Élet-Stílus

Házasodna a gazda: Zoltán gazda kis testalkatú „ékszerdobozt”, Viki pedig elfogadó társat keres maga mellé

RTL Klub
RTL Klub
Bemutatkoztak a műsor szereplői.

Nyolc gazda keresi párját az RTL Klub műsorának új évadában, a Házasodna a gazdában. Már meg lehet tekinteni a szereplők bemutatkozó videóit, melyekből amellett, hogy megtudjuk a legfontosabb információkat a gazdákról, az is kiderül, ők milyen társat képzeltek el maguk mellé.

Gergő gazda huszonhárom éves, úgy érzi, megtalálta önmagát és készen áll egy kapcsolatra. Idejét érzi, hogy megállapodjon. Szeretné, ha partnerének lenne megjelenése, és ha ránéz, érezze, hogy ő az igazi, de azt sem árt, ha van kisugárzása és pozitív a személyisége. Azt nem bánja, ha nem olyan szorgos, ugyanis „nem munkást keres”.

Pista gazda a legidősebb szereplő a műsorban, hatvanévesen korban hozzá illő társat keres, aki felül tudja múlni nővére zserbóját. Fontos számára a tekintet és kisugárzása, de örülne, ha nem állna távol tőle a veteményeskert, hogy tudja, mikor kell a szezonális zöldségeket elvetni.

Gabi gazdasszony komoly partnert szeretne, akivel családot alapíthatnak együtt. Fontos számára, hogy a kiszemelt férfi is hasonlóképpen gondolkodjon. Jólelkű, életrevaló és megbízható embert keres maga mellé, akivel egy húron tud pendülni.

Következzen Klára gazdasszony, aki lovagolva köszönt be Nádai Anikónak. Számára prioritást élveznek az olyan férfiak, akik szeretik azt az életformát, amiben ő is él. Magas, szőke vagy barna, de nem kopasz férfit keres, aki eltudja őt fogadni és a lányát is.

Viki gazdasszony saját, 174 centijénél magasabb férfit keres, de aki határozott, vannak célja és el is éri azokat. Fontos a mosoly, és az őszinteség, mivel ő is az. Nem kenyere továbbá az álnokság és hazugság.

Zoltán gazda következik a sorban, aki szereti, ha egy hölgy egy kis testalkatú, szőke „ékszeres doboz”, jelentsen ez bármit. Fontos, hogy családcentrikus és laza legyen, de az álom partnere viselkedjen nőként, ami szerinte annyit tesz, hogy „adjon szeretet és ne ítélkezzen”.

Zoli gazda hősszerelmes típus, alapjáraton is érzékenyebb kategóriába tartozik, amit úgy határoz meg, hogy az utolsó kapcsolata után „kellett 2-3 hónap, hogy felejtsen”. Olyan lányt szeretne maga mellé, aki vörös hajú és szeplős, de alapjáraton a belső értékeket többre tartja. Azaz legyen laza, humoros és működjön köztük a kémia.

Dávid gazda pedig azzal kezdte, amikor Nádai Anikó arról kérdezte, kit képzel el maga mellé, hogy nyilvánvalónak tartja, hogy egy nő legyen házias, de nem házvezetőnőt keres, ugye. Szeretné, ha partnere spontán lenne és nyitott a világra, de ha arra van szükség, tudjon bezárkózni is. Szeresse a művészeteket és jó lenne, ha meghallgatná azt, ami nyomja a lelkét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik