Élet-Stílus

Elkötötte a szülei autóját egy ötéves, és elindult Lamborghinit venni

Egy gyorshajtót akart megállítani a rendőrség május 4-én délután egy autópályán a utahi Ogden közelében. Intézkedés közben azonban felfigyeltek egy másik járműre, amelyik túl lassan, és bizonytalanul haladt.

Egy ötéves kisfiú vezette azt az autót, amit azért állítottak meg a rendőrök hétfőn délután, mert alig ötven km/órás tempóban haladt egy autópályán, a sofőrnek pedig látványosan nagy nehézséget okozott, hogy a járművét a sávon belül tartsa – írja egy helyi hírportál.

Az intézkedő rendőrök meg voltak győződve róla, hogy egy ittas, vagy kábítószer hatása alatt álló sofőrrel van dolguk, így nem is lehetett volna nagyobb a meglepetésük, amikor meglátták a volán mögött a kisfiút. Később kiderült, hogy a gyerek otthon egyszerűen leakasztotta a helyéről a szülei autójának kulcsát, bepattant a kocsiba, és útnak indult. Azt mondta, Kaliforniába akart menni, hogy egy Lamborghinit vegyen.

A rendőrök a szülőktől megtudták, hogy a kisfiúnak van egy nővére, aki Kaliforniában él. A gyerek nagyjából öt percnyi autóútra lakik az autópályától, és pénzt is vitt magával az autóvásárláshoz. Három dollár volt a pénztárcájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik