Élet-Stílus

Mata Ricsi volt, hogy félmilliót is megkeresett a szüleinek, de enni nem kapott

Elköltözött, új életet kezdett és már a szüleit sem akarja támadni.

Először az Ének iskolájában tűnt fel Mata Ricsi, majd 2016-ban az X-Faktor döntőjébe is bekerült. A tehetségkutató után kapkodtak is érte, de az életkörülményei mégse változtak.

A tévés szerepléseim után nagyon sok felkérésem volt évekig. Félmilliót is megkerestem, de mivel kiskorú voltam, nem az én kezemben landolt a pénz, amivel nem is lett volna baj, ha azért érzékelek belőle valamit. Például azt, hogyha hazaérek, van ennivaló, meg hasonlók. De nem szeretnék a múltban vájkálni, vagy a szüleimet megsérteni. Elköltöztem, és nagyon jó döntés volt

– mondta a Borsnak az idén 18. életévét betöltő Mata Ricsi, aki közel két éve egy rajongója családjához költözött, akik mindenben támogatják. Többek között abban is, hogy az éneklés mellett legyen egy B-terve is.

Egy éve elkezdtem egy sulit, és nemrég meg is kaptam a bizonyítványom. Szobafestő-mázoló lettem, és el is helyezkedtem. Szeretem ezt a munkát, és szeretnék vele egy biztos egzisztenciát teremteni magamnak.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik