Élet-Stílus

Ha riasztanak, két perc van elhagyni a laktanyát

Mórocz Bálint másfél éve szerelt fel tűzoltónak Salgótarjánban, vagy ahogy idősebb kollégái mondják, ekkor húzott csizmát. Az azóta eltelt időszakban sok tapasztalatot szerzett, és előfordult, hogy szolgálaton kívül sietett az emberek segítségére.

Mórocz Bálint mindig is olyan hivatást szeretett volna választani, amiben folyamatos fejlődési lehetőség van és nap, mint nap csinálhat valami igazán hasznosat. 2017 őszén állt tűzoltónak, és azóta is élvezi a munka minden egyes percét.

A Salgótarjáni Tűzoltóság hivatásos tűzoltója elmondta, igaznak tartja a mondást, miszerint

nem az számít, hány órát dolgoztál, hanem hogy mit végeztél el.

Mint fogalmazott, a mai napig örömmel tölti el, amikor egy káreset után elégedetten térhetnek vissza az állomáshelyükre, hiszen újabb tapasztalatot gyűjthetett.

Egy tűzoltó feladata korántsem csak a tűzoltásból áll. Mórocz arról beszélt, olyan esetekhez is szokták őket riasztani, ahol az emberi élet vagy az anyagi javak forognak veszélyben, valamint természeti, állati és környezetvédelmi feladatokat is el szoktak látni.

Fotó: Mórocz Bálint

“Mikor épp nem egy káresetnél vagyunk kint, akkor a laktanyában tevékenykedünk napi tematika szerint. Ez azt jelenti, hogy részt veszünk oktatáson, ahol felelevenítjük a már megszerzett tudást, így az nem kopik el. Továbbá karbantartjuk a vonulószereket, hogy azok mindig bevethetők legyenek. Természetesen egy riasztás ezt mind felülírja. Ekkor két perc áll rendelkezésünkre, hogy védőruhába öltözve a riasztott szeren ülve elhagyjuk a laktanyát. Sokszor az adrenalin akkora löketet ad az embernek, hogy személy szerint fáradtnak sem érzem magamat” –magyarázta.

Szerinte a szakmában elengedhetetlen a stresszkezelés szempontjából, hogy

az ember meg tudjon bízni a társaiban, akikkel műveletekben vesz részt, illetve a parancsnokaiban, akiktől az instrukciókat kapja.

Mórocz karrierje egyébként villámrajtot vett annak idején: alig több mint fél éve szerelt fel, amikor egy igazi hőstettet hajtott végre.

“A szabadnapomon egy kedves ismerősömtől készültem haza, amikor észrevettem, hogy a társasház szemközti lakásából füst szivárog ki. A szomszédok elmondták, hogy egy idős ember él benne, de azt nem tudták, hogy otthon tartózkodik-e. Megkértem őket, hogy riasszák a tűzoltókat, én pedig miután áramtalanítottam az ingatlant, kellő körültekintéssel behatoltam az ajtón.” – elevenítette fel a történteket.

A lakás addigra tele volt már füsttel. Mórocz megbizonyosodott róla, hogy nincs az ingatlanban senki, majd ezt követően megkereste a tűzfészket és eloltotta azt.

Mint mondja, próbált a legjobb tudása szerint beavatkozni és úgy cselekedni, mintha a szolgálati idejét töltötte volna.

Szponzorált tartalom

A cikk a Cataflam Dolo Rapid támogatásával készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik