Arra ébredtem, hogy dzsungelesíteni akarom a szobám

Meghívtalak a legkirályabb csoportba

– ez az üzenet fogadott egy barátomtól úgy fél éve. Elég sok Facebook-csoportba hívnak meg, de a munkámmal kapcsolatos néhányat leszámítva kevésnek vagyok a tagja, ugyanis ritka az, amikor nagyon érdekel egy téma és olyan közösség alakul ki körülötte, ahol nincs egymásnak beszólogatás, veszekedés vagy kioktatás, felesleges dicsekvés vagy nem őrült adminok kezelik a csoportot.

Eleinte csak fél szemmel nézegettem a Fiatal Felnőttek növényt nevelneket (a csoport meghívásos, „kintről” nem is látszik, ezért nem linkelem), aztán amikor egy februárban megismert új barátom elvitt az egyik legnagyobb növénykereskedés akciós hétvégéjére, eldőlt a sorsom:

számolatlanul pakoltam a növényeket a bevásárlókocsiba, mert eldöntöttem, hogy növények között akarok élni.

 

A szerző felvétele

Kaja nem, növény igen

Mindenkinek ajánlani tudom, hogy növényesítse be a lakását, azt viszont kevésbé, hogy impulzus alapján vásároljon, ugyanis úgy jár, mint én, és sikerül az egyik legnehezebben kezelhető növényből több darabot is betáraznia, és hiába küzd majd érte, elmarad a sikerélmény. Március első napjain járunk, azelőtt, hogy itthon is megjelent volna a koronavírus, a karantén szó pedig csak maximum Kínából vagy Olaszországból volt ismerős. De mintha kicsit megéreztem volna, hogy pár héttel később jól fog jönni az, hogy új hobbim van – egy olyan, amihez még a lakást sem kell elhagynom.

Jót tesz

A PsychologyToday már bő tíz éve megírta kutatások alapján, hogy hogyan teszik jobbá az életek a szobanövényeink. Csökkentik a vérnyomásunkat, jobban tudunk tőlük figyelni,  csökkentik a szorongást.

Aznap, amikor eldöntöttem, hogy izolálom magam és itthonról dolgozom, egy belvárosi növénybolt úgy döntött, ők is bezárnak egy időre és féláron adnak mindent, ami a boltban található. Egy kicsit felkészültebben, de még mindig elég meggondolatlanul bevásároltam, így a karanténnak már félig zöld szobával vágtam neki. Mivel szerettem volna jó gazdája lenni a növényeknek, a fenti csoport szinte minden posztját elolvastam, így hiába nem volt valamilyen növényem vagy kártevő a szobában (akkor éppen…), fejből tudtam, hogy mik a takácsatka vagy éppen a tripsz jelei és mit kell tenni akkor, ha sárgul a könnyezőpálma alsó levele.

Heti egy bevásárlással megúsztam, hogy több hetet kelljen várnom az áruházak házhoz szállításaira, és azt is sikerült megállnom, hogy ne költsek semmilyen felesleges dologra az interneten. A karantén közepén viszont megtörtem és úgy döntöttem, néhány újabb növényt házhoz rendelek, ugyanis volt még egy kis hely a szobámban nekik. Itt viszont már felelősségteljesen viselkedtem: a jól kinéző növényeket a szerint szűkítettem, hogy meg tudom-e adni nekik azt, amire szükségük van.

Nagyon szeretem a természetet, kertes házban nőttem fel, tizennyolc éve, hogy nem eszek húst, az okát viszont nem tudom annak, hogy miért pont 32 évesen ugrott be, hogy növényeket kell nevelnem. Már csak azért is, mert bár mamám panelban nőtt fel, a teraszán és a szobában nagyjából három embernek maradt hely a kaktuszoktól és a virágoktól. Eleinte furának tartottam azt is, hogy az ujjamat a földbe dugva nézzem meg, eljött-e az újabb locsolás ideje, most viszont már simán turkálok kártevők után kutatva, vagy ha azt kell ellenőrizni, milyen állapotban van a növény gyökere, nem rohadt-e el a túlöntözéstől.

Az ablak két oldala: bent makramé növénytartó és ezüstös szobai futóka, kint szegfű. Fotó: A szerző felvétele.

A napi rutin része lett nemcsak a locsolás, de az is, hogy figyelem, melyik növény hoz új levelet vagy éppen melyik virágzik. És el kellett fogadnom azt is, hogy nem minden növény szereti a lakás klímáját, ezeket vagy elajándékoztam vagy olyan embernek adtam, aki ért hozzá és meg tudja menteni. Januárban mindössze két növényem volt, ráadásul agglegénypálmák, amik akkor nőnek igazán, ha elfeledkezem róluk, most viszont húsz és harminc között van a számuk – a csoportban található posztok alapján pedig még ez is kispályásnak számít.

És amíg év elején azt sem tudtam, mikor kell öntözni a növényeket, most már ott tartok, hogy szombat esténként növényszaporítós videókat nézek a YouTube-on.

A növénygondozás pedig egy új hobbit is hozott magával: amikor éppen arra vártam, hogy elmúljon dél és beugorhassak a sarki boltba, a mellette található méteráruüzlet kirakatában megláttam a makraméfonalakat és eldöntöttem, hogy videók alapján megpróbálkozom azzal is.

Gyászfeldolgozás és gyerekkori álom

Ha már ennyi szó esett a csoportról, arra kértem egy posztban a tagokat, hogy akinek van kedve, ossza meg velem, hogyan szeretett bele a növénygondozásba – ezekből pedig látszik, mennyire különböző élethelyzetek sarkalltak valakit arra, hogy belevágjon.

Rebeka két és fél éve költözött Belgiumba, a barátján kívül senkit nem ismert, magányos volt. Azt írja, az országban az egész növényszeretet régebbi időkre nyúlik vissza, és bár a barátja azóta ex, a növényei azóta is vele vannak. Rebeka külön Instagram-oldalon ad tippeket kezdő növényezőknek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

rebasnursery (@rebasnursery) által megosztott bejegyzés, Máj 28., 2020, időpont: 8:32 (PDT időzóna szerint)

 

Linda növényszeretete a családjának köszönhető: vidéki otthonukban mindig egy új virággal vagy fával ünnepelték, ha jó dolog történt. Nyolc éve él Budapesten, ezt a szokását itt is folytatta, és már több mint ötven növénye van a lakásban, illetve az erkélyen.

Egy éve új helyre költöztem, nagy világos ablakokkal, csodás erkélyekkel. Régóta nem lakott itt senki, de még pár növény maradt az ablakban. Elkezdtem locsolni őket, tápoldatozni, átültetni és a régi, már-már haldokló viaszvirág mára már a plafonig felkúszott, a futóka több mint két méter hosszú. A karanténnak köszönhetően volt időm átnézni a lakás rejtekeiben körülnézni, így bukkantam a sötétítő mögötti polcokon kertészeti könyvekre, amikre ceruzával jegyzeteltek. Még nem sikerült minden részletet megfejtenem, de a lényeg az, hogy a könyvek és a jegyzetek elárulják, hogy a lakás melyik pontján milyen növények érzik jól magukat, melyik rég kaspó milyen típusú növényhez tartozik.

Linda a könyv segítségével átrendezte a növényeket a lakásban és nehezen hitte el, de szinte az összes új erőre kapott.

 Az erkélyen minden úgy virágzik és olyan sok, hogy életemben ilyet nem láttam. A majomkenyérfának lettek új hajtásai, a szegfű, muskátli, mézvirág, fűszernövények, pozsgások, mindenki nagyon megindult. A kedvenc tippem, hogy a meleg párát kedvelő trópusi növényeket be kell tenni a fürdőszobába zuhanyzás vagy fürdés előtt, hagyni, hogy rácsapódjon a pára, gőz, amíg zuhanyozunk. Kipróbáltam és működik. Imádják!

Hanna azt írta, a családjában minden nő imádja a növényeket, de őt sosem izgatták igazán. Édesanyja és mamája még a 2000-es évek elején rendelték a növényalbumba havonta érkező új lapokat, de őt nemhogy nem csigázta fel ez az egész, de inkább bosszantotta, mert a növények életben tartásával kapcsolatban nagyon sok volt a teendő.

Egy éve költözött el a családi házból, és három kezdő növényt (ma már tudja, hogy dracénát, yukkát és zámiát) vett, hogy ne legyen olyan csupasz a lakás. Aztán jött a karantén, és a több otthon töltött idő több locsolást és ezáltal durva túlöntözést hozott a yukka és a dracéna életébe. Ekkor talált rá a Facebook-csoportra, ahol tanácsokkal láttak el.

Idővel azon kaptam magam, hogy hajnal egykor orchideát mentek, zöldikét szaporítok, és rettentően élvezem. Azóta anyukám családi házába is én járok ki gondozni a több mint száz lakót és bár a dracénám nem élte túl a kezdeti túlbuzgóságomat, de a növénytúlvilágra üzenem, hogy ő indított el a társai megszeretéséhez, amit köszönök neki.

Dávidnál is költözéssel indult a mánia, Budapestre költözött gyerekkori barátjával és mivel kedvencet nem tarthattak a lakásban, így a növények felé fordultak.

Az első beszerzőutunk a Füvészkertbe vezetett, ahol éppen egy kaktusz adok-veszek zajlott, megszereztük első növényünket, Henriket, a madagaszkári pálmát. Elneveztük minden növényünket, úgy vagyunk vele, hogy minden élőlény megérdemel egy saját nevet. A majdnem üres lakásból rövid idő alatt egy kisebb dzsungelt kezdtünk el formálni, ami segít megfeledkezni minden problémáról ami az emberi világban mindennapos, hiszen a növények nem idegesek.

Az igyekezet ellenére Henrik egy éven belül elpusztult, onnantól kezdve mindketten komolyabban odafigyeltek arra, hogy mit hogyan kell gondozni. Először nagymamától, ismerősöktől gyűjtöttek be információkat, majd jött az internet és az említett csoport. Dávid a karantén alatt megpróbálkozott egy növény magról növesztésével, a projekt most így áll:

Fotó: Olvasónk.

Milica képzőművészettel foglalkozik, élete jeleneteit festi figurális szimbolista rendszerben – ezekben gyakran a növényeivel való kapcsolata is megjelenik.

A gondozásuk a lélek gondozásának a metaforája. Kiegyensúlyozottságot és harmóniát teremtenek az életemben, terápiás adottságokkal rendelkeznek. Szenvedéllyel gondozom őket. A karantén idején megnyugtató kis függőségem átvette az irányítást. A nap fénypontja, ha megkapálhatom a zöldségeskertemet. Mindig önreflexióra inspirálnak és segítik az alkotói folyamatokat. A növények megadták azt a pluszt, amitől talán a magány is elkerült

– mondta, hozzátéve: hónapok óta napi akár húsz alkalommal is frissít egy növényekkel foglalkozó oldalt, hogy kapható-e már az új kiszemelt növénye, amit a csoport egyik posztjában fedezett fel. Ez nem más, mint a Caladium Strawberry Star.

Hozzám hasonlóan Briginek sem nagyon voltak növényei a karantén előtt. Néha kapott egyet ajándékba, de sajnos valahogy sosem tudta megadni nekik azt, amire szükségük volt és elpusztultak. Aztán jött a vírus, azzal együtt a kijárási korlátozás, ő pedig elkezdett otthon unatkozni. Az interneten elkezdett utánanézni annak, hogy hogyan lehet különböző növényeket gondozni – először csak kisebb, igénytelenebb növényekkel próbálkozott, mint kövirózsák vagy kaktuszok, amit az ehető kategória követett.

Gyakorlatilag megpróbáltam magról csíráztatni a zöldséget és gyümölcsöt, amit itthon fogyasztottam – több-kevesebb sikerrel. Vásároltam mindenféle fűszernövénymagot, többségük ki is kelt. Sikereimet látva egyszer csak elkapott a gépszíj és azóta nincs megállás. Folyamatosan keresem, hogy milyen növény lehetne a következő, amit hazahozatnék, hova tehetném a lakásban, tudnék-e neki megfelelő körülményeket teremteni itthon.

Briginél a következő lépés az volt, hogy elkezdte követni kertészetek, virágboltok és hasonló helyek oldalait a közösségi médiában, csoportokhoz csatlakozott.

Már újraindult az élet Budapesten, kinyitott a munkahelyem és élem tovább az életem én is. Viszont most már büszke növény gazdaként.

Gergő a legtöbb nyarát nagyszülei telkén töltötte és korán eldöntötte, hogy növényekkel szeretne foglalkozni: a gimnáziumban természettudományos szakra járt, majd a kertészeti egyetem következett. Jelenleg egy belvárosi kertészetben dolgozik és a járvány elején azt hitte, bőven lesz ideje a tavaszi teendőkre, ha fokozzák a szigorításokat. Mint kiderült, ezzel sokan mások is így voltak, mert rekordforgalmat bonyolítottak és az egész járvány alatt nyitva voltak.

Az idősebb vásárlóink otthon maradtak, cserébe rengeteg fiatal jött. Náluk a különlegesebb beltéri növények és az ehető növények (fűszerek, zöldségpalánták) voltak menők. Bár időhiány miatt az egy kilométernyi makramé fonalamból csak két virágtartóra futotta, annak örülök, hogy nem került veszélybe az állásunk és sok fiatal töltötte hasznosan a karantént, vitték a szép növényeket.

Verust mindig zöld vett körbe, a családi házukhoz nagy udvar tartozik, aminek a központjában egy óriási diófa áll, emellett a kertben szőlőlugas van, az utcán gyümölcsfák és virágok. A lakásban viszont nem volt sok növényük, az első darabokat párjával együtt vásárolták, hogy legyen valami zöld az albérletükben. Ahogy írja, beleestek a kezdő növényesek hibájába, azaz az elején túlszerették a növényeket (sokszor öntözték, tápoldatozták őket), majd elfeledkeztek róluk, amik így el is pusztultak. Mivel „megölhetetlen” növényekről volt szó, ez kedvüket szegte és kicsit fel is adták. Közben eltelt másfél év, új lakásba költöztek, ami magával hozta a növénymániát. Elkezdett komolyabban érdeklődni irántuk, szakmai anyagokat, könyveket olvasott, rengeteg videót nézett.

Már nem úgy válogattam növényt, hogy mi tetszik (persze azért az is fontos szempont volt), hanem arra figyeltem, hogy annak a növénynek milyen környezet szükséges, elkezdtem utánanézni, hogy természetes élőhelyükön hol élnek ezek a növények, és ezt nagyon izgalmasnak találtam.

Egyre több növényes csoportba került be, egyre több ezzel foglalkozó közösséget talált, például egy kaktuszokkal, pozsgásokkal foglalkozó, kezdőknek szóló csoportot. Most ott tart, hogy negyvenféle kaktusza és húsz körüli pozsgása van. Emellett teljesen beleszeretett a Haworthiákba (Szemölcsliliom), belőlük is alakul egy kisebb gyűjteménye.

A karanténban kezdte el a balkonkertjét fűszernövényekkel, zöldségekkel népesíteni, órákat töltött el azzal, hogy locsolgatta, ültette vagy csak simán nézegette őket.

Ott tartok, hogy elmegyek valahova, mondjuk egy étterembe vagy egy barátunkhoz és sorban végigmondom a növények latin nevét, gondozási tanácsokkal ellátva. Korábban csak fintorogtam azon természetismeret órán, hogy a növények is élőlények, úgy voltam vele, hogy oké, de nem csinálnak semmit, unalmas, pont. Aztán ez szépen lassan átalakult, a növények igenis élőlények, van lelkük, igenis mozognak, változnak, és meghálálják ha ember törődik velük.

Nem mondom el, mennyi idő ment el a hétvégéimből a növények fotózására. Fotó: A szerző felvétele.

Aktív tagja a fent említett Facebook-csoportnak kollégám, Lola is, akinek a története sajnos szomorúan kezdődik. Tavaly novemberben felfoghatatlanul gyors lefolyású betegség után meghalt egyetlen szülője, édesanyja, ráadásul miközben őt ápolta, meghalt idős nagyapja is, aki édesapja helyett nevelte, amikor gyerek volt.

Egy hónap alatt két halál, két temetés, gyakorlatilag szilánkokra törtem. Anyám temetésének napján, miután hónapokig a szülői házban éltem, hogy ápolhassam, elindultunk vissza a budapesti életünkbe, akkor elhoztam magammal egy növényét, egy lepkeorchideát, ami kísérteties módon épp édesanyám betegsége alatt kezdett keikit, babanövényt nevelni az egyik virágszárán. Persze, tudom, hogy ez csak véletlen egybeesés, de mégis beleláttam valamit, és el akartam hozni magammal. Volt pár növényem, harminc felett ez már valahol természetes, de nem foglalkoztam velük túl sokat, és a lakásunk adottságainak figyelembe vétele nélkül, általános online cikkek mentén próbáltam az orchideákat gondozni.

Két hét kellett ahhoz, hogy majdnem az összes meghaljon, a szülői házból elhozott egészséges növénynek nagyjából az összes gyökere kirohadt és Lola teljesen kétségbeesett, hogy az a növény is meghal. Belépett néhány orchideás csoportba Facebookon, kitanulta a témát és a tél kellős közepén nekiállt az orchidea-rehabilitációnak. Az időpont nem a legjobb választás, ugyanis mint elmondta, a legtöbb növényhez hasonlóan az orchideák is pihennek télen, maximum virágoznak, de gyökeret nem igazán nevelnek. Ennek ellenére, az igyekezetnek köszönhetően végül megindult a növekedés az orchideáknál.

Az összes beteg orchideámat megmentettem, egyet sem kellett kidobni. Édesanyámé jött helyre leghamarabb: amikor először vettem észre, hogy a petyhüdt, ráncos levelei visszakeményedtek, és majd kicsattannak az egészségtől, kis híján elsírtam magam. Innen, az orchideáktól indultam, aztán elkezdtek érdekelni a további növények is, és a kora tavaszi szupermarketes növényakcióknak hála hamarosan alaposan megugrott a zöldállomány itthon, és úgy általában fülem tövéig belepörögtem a dísznövénykertészkedésbe.

Azt mondja, ez nála egyértelmű gyászfeldolgozás: a növény egy kis élet, ha növényt ment, életet ment, amit édesanyjánál nem tudott. Ráadásul tudja, édesanyja imádná, hogy ezt csinálja, ugyanis igazi kiskertész volt, a házban is, a kertben is gyönyörű volt minden növénye, és Lola úgy érzi, mióta meghalt, mintha az ő növényvarázslói képességei belé költöztek volna: rengeteg sikerélménye van a növényekkel, egyszerűen csak sikerülni látszik, amibe belefog velük, boldoggá teszik egymást, a növényei és ő. Hozzáteszi:

tőle lehet cikizni, tucat hipsztertrendnek minősíteni, domesztikált, súlytalan, kissé nyugdíjas hobbinak nézni, de szerinte nem sok boldogítóbb, gyógyítóbb érzés van, mint egy frissen vett vagy cserélt növénnyel a biciklikosárban hazasuhanni.

Kiemelt kép: A szerző felvétele

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.