Élet-Stílus

Videón az élőhelyüktől 500 kilométerre kalandozó szökevény elefántok

Hu Chao / XINHUA / Xinhua via AFP
Hu Chao / XINHUA / Xinhua via AFP
A 15 tagú ormányoscsorda még áprilisban lépett meg egy elzárt, délnyugat-kínai természetvédelmi területről, azóta pedig több, mint 500 kilométert tettek meg rengeteg kárt hagyva maguk mögött. A hatóságok viszont nagyon vigyáznak rájuk, mert a kihalás szélén vannak.

Azt nem tudni, hogy a délnyugat-kínai Xishuangbanna prefektúra elzárt, természetvédelmi területéről hogyan szöktek meg az országban védettnek számító állatok, de a hatóságok folyamatosan monitorozzák a mozgásukat. Az erről készült felvételeket a Kínai Központi Televízió Twitteren is megosztotta – a kalandozó elefántokat bemutató videó itt tekinthető meg:

A felvételeken az elefántok vonulása mellett az is látszik, miként zárnak el egy hidat hatalmas földkupacokkal és teherautókkal, hogy az elefántok nehogy átmenjenek rajta. Az ázsiai elefántok és az emberek közötti konfliktusok megakadályozása azért kifejezetten fontos,

mert összesen 300 ázsiai elefánt élhet a bolygón.

Így természetesen védett állatnak számítanak.

A Gurdian azt írja: az eredeti élőhelyüktől jóval északabbra található Jünnan tartomány hatóságai kedden közölték, hogy az elefántok húsz kilométerre vannak a tartomány fővárosától, Kummingtól, ahol többmillió ember él. Április óta egyébként ezek az elefántok majdnem 7 millió jüan (átszámítva 310 millió forint) kárt okoztak, például 56 hektárnyi termést is tönkretettek.

A vonuló elefántok emberi áldozatairól egyelőre nincs hír, szóval úgy tűnik, az étellel és akadályokkal való terelgetés egész jól működik.

Ugyanakkor a lap arra emlékeztet, hogy egyre gyakrabban hallani falvakban és termőföldeken kalandozó elefántokról, amit a helyi hatóságok azzal magyaráznak, hogy az elefántok erdei táplálékául szolgáló növények helyére olyan növényeket szoktak ültetni, amit az elefántok nem esznek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik