber meg akarja tiltani, hogy kivigyék Európából az AstraZeneca vakcináit

Szerinte a cég előnyben részesít más országokat. Az EU kezd bekeményíteni vakcinaügyben. Tovább »

 

Nem európai megoldással kezeljük az európai katasztrófát, de működni látszik

Az unió azért rontotta el a vakcinavásárlást, mert a rossz kockázatokra volt érzékeny. Ez egy klasszikus európai lépés volt, a problémára adott válasz azonban már nem. A keményebb exporttilalom komoly gondokat okozhat a jövőben. Tovább »

 

Hogyan teszi túl magát a szakításon a Fidesz? És mi lesz az uniós vakcinaútlevéllel?

Az Europoli podcastban végigvesszük, milyen lehetőségei vannak a Fidesznek az Európai Parlamentben, és beszélünk arról is, működhet-e az uniós vakcinaútlevél. Tovább »

 

A szlovén miniszterelnök megsértődött az EP-meghallgatásán és kilépett a beszélgetésből

Egy videót szeretett volna lejátszani, amit nem engedtek neki. Tovább »

 

Az Európai Parlament felszólította a bizottságot, hogy alkalmazzák a jogállami mechanizmust, különben bíróság elé mennek

Aki azt hitte, 2020 a jogállami vita végét jelentette, tévedett. Tovább »

 

29 millió adag eltitkolt AstraZeneca oltóanyagot találtak egy Róma melletti raktárban

A hatalmas készletet valószínűleg Nagy-Britanniába szállítottak volna. Tovább »

 

Szijjártó kiakadt, mert az EU szankciókat vezetett be a Kínában zajló ujgur népirtás miatt

Magamutogató és káros döntésnek tartja. Tovább »

 

Európai Bizottság: A szállítási szerződéseket a tagállamok írták alá az oltóanyaggyártókkal

A bizottság által kötött keretszerződéseket azonban csak a gyártók engedélyével lehet közzétenni. Tovább »

 

Erdogan leült tárgyalni az EU két elnökével, de az egyiknek nem adtak széket

A hét európai botránya, hogy Törökországba utazott az EU két elnöke, ahol Ursula von der Leyent egy kanapéra ültették, miközben Charles Michel Erdogan mellé ülhetett egy székre. Tovább »

 

Szinte egész Európában csökkent a várható élettartam tavaly

A leginkább Spanyolországban, de a közép-európai régióban, így nálunk is. Tovább »

 

Macron európai „magyar hangja” kijött a fényre

Clément Beaune mondja ki, amit a francia elnök diplomáciai vagy politikai okokból nem üzenhet nyíltan. Tovább »

 

Magyarország megvétózta az EU Kínát elítélő nyilatkozatát

Az érvelés szerint az uniónak már így is sok vitája van Kínával. Közben viszont ez a sokadik olyan alkalom, amikor a magyarok segítenek Kínának, hogy az EU ne ítélje el őket valamiért. Ráadásul az EU Hongkong ügyében ítélte volna el Kínát, és közvetlenül ezután az egyik kormányközeli lapban megjelent a kínai nagykövet véleménycikke, amelyben megvédi a Hongkonggal kapcsolatos politikát. Tovább »

 

Egyik külügyi bénázásból a másikba esik az Európai Unió

Kritikus pillanatokban követ el alapvető hibákat az EU külügyi gépezete. Ilyen volt Borrell Moszkvai látogatása, vagy az unió két elnökének közös török utazása is. Tovább »

 

Ez nem úgy működik, hogy a Fidesz ma kilép, és másnap a helyére ül a Jobbik

Az Europoli podcast adásában végigvesszük, miért tűnik kudarcnak Orbán Viktor szövetsége az olasz és lengyel jobboldallal, és Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik EP-képviselőjével beszélgetünk arról, milyen lesz úgy politizálni, hogy mindkét párt képviselői függetlenek. Tovább »

 

Érvényes lehet a kínai és az orosz oltóanyagokra is az uniós vakcinaútlevél

Az igazolvány nem szabályozza azt, hogy kiket engedhetnek be az országok, azt viszont igen, hogy ők mit csinálhatnak, ha már beléptek. Diplomaták szerint elég tág a nyelvezete ahhoz, hogy a keleti vakcinákra is érvényes legyen. Tovább »

 

„Úgy élünk itt, mint az állatok”

Görögországban semmit nem javult az ideiglenes menekülttáborok helyzete, a menedékkérők sokszor hónapokra ragadnak döntés nélkül a zsúfolt létesítményekben. A Deutsche Welle riportja. Tovább »

 

A kormány megvárja Brüsszelt a Facebook-szabályozással

Varga Judit a Facebook túlzott befolyása és a politikai tartalmak csökkentése miatt is aggódik. Tovább »

 

Mától elmondhatja az Európai Uniónak, pontosan mit gondol róla

És ha szerencséje van, még meg is fogadja. Bár erre semmilyen garancia nincs. Elindult az elmúlt évek egyik legjelentősebb uniós kezdeményezése, ami arról szól, mi legyen az Európai Unióval néhány évtized múlva. Tovább »

 

Von der Leyen jelentette be, hogy a jogállami jelentésről is beszéltek Orbán Viktorral Brüsszelben

Orbán korábban azt mondta, nem arról fognak tárgyalni, amiről végül tárgyaltak. Leginkább arról, hogyan fogjuk elkölteni a rengeteg pénzt, ami hozzánk érkezik majd. Tovább »

 

A magyarok egyre jobban bíznak az EU-ban és egyre kevésbé a kormányukban

Az Eurobarometer szerint a magyarok az egészséget látják a legfontosabb nemzeti ügynek. Tovább »

 

EU-s diplomaták szerint az Európai Bizottság beperelné az AstraZenecát

A le nem szállított vakcinák miatt. Tovább »

 

Válaszolt Jakab Péternek Ursula von der Leyen

Az Európai Bizottság elnöke azt írta válaszlevelében, ismeri a magyar viszonyokat. Tovább »

 

Hiába fenyegetőzik az Orbán-kormány, nem tudja újra leállítani az uniós segélycsomagot

Úgy nyújtotta be a kormány az uniós forrásokról szóló törvénymódosítást, hogy elrejtett benne egy fenyegetést. Ennek azonban már nincs valódi tétje, ha a parlament ratifikálja az uniós segélycsomagot, a kabinet elveszti a zsarolási potenciálját. Tovább »

 

EP-képviselők levelet írtak von der Leyennek arról, hogy a magyar egyetemekre küldött pénzek el fognak tűnni

De Orbán Viktor amúgy is inkább lemond a pénz nagy részéről, hogy ne kelljen róla vitatkozni. Tovább »

 

444: Navracsics Tibor Brüsszelben győzködte a bizottságot, hogy adhatnak pénzt az alapítványosított egyetemekre

Pedig egyre kevésbé szeretnének. Tovább »

 

Navracsics Tibor cáfolja a brüsszeli lobbizást az egyetemi pénzekért

A volt uniós biztos nem zárja ki, hogy jövőre képviselőként tér vissza. Tovább »

 

Még mindig nem tudni, szabadon utazhatnak-e majd azok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak

Most tárgyalja az Európai Parlament az uniós vakcinaútlevélként ismert zöld igazolást, ám még mindig nem dőlt el, miként működik majd a gyakorlatban. Tovább »

 

Donáth Anna: A vakcinaútlevéllel kapcsolatos döntés még nem végleges, de a kormány biztosítson ingyenes teszteket

Még egy kört lehet róla vitatkozni. Tovább »

 

Ha valaki új Malévot szeretne csinálni, ez lenne rá a tökéletes alkalom

Az Europoli podcast legújabb részében Varga G. Gáborral, az Egek Ura blog szerkesztőjével beszélgetünk arról, milyen jövő várhat az utazásainkra, valamint átvesszük, milyen nyarunk lesz, és hogyan áll a harc a vakcinaútlevelek körül. Tovább »

 

Hiába akarta kihúzatni Orbán és Morawieczki, benne maradt a gender a portói uniós nyilatkozatban

Sőt, az is, hogy a migrációs hátterű embereknek egyenlő bánásmód jár. Tovább »

 

Orbán: A gender jelentése valahol a nő és a férfi megjelölés között mozog

A Fidesz ezért utasítja el a „nemek közötti egyenlőség” fogalmát. Egyébként nem ez a gender szó jelentése. Tovább »

 

Az Európai Bizottság szerint kamuhíreket közöl róluk a kormánymédia

Visszautasítják az egészségügyi biztosról megjelenő híreket. Tovább »

 

Óriási összeget vár idén az EU-tól a kormány

Eddig a magyar költségvetés megelőlegezte az EU-s pályázatok nyerteseinek az elnyert pénzt. Tovább »

 

Magyar vétó miatt nem ítélte el az EU Kínát a Hongkonggal kapcsolatos lépéseiért

Így napirendre sem vették. Érdekes volt a magyar képviselő érvelése is. Tovább »

 

Deutsch Tamás levélben panaszkodott Vera Jourovának, hogy Magyar György fia is dolgozik a jogállamisági jelentésen

De szerinte nem ez vele a baj, hanem hogy egy izgága baloldali aktivista. Tovább »

 

Macronnak nagy tervei vannak az uniós elnökséggel

Macron a hazai újraválasztási kampánya eszközeként használhatja a soros elnökséget, középpontban az üzenettel: rajta kívül senkinek nincs kész és világos terve Európával. Tovább »

 

A kormány 5800 helyett csak 2500 milliárdot kér az EU helyreállítási alapjából, a legtöbbet az egyetemek veszíthetnek

A pénz nagyobbik rész hitel lett volna, erre nem tart igény a kormány. Tovább »

 

Beadta a kormány a 2500 milliárdos tervet az EU-nak

A Bizottság állítólag nincs tőle elragadtatva. Tovább »

 

Tragikus volt az elmúlt év Európában – ezt mutatják a halálozási statisztikák

Az egész kontinensen kiugróan emelkedett a halálozások száma, de Magyarország még a visegrádi négyeken belül is nagyon rosszul áll. Tovább »

 

„Nem gondoljuk, hogy újra fel fogjuk találni az újságírást Magyarországon”

A Deutsche Welle főigazgatója szerint nem úgy járnak körbe a világban, hogy mindenkinek megmondják, mit kell csinálni, viszont érdemes megismerni új nézőpontokat is, és ők ezt kínálják. Az viszont érdekes döntés, hogy a német közmédia anyagait a YouTube-on terjesztik. Tovább »

 

Az Európai Bizottság szerint a magyar infláció az uniós átlag duplája lesz

Magyarország költségvetési hiánya idén 6,8, jövőre 4,5 százalékos lehet. Tovább »

 

Az Európai Bizottság elnöke elítélte a Hamasz rakétatámadásait Izrael ellen

A külügyi főképviselő pedig deeszkalációra szólított fel. Tovább »

 

Kiakadt a német külügyminiszter a magyar kormány vétója miatt

Magyarország megakadályozta, hogy az uniós tagországok közös állásfoglalásban ítéljék el Kína Hongkonggal kapcsolatos lépéseit. Tovább »

 

Hiába akarta kihúzatni Orbán és Morawieczki, benne maradt a gender a portói uniós nyilatkozatban

Sőt, az is, hogy a migrációs hátterű embereknek egyenlő bánásmód jár. Tovább »

 

Megegyeztek a vakcinaútlevélről: ingyenes tesztekkel váltják ki, hogy nem minden vakcinát fogadnak majd el

Továbbra sem kötelező elfogadni a kínai és orosz oltóanyagokat a vakcinaútlevélhez, viszont százmillió euróért ad ingyenes teszteket az EU, és ezekkel is érvényes lesz. Tovább »

 

Orbán megindokolta, hogy Magyarország miért vétózott az izraeli-palesztin álláspont ügyében

Az EU-ban nem tetszett a lépés. Tovább »

 

A magyar vétók mutatják, hogy így nem lehet uniós külpolitikát csinálni

Legutóbb az izraeli-palesztin konfliktust elítélő nyilatkozatot vétóztuk meg, de általában megakadályozunk mindent, ami rossz Oroszországnak vagy Kínának. Magyarország a saját érdekeiben feszíti az EU külpolitikáját, de ezt csak egy szintig lehet csinálni, és csak akkor, ha nincsen tétje. Tovább »

 

Magyarország ismét megvétózott egy uniós szerződést

Ezúttal egy 20 éve létező szerződést nem írtunk alá, így nem lehet megújítani. Tovább »

 

Cseh Katalin a Politicóban ír arról, hogy Orbán vétói ajándékok Oroszországnak és Kínának

Szerinte el kellene felejteni az egyhangú külpolitikai döntéshozatalt, mert veszélyes. Tovább »

 

Hiába függesztenék fel a vakcinaszabadalmakat, nagyon lassan lenne így oltóanyag

Az Európai Parlament mindenesetre megvitatja a kérdést. Tovább »

 

Az Európai Parlament megszavazta, hogy felfüggesztik a Kínával kötött beruházási egyezményt

Amíg nem vonják vissza a szankciókat az EP tagjai ellen. Tovább »

 

Az Európai Parlament szeretné látni, mire költenék el a tagországok az uniós segélycsomagot

És ezt meg is szavazták. Tovább »

 

Magyarország az egyetlen uniós tagállam, amelyik nem kér a következő közös adag Pfizer-vakcinából

Csak mi mondtunk nemet a közös beszerzésre. Tovább »

 

Visszavonta a parlament a civiltörvényt, de rögtön elfogadtak egy újat

A visszavont törvényről az Európai Unió Bíróság tavaly nyáron kimondta, hogy jogsértő. Tovább »

 

Az EU vezetői meglepően gyorsan mondtak igent a Belarusz elleni szankciókra

Egy sor szankciót jelentettek be, valamint felkérik az európai légitársaságokat, hogy kerüljék el a belarusz légteret. Tovább »

 

Ha van tét, Orbán nem vétózik

Az Europoli adásában arról beszélünk, hogyan alakítja át a magyar vétók sora az uniós külpolitikát, miért volt ilyen határozott az EU a belarusz légikalózkodással szemben, és mikor nem éri meg vétózni a magyar miniszterelnöknek. Tovább »

 

3 milliárd eurót adna az EU Fehéroroszországnak, ha Lukasenka távozik a hatalomból

A „demokratikus átmenet" megkezdése után aktiválják a támogatási tervet. Tovább »

 

EP-elnök: Nem állunk tétlenül, és tabukat nem ismerve fogunk cselekedni

David Sassoli, az EP elnökének írása. Tovább »

 

Több ország hamarabb kezdi alkalmazni az európai vakcinaútlevelet

Görögország és Spanyolország biztosan részt vesz a korai fázisú tesztelésben. Tovább »

 

Karácsony Gergely az osztrák lapnak: az EU finanszírozza Orbán hibrid rezsimjét

A főpolgármester a Presse am Sonntagnak adott interjút az előválasztásról és a közvagyon kiszervezéséről. Tovább »

 

Az Európai Bíróság gyorsított eljárásban kezeli a jogállami mechanizmust, de kevés az esély, hogy a választás előtt eljárás induljon Magyarország ellen

Még sok feladat van ezzel kapcsolatban. Tovább »

 

Orbán Viktor egyelőre megnyerte a csatát az Európai Parlament ellen

Hiába fenyegetőzött az Európai Parlament, se gyorsított eljárást nem kértek az Európai Bíróságtól, se nem pereltek, amiért a bizottság nem alkalmazza a jogállami mechanizmust. Orbán megkapta, amiben tavaly év végén megegyezett Angela Merkellel. Tovább »

 

A Fidesz az uniós vakcinaigazolvány ellen kampányolt, majd képviselői megszavazták azt

Nem ismerik el automatikusan a Szputnyik- és Sinopharm-oltást. Tovább »

 

Hogy lehet igényelni? Ki jogosult rá? Így működik az uniós digitális Covid-igazolvány

Július 1-jén élesítik az EU digitális Covid-igazolványát, amivel szabadon lehet majd utazni a tagállamok között. Összeszedtünk mindent, amit tudni lehet az új dokumentumról. Tovább »

 

Marine Le Pen a frexitet is feladja, hogy köztársasági elnök lehessen

A Nemzeti Tömörülés elnöke sokat puhult, és még sosem volt ennyire közel az elnökséghez. Bár Le Pen már nem akar kilépni az unióból, a francia politika fő törésvonala a szuverenitás kérdése. Tovább »

 

Kötelezettségszegési eljárás indul a Klubrádió ügyében

Az Európai Bizottság szerint uniós jogot sértett a Médiatanács. Tovább »

 

Orbán Viktor: Szánalmas papírtigrisnek látszunk, rajtunk nevet a világ

Az uniós külpolitikáról írt kritikusan a magyar kormányfő. Tovább »

 

Szijjártó: Nincs összemosva a homoszexualitás és a pedofília

A külügyminiszter szerint kizárólag a szülők felelőssége és joga a gyerekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése. Tovább »

 

„Egyre többen gondolkodnak rajta, mit keres Orbán Viktor Fidesze még az Európai Unióban”

Az EU két szakbizottságának elnöke elég határozott nyilatkozatot adott ki a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényről. Tovább »

 

Franciaország kezdeményezi, hogy az EU vezetői tárgyaljanak a homoszexualitást a pedofíliával összemosó magyar törvényről

A németek is támogatják a javaslatot. Tovább »

 

„Mostanra szinte lehetetlen, hogy egy európai vezető pozitívan beszéljen Kínáról. Az egyetlen kivétel Orbán Viktor”

Portugália korábbi Európa-ügyi minisztere és az elmúlt évek egyik sikerszerzője szerint a nyugati politika nyelvezete keményebb lett Kínával szemben, de a tettek egyelőre elmaradnak. Azt nem érti, miért a Fudan Egyetem budapesti kampuszából lett balhé, miért nem a kínai 5G-hálózatból. Tovább »

 

A többlethalálozási adatok nem azt mutatják, hogy sikeres volt a járványkezelésünk

Bár év elején úgy tűnt, javulnak a halálozási mutatók az Európai Unióban és Magyarországon, a járvány harmadik hulláma több országra is súlyos csapást mért. Tovább »

 

Az Európai Bíróság gyorsított eljárásban kezeli a jogállami mechanizmust, de kevés az esély, hogy a választás előtt eljárás induljon Magyarország ellen

Még sok feladat van ezzel kapcsolatban. Tovább »

 

Orbán Viktort egyáltalán nem zavarja, ha a melegellenes törvényről vitatkoznak Brüsszelben

Az EU-nak nincs olyan eszköze, amivel fel tudna lépni az ehhez hasonló ügyekben. Sem a hetes cikk, sem a jogállami mechanizmus nem alkalmas erre. A melegeket a pedofilokkal összemosó törvény jelenleg éppen arra jó, hogy mindkét oldal a saját politikai kommunikációját erősítse. Tovább »

 

Orbán Viktor külföldi lapokban, egész oldalas fizetett hirdetésekben üzen Európának

Szerinte Brüsszelben egy olyan szuperállamot építenek, amelyre senki sem adott felhatalmazást. Tovább »

 

Uniós kormányfő Orbánnak: Meleg vagyok, amit anyám gyűlöl. Ön pedig törvénybe foglalta ezt

A luxemburgi kormányfő saját érintettségéről beszélt. Tovább »

 

Merkel a homofób pedofiltörvényről: az Európai Bizottság folytatja a vizsgálatot

Több témában egyeztettek a uniós vezetők. Tovább »

 

Rutte azt mondta, a magyaroknak vissza kell vonnia a homofób törvényt, Varga Judit szerint ez a régi gyarmattartó arrogancia hangja

Mark Rutte holland miniszterelnök, aki Orbán Viktor mellett Angela Merkel visszavonulása után a legtapasztaltabb európai miniszterelnökök egyike lesz Tovább »

 

Orbán Viktor már az uniós csúcsra érkezve a homofób pedofiltörvényt magyarázza

Szerinte ennek a törvénynek nincs köze a homoszexualitáshoz. Tovább »

 

Orbán: Szó sincs semmilyen törvényről, ami a homoszexualitásra vonatkozna

A melegellenes pedofiltörvény a miniszterelnök szerint a gyermekek neveléséről, bármilyen szexuális tartalmú neveléséről szól. Tovább »

 

16 uniós tagállam üzent közös levélben a magyar kormánynak

Az országok együtt álltak ki a melegek megkülönböztetése ellen. Tovább »

 

Kitűzi a szivárványzászlót az Európai Parlament

A tagállamokban működő kapcsolattartó irodáit is a zászló kitűzésére kérte. Tovább »

 

Orbán visszaszólt von der Leyennek a homofób törvénnyel kapcsolatos bírálat miatt

Az Európai Bizottság elnöke korábban a pedofíliát a homoszexualitással összemosó magyar törvényt nevezte szégyenletesnek. Tovább »

 

Ausztria is elítéli a magyar homofób pedofiltörvényt

Karoline Edtstadler Európa-ügyi miniszter mélyen aggasztónak tartja a magyar fejleményeket. Tovább »

 

Von der Leyen a melegellenes magyar törvényről: Ez szégyen

Az Európai Bizottság elnöke jogi lépéseket helyezett kilátásba a törvény miatt. Tovább »

 

Hirtelen jóval drágább lett Orbánnak a kínai kapcsolat

A közép-európai populistáknak nem Trump, hanem Netanjahu a valódi minta, és az ő bukásának rájuk nézve súlyosabb következményei is lesznek – állítja Ivan Krasztev bolgár politológus. Tovább »

 

Von der Leyen: Kötelezettségszegési eljárást indítanak a homofób pedofiltörvény miatt

Ljubljanában jelentette be. Tovább »

 

Az uniós bírósághoz fordulhatnak a homofób pedofiltörvény miatt

Az Európai Bizottság csütörtökre várja az Orbány-kormány válaszát a törvény ügyében. Ha ez nem lesz kielégítő, jogi útra terelhetik az ügyet. Tovább »

 

Szélsőjobboldali pártok, köztük a Fidesz, adott ki közös nyilatkozatot arról, milyen Európát szeretnének

Ez lehet a közös frakció előszobája. Tovább »

 

Orbán: Az Európai Tanács ülésén falanxban vonultak föl a szivárvány zászlós miniszterelnökök

A miniszterelnök szerint a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait. Tovább »

 

Elindította Brüsszel a kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben

A melegellenes elemeket tartalmazó pedofiltörvény és egy mesekönyv megbüntetése miatt is jogsértési eljárás indult Magyarországgal szemben - jelentették be Brüsszelben. Tovább »

 

Pont a választások előtt eshetnek el egy csomó pénztől Orbánék a segélycsomag körüli vita miatt

Ha nem rendeződik pár nap alatt az uniós segélycsomag körüli vita, akár az is előfordulhat, hogy csak az év végén láthat a kormány először pénzt ebből a forrásból. Ez pedig a választások előtt kifejezetten rosszul jönne Orbánnak. A bizottság mindenesetre látványosan szeretné magát kivonni a politikai vitákból. Tovább »

 

A lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az uniós bíróság egyik intézkedését

Nagy vita lesz abból, hogy melyik jog az elsődleges, a lengyel, vagy az európai. Tovább »

 

Az EU kijött a javaslattal, ami 20 éven belül betiltaná a dízel és benzines autók eladását

Komoly klímacsomagot villantottak. Tovább »

 

Menekülteket zúdít Európára, és külföldön is üldözi kritikusait Lukasenka

Eltérített utasszállító, öngyilkossággal fenyegetett olimpikon, Litvániára zúdított iraki menekültáradat – a fehérorosz elnök több fronton harcol. Tovább »

 

Fordulatra készül Lengyelország, a kormány engedhet az EU nyomásának

Ha a hivatalos magyarázat más is lesz, úgy tűnik, a lengyel kabinet végül hozzányúl a sokat bírált igazságügyi reformhoz. Tovább »

 

A lengyel kormány meghátrált az EU-val vívott csatájában

Interjúzott Kaczynski. Tovább »

 

Meghalt Berke Barna, az Európai Unió Törvényszékének bírája

Korábban államtitkár is volt. Tovább »

 

Az EU vezetői nem szívesen mutatkoznak Orbánnal, de van, amiben minden ötletét átvették

Kabul eleste rengeteg olyan traumát hozott elő az Európai Unióból, amelyet még a 2015-ös menekültválság hagyott rajta. Most más a nemzetközi reakció: szinte mindenben úgy reagálnak az uniós vezetők a potenciális menekültáradatra, ahogy korábban Orbán Viktor tette. Tovább »

 

Kazahsztánba menekítették az ENSZ afganisztáni irodáját

És engedélyezték, hogy az uniós mentőakciókban résztvevő gépeket itt tankolják meg. Tovább »

 

Az uniós támogatások csúszása miatt ismét megugorhat az államadósság

Ha nem kapjuk meg a források, a büdzsének meg kell előlegeznie. Tovább »

 

Európa megpróbált hatni Bidenre, de nem sikerült

A szövetségesek arra kérték Amerikát, hogy tolja ki a kivonulás határidejét, de Joe Biden hajthatatlan volt. Kabulban mostantól az történik, amit a Talibán szeretne. Tovább »

 

Ez a robbantás tette teljes vereséggé az afganisztáni háborút

Joe Biden korábban azt mondta, az afganisztáni háború célja nem az államépítés volt, hanem a terroristák legyőzése, hogy többé ne támadhassák meg az Egyesült Államokat. Ehhez képest még az utolsó napokban is tucatnyi amerikai katona halt meg egy terrortámadásban, amelyet egy terrorszervezet hajtott végre. Tovább »

 

Megegyeztek az uniós miniszterek: bármi is lesz, nem Európában segítik majd az afgán menekülteket

Öt órán át tárgyaltak az uniós vezetők arról, mit kezdjenek Afganisztánnal, és a végére oda jutottak: ugyanúgy szeretnék kezelni a helyzetet, mint a 2015-ös menekültválság idején. Pontosabban egy kicsit másképp. Előre gondolkodva. Tovább »

 

Az EU megerősíti határellenőrzési kapacitásait az afgán helyzet miatt

Kedden üléseztek a tagállamok belügyminiszterei. Tovább »

 

Nem a magyar Putyin kedvenc EP-delegációja

A magyar EP küldöttség meglehetősen kritikus mind Vlagyimir Putyin, mind Hszi Csin-ping rezsimjeivel szemben, beleértve a kormánypártok képviselőit is. Ez a meglepő „nemzeti egység” sajnos azonban nem látszik a belpolitikai téren, inkább a kormányzati hintapolitikáról árulkodik. Tovább »

 

Német EP-képviselő: Orbán Viktor választási vereség esetében is képes lesz ellenőrzés alatt tartani az államot

Részben Magyarország volt a téma az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának szerdai ülésén. Tovább »

 

Bárhol bevethető európai haderő létrehozását sürgetik az Unióban

Két vezető tisztségviselő is nyíltan beszélt erről. Tovább »

 

Von der Leyen: Magyarország kormányváltás esetén se léphetne vissza a közös Pfizer-beszerzésbe

Válaszolt a bizottság elnöke a DK-nak. Tovább »

 

Budapestre jön a francia külügyminiszter

A magyar diplomácia magatartásáról fognak beszélni. Tovább »

 

A magyarok közel háromnegyede nem bízik abban, hogy a kormány hatékonyan használja fel a helyreállítási alapot

Magyarországon az uniós átlag felett van a EU pozitív megítélése. Tovább »

 

Orbán a Magyar Közlönyben állt ki Lengyelország mellett Brüsszellel szemben

Varga Judité lesz a feladat, hogy megvizsgálja a helyzetet. Tovább »

 

Bekeményített az EU Lengyelországgal szemben, ez Orbán számára is figyelmeztető jel lehet

A lengyelek az EU hatalmának és működésének alapjait kérdőjelezik éppen meg. Az unió a kifizetések lassításával, akadályozásával igyekszik nyomást gyakorolni Varsóra. Tovább »

 

A kormány határozatban áll ki Lengyelország mellett, amiért azt megbüntetné az Európai Bizottság

Varga Judit szerint ez botrányos és arrogáns. Tovább »

 

Újra megpörgetik Magyarországot a tűz fölött Brüsszelben

Az Európai Parlament megindítja a politikai szezont, ezúttal egy Magyarországról szóló vitával. A jogállami ügyek mellett leginkább a homofób pedofiltörvényről lesz szó. Tovább »

 

Orbán Viktor csendben angol nyelvű hírlevelet kezdett el terjeszteni

Viktor Brief néven. Tovább »

 

Megrótták Lengyelországot a romló médiahelyzet miatt

Nem boldog az Európai Parlament attól, hogy a jobboldali varsói kormány hadat üzent a médiának és a bíróságoknak. Tovább »

 

Jourova: Az EU nem tolerálhatja a lengyel médiára nehezedő nyomást

Ismét elmondta. Tovább »

 

A Pegasus-ügy kivizsgálását követelik az EP-képviselők

Az Európai Bizottság várja a magyar adatvédelmi hatóság eredményeit a Pegasus kémprogram használatáról. Tovább »

 

Horvátország készen áll, hogy 2023-ban bevezesse az eurót

Már azt is eldöntötték, hogy milyen szimbólumokat tesznek majd a pénzérmékre. Tovább »

 

Az EU-tagállamok jóindulatán múlik, hogy Magyarország mégis kaphat-e újabb adag Pfizer-vakcinákat

Hazánk az EU-tagok közül egyedülikén döntött úgy korábban, hogy kimarad a közös vakcinabeszerzésből. Tovább »

 

Von der Leyen kiállt a Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni uniós eljárások mellett

„Szükség esetén a bírság is része az eszközkészletünknek" - mondta az Európai Bizottság elnöke. Tovább »

 

Kérdezze meg bármelyik diktátort, hogyan kell törvényesnek tűnve elérni a céljait! Orbán ebben kitűnő volt

Az EU egy demokratikus enklávé lesz a világban, autokrata államokkal ölelve, és nem biztos, hogy a mi szabályaink szerint fogják játszani a következő száz évet, mondja Marlene Wind dán politológus, a koppenhágai egyetem professzora. Szerinte úgy kell elzárni a magyar és lengyel kormány elől a pénzeket, hogy az ne fájjon a civil szférának és a városoknak, Orbán Viktor pedig sokkal okosabb volt a lengyeleknél. Tovább »

 

Valakinek börtönbe kell mennie, de nem lehet mindenkit gonosznak, korruptnak és butának nevezni, aki támogatta a rendszert

Jennifer McCoy, a Georgia State University professzora szerint a populista kormányokkal szemben jó módszer az összefogás, de figyelni kell rá, hogy az esetleges váltás ne legyen bosszúálló, revansiszta. Tovább »

 

Keményebb hangra vált az Európai Unió Kínával szemben

Peking egyszerre tárgyalópartner, gazdasági versenytárs és politikai rivális Brüsszel számára. Tovább »

 

Új hidegháborút vizionál Orbán az angol nyelvű hírlevelében

És az őszödi beszédről is megemlékezett. Tovább »

 

Az USA feloldja az uniós állampolgárok beutazási korlátozásait

De csak azoknak, akik be vannak oltva. Tovább »

 

„Kaptam üzeneteket a szavazóimtól, hogy nem fizetünk olyan Európáért, ami magyar oligarchákat pénzel”

Két francia EP-képviselő utazott Budapestre, hogy az Orbán-rendszer működését tanulmányozza. A látogatásnak az ad súlyt, hogy a következő hónapokban Franciaország lesz az EU legfontosabb állama. Tovább »

 

Egy halott bolygón már felesleges lesz a pénz

Fiatalok tüntettek a klímaváltozás elleni hatékony harcért és az álintézkedések befejezéséért. Tovább »

 

Mindenkit kitiltottak Kínából, aki Tajvan függetlenségének híve

Bárkire is utaljon ez. Valószínűleg az EP-képviselőkre utal. Tovább »

 

Greta Thunberg: ez eddig a legkirekesztőbb ENSZ klímacsúcs

Az aktivista finoman szólva sem elégedett. Tovább »

 

Ha komolyan gondoljuk, elkerülhető a totális klímakatasztrófa

1,8 Celsius-fokos melegedésnél tartunk jelenleg az ENSZ klímacsúcsán tett vállalásokkal. Tovább »

 

Több mint 40 ország mondott le a szénről

A nagy szennyezők közül azonban többen még mindig hallgatnak. Tovább »

 

130 billió dollárt ígért a privát szektor a nettó nulla kibocsátásra

Vannak azonban buktatói a dolognak. Tovább »

 

Vízkrízis: háborúkhoz vezethet az ivóvízhiány

Az ivóvízhiány kétségkívül a jövő generációinak egyik legnagyobb problémája lesz. Tovább »

 

Több mint 100 ország száll szembe a gázzal, ami olyan veszélyes, mint a szén-dioxid

Ez az első igazán jelentős győzelem az ENSZ klímakonferenciáján. Tovább »

 

Orbán szerint jönnek a migránsok a balti országokba, ezért pénzt kérünk a védekezésre

Hibrid hadviselés, migrációs hullám, afgán kivonulás, szóval kell a pénz. Tovább »

 

2026-ra megszűnhet a szénalapú áram Magyarországon

Áder János rövid beszédet mondott az ENSZ klímakonferenciáján, bírálta a legnagyobb kibocsátókat. Tovább »

 

Magyarországtól is kapott egészségügyi segélyt Lettország

Uniós összehasonlításban a balti államban a legmagasabb az új fertőzöttek száma lélekszámarányosan. Tovább »

 

Emberéletekben mérhető a kudarc: elkezdődött az ENSZ klímakonferenciája

Kígyózó sorok, visszafogott káosz és utolsó pillanatos változások kísérik a COP26-ot. Tovább »

 

Gyászos képet fest a bolygóról a legfrissebb klímajelentés

A tengerszint magassága is új rekordot döntött 2021-ben, emellett az óceánok hőmérsékletének növekedése és a savasodás is folytatódott. Tovább »

 

Ez lesz a legnehezebb döntés az ENSZ klímakonferenciáján

A szén-dioxid kibocsátási kvóták nemzetközi kereskedelmének ügyét mindenképpen most kell megoldani, különben a 1,5 Celsius-fokos plafon elérhetetlen lesz. Tovább »

 

Magyarország visszalép az uniós vakcinabeszerzési programba

Így további Pfizer vakcinákat tudunk venni, pedig májusban otthagytuk a közös uniós vásárlást. Tovább »

 

Megegyeztek a tagállamok, leállítják a légiközlekedést Dél-Afrikából Európába

Az új koronavírus-variáns miatt. Tovább »

 

250 millió eurót ad az EU vakcinára és az orvosok, ápolók kompenzálására

Csak olyan oltóanyagra lehet költeni, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett. Tovább »

 

Miért szakadt ketté Európa az átoltottságban?

Az EU tagállamaiban ma már minden arra jogosult állampolgár felvehetné a koronavírus elleni vakcinát, mégis drasztikus különbségek mutatkoznak az átoltottságban. Miért? Tovább »

 

Legális munkaerő-bevándorlást megkönnyítő szabályozást sürget az EP

Az elöregedő társadalom és a munkaerőhiány miatt van szükség rá. Tovább »

 

Etikusabbá és átláthatóbbá tenné a politikai hirdetéseket az Európai Bizottság

A pártfinanszírozást is áttekinthetőbbé szeretnék tenni. Tovább »

 

Az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint rendben van a jogállami mechanizmus, el kell utasítani a magyar és lengyel kereseteket

Ez a szakvélemény nem kötelező erejű, de a politikailag kényes ügyek túlnyomó többségében ez alapján döntenek. Tovább »

 

Salvini el sem ment Orbánék szélsőjobboldali találkozójára

Pedig egy formálódó új szövetségnek az ő pártja lenne az egyik legfontosabb alapja. Tovább »

 

Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen, mert nem küzd megfelelően a rasszizmus ellen

Az Európai Bizottság arról is nyilatkozott, hogy szerinte diszkriminatívan használták a médiatörvényt a Klubrádió ellen Tovább »

 

Az MTI kimarad az európai hírügynökségek összefogásából

Az álhírek ellen akarnak védekezni. Tovább »

 

Miért nem jött össze Orbán szélsőjobbos, populista szupercsapata az Európai Parlamentben?

A Fidesz hasonló cipőben jár az uniós politikai színtéren, mint itthon az ellenzék: úgy készülnek összefogni más pártokkal, hogy ennek nagyon zavaros az ideológiai alapja. Tovább »

 

Így akarta eltörölni az Európai Unió a karácsonyt

Miért beszél arról a Fidesz, hogy az Európai Bizottság be akarja tiltani a karácsonyt, illetve mi szerepel abban a vonalvezetőben, ami ennek az állításnak az alapját adta? Tovább »

 

Öt ok, amiért Macron Budapestre látogat

Összegyűjtöttük, milyen tényezők teszik nemcsak szükségessé, de politikailag is hasznossá a hétfői látogatást a francia államfőnek és magyar partnerének. Tovább »

 

Macron: Orbán Viktor politikai ellenfél, de európai partner

A magyar kormánnyal két kérdésben várható komolyabb nézeteltérés a francia elnök szerint. Tovább »

 

„Nagyon keményen fogalmaztunk a német koalíciós szerződésben Magyarországgal kapcsolatban”

Daniel Freund német zöldpárti képviselő szerint a kifizetéseket az uniós alapelvek betartásához kötő jogállami mechanizmus január-februárban, tehát a választási kampány hajrájában elindulhat Magyarország ellen. Tovább »

 

Bizottság: Idén már valószínűleg nem kapja meg a helyreállítási pénzt Magyarország

És Lengyelország sem. Tovább »

 
A 24.hu a Central Médiacsoport Zrt. által üzemeltetett internetes portál.
Ezt a levelet az általad megadott email címre előzetes hozzájárulásoddal küldtük, melyet a hírlevél feliratkozáskor adtál meg.
Ha mégsem szeretnél a továbbiakban szombat reggelenként 24.hu hétvégi hírlevelet kapni az előző hét legérdekesebb és legfontosabb cikkeiről, de szívesen olvasnád hétköznaponként reggeli összefoglalónkat, kattints ide az Europoli hírlevélről történő leiratkozáshoz.
Ha minden 24.hu hírlevélről szeretnél leiratkozni, vagy nem szeretnél értesülni saját vagy üzleti partnereink ajánlatairól, leiratkozási szándékodat az adatvedelem@24.hu e-mail címen vagy a Central Médiacsoport Zrt. Budapest Pf. 1872. postai címen jelezheted.

Copyright © 2024 Central Médiacsoport Zrt.