Élet-Stílus

Will Smithszék nem bírták nézni fiuk vegán diétáját, közbeléptek

Jaden Smith elég rosszul nézett ki a kevés fehérjebevitel miatt, állítják szülei.

A Smith-családnak, pontosabban Jada Pinkett Smithnek van egy beszélgetős műsora a Facebookon, Red Table Talk címmel. Legutóbb Will Smith és fiuk, Jaden Smith is vendég volt, utóbbi táplálkozási szokásairól beszélgettek.

Mint kiderült, a fiatalabb Smith vegán diétája során szülei közbeléptek, mert a fiú egészségi állapota egyre furcsább volt.

Will és én közbeléptünk kicsit, mert Jaden vegánként él, de észrevettük, hogy nem eszik elegendő fehérjét. Elkezdett fogyni. Csontsovány és fáradt lett, nem volt megfelelő tápanyag a szervezetének

fogalmazott Pinkett Smith, férje elmondta, hogy fiuk bőrén fura elváltozások jöttek ki, de a szürke foltok már eltűntek, és Jaden egyre jobban néz ki.

Természetesen utóbbi is megszólalt:

Csak annyit akarok mondani, hogy vegetáriánus vagyok, és próbálok vegánná válni. Próbáltam vegán cuccokat enni, legalább egy héten keresztül

– mondta Jaden Smith, aki hozzátette, egészségügyi gondjai mögött vélhetően az állt, hogy nem figyelt arra, milyen ételeket fogyaszt, ugyanis nem volt kedve sütni-főzni. A táplálékban gazdag étkezéseket így elhanyagolta.

Will Smith belezúgott Budapestbe, de a magyar nyelv kifogott rajta
Új filmjének a magyar főváros az egyik főszereplője, nem véletlen hogy a sztár visszajáró vendég lett. De vajon mit tanácsolna a fiatalkori önmagának?

Kiemelt kép: Emma McIntyre/Getty Images for SECNDNTURE

Ajánlott videó

Olvasói sztorik