Élet-Stílus

Gáspár Laci: Volt, hogy pizzával, hamburgerrel álmodtam, olyan éhes voltam!

Emellett minden egyes nap két órát edzett.

Az énekes gyakran és nagyon büszkén mutogatja izmait a közösségi oldalán, amit most egy újabb akkor és most fotópárral illusztrált. Ezúttal azonban részletesen kifejtette, hogy milyen nehézségekkel és lemondásokkal kellett szembenéznie az elmúlt években ahhoz, hogy mindezt elérje.

123 vs. 87 kg! 30 vs. 40 évesen! Nem fogom azt mondani, hogy könnyű volt az út, azt sem írom a kép mellé, hogy 6, vagy 9 hónap eredménye ez, mert az hazugság lenne! Ez 4 éven keresztül, melyből az utóbbi 2 évet már @ignaczatta személyi edzővel lassan, de biztosan haladva, havi vérkép alapján összeállított edzésterv és étrend mellett napi 2-2,5 óra kemény edzés eredménye! Volt, hogy semmi sem látszott hónapokig, volt, hogy aludni alig volt időm, mert hajnal 1-kor értem haza a forgatásokról és már hajnal 5-kor keltem, hogy 6-tól már fogjam a vasat a teremben! Volt, hogy pizzával, hamburgerrel álmodtam, olyan éhes voltam! De kitűztem egy célt és csak arra figyeltem! Annak idején a zenével, basszusgitározással is így voltam! Csak így lehet! Vagyis lehet még okoskodni, kritizálni, kifogásokat keresni…. Én erre büszke vagyok és mivel ennyit küzdöttem érte, vigyázni is fogok rá! Boldog vagyok!

– írta Gáspár Laci.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gáspár Laci (@gasparlaci) által megosztott bejegyzés, Dec 18., 2019, időpont: 7:22 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@gasparlaci

Ajánlott videó

Olvasói sztorik