Élet-Stílus

Azt hitte a nagymama, hogy zoknit húzott fel a lábaira, pedig igazából az unokája szexjátékait

Szegény férfi már nem képes többé használni őket (szomorú szmájli).

Úgy néz ki a hőség miatt egyre furábban viselkedünk, és ennek néha köze van valamilyen szexuális segédeszköznek is. Nemrégiben írtunk például arról a párról, akik a szelfijükön észre sem vették, hogy mi maradt rajta, ráadásul a pár nő tagját az apja „leplezte le”:

Iszonyatosan beégette a lány apja a nyaraló párt
A lány egy kínos hazugsággal próbált menteni, de csak rontott a helyzeten.

Most pedig egy unoka és nagymamája került elég kellemetlen helyzetbe, amit előbbi végül a világ elé is kürtölt – írta a Bored Panda.

Az történt ugyanis, hogy a japán unoka arra figyelt fel, hogy a nagymamája azt hitte a művagináira, hogy egy pár termálzokni, és fel is vette őket. Valószínűleg csak nagy nehezen, mert alig tudták ketten együttes erővel lehúzni róla. A nagymama is rájött mire megérkezett a férfi, hogy nem egy ruhadarab az, amit a lábára húzott, amit őszintén meg is erősített az unoka neki.

A férfi meglátta az egész vicces oldalát is, és feltöltött videókat az esetről, és a „zokni” nehézkés lehúzásáról, de a nagymama sem tűnik úgy, mint aki zavarban van. A férfi azt is közölte, bárkinek odaadja a játékszereket, mert többé már nem tudja használni, hogy a nagymamája lábai is jártak benne. Most erre a kijelentésre mit mondhatott a nagymama? Nem lép többé lábra?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik