Élet-Stílus

„Szeretlek” – írta utolsó SMS-ében a hős légiutaskísérő

Makszim Moiszejev. Így hívták azt a légiutas-kísérőt, aki az életét áldozta, hogy mentse a kigyulladt SSJ-100-as repülőgép utasait. 22 éves volt.

Május 5-én 18:02-kor szállt fel a Seremetyjevói repülőtérről az Aeroflot Murmanszkba tartó SU-1492-es járata. Az SSJ-100-as típusú utasszállító repülőgép 28 perccel később kényszerleszállást hajtott végre, a jármű lángokba borult. A járaton 73 utas és 5 főnyi személyzet utazott, felfújt csúszdákon próbálták kimenteni őket az égő gépből. Negyven utast és a személyzet egy tagját nem sikerült megmenteni.

Makszim Moiszejev légiutaskísérő a becsapódás után hátrarohant, hogy a gép lángoló részében is kinyissa a vészkijáratot, és onnan is kimenekülhessenek az utasok. Mivel ez nem sikerült, elkezdte az embereket egyenként kiszabadítani a helyükről.

A tűz és a füst azonban túl gyorsan terjedt, a 22 éves fiatalember a mentés közben életét vesztette.

„A tévében és az interneten is arról beszélnek, hogy kigyulladt egy gép”

Makszim Moiszejev, aki már ötödikes kora óta szeretett volna repülni, pilóta lenni, egy éve és három hónapja dolgozott légiutaskísérőként. A life.ru megrázó riportjában megszólalt anyja, Julia Karjeva, aki elmesélte, hogy fia legelső útja légiutaskísérőként egy Moszkva-Murmanszk járat volt — ahogy az utolsó is. A tragédia estéjén a vidéken tartózkodó nőt férje hívta fel, hogy elmondja, a tévében és az interneten is arról beszélnek, hogy kigyulladt egy Murmanszkba tartó gép.

Sokkot kaptam. Eljött értem egy barátnőm, és kórházról kórházra jártunk, hogy megtaláljuk a fiamat. Azt hittem, életben van. Egyik kórházban sem találtuk.

Moiszejev a business classon dolgozott aznap, kolléganője pedig a gép hátsó részében, de amikor felcsaptak a lángok, a fiú jelezte a síró stewardessnek, hogy majd ő hátramegy.

Ilyen a lelke. Ha nem ilyen lenne, otthagyott volna mindent, hogy mentse az életét. Nem szerette, ha valaki sír

– mondta a riportban az anya, és azt is elmesélte, hogy fia már 15 éves korában is megmentette egy ember életét.

A Krímen nyaraltunk. Egy ember a víz alá merült, fulladozott, és a fiam húzta ki.

VKontakte

Karjeva fia minden egyes repülésénél izgult, és várta, hogy leszállás után jelentkezzen. A tragédia napján napközben beszéltek telefonon.

Amikor utoljára hívott, megkérdeztem tőle, mikor szállnak fel. Azt válaszolta, este utazik és amikor odaér, telefonál. Aztán kész. Vége.

A RIA Novosztyi azt írja, Makszim utolsó SMS-ét a barátnőjének küldte a gépről. Azt írta, „Szeretlek”. A fiú állítólag minden felszállás előtt küldött egy ilyen szövegű üzenetet a lánynak, mire ő ugyanígy válaszolt. Így volt ez az utolsó útján is.

Másik országban dolgozik

Moiszejev nagyanyja, Tatyjana Jerohina is nyilatkozott a Life-nak. Azt mondja, fura előérzete volt, sejtette, hogy baj lesz. Elmesélte, hogy a fiúnak volt egy kedvenc ágyneműje, csak abban volt hajlandó aludni, amikor náluk volt. Amikor Makszim utoljára ott járt, a nagymama kimosta az ágyneműt, és az cafatokban jött ki a mosógépből. Jerohina azt mondja, abban a pillanatban volt egy rossz érzése, persze ilyen szörnyűségre nem gondolt. A nagymama egyébként úgy döntött, hogy Makszim csak külföldre ment dolgozni.

Azt, hogy ő nincs többé, nehéz feldolgozni. Ha arra gondolok, hogy egy másik országban dolgozik, sokkal könnyebb.

VKontakte

„Itt hagyom a szívemet”

A tragédiában meghalt utasok közül többek között Alisza Fjodorova történetével foglalkoznak az orosz lapok: a nő a szüleihez utazott Belgorodba, vitte magával kisfiát, aki a nagyszülőknél töltötte volna a nyári vakációt. Alisza egyik barátnője szerint a fiatal anya elveszíthette az eszméletét, amikor a földhöz csapódott a gép, máskülönben magát és másokat is mentette volna. Fjodorova ritkán volt távol kisfiától, és amikor a tragédia előtt otthagyta a kicsit a nagyszülőknél, kiírta a VKontakte oldalára:

Itt hagyom a szívemet.

Alisza nem élte túl a szerencsétlenséget. 29 éves volt.

A murmanszki terület kormányzatának ifjúsági ügyekért felelős vezetője, Aljona Martinova Kiszlovodszkban pihent egy szanatóriumban, mielőtt azonban hazatért volna Murmanszkba, még eltöltött egy kis időt Moszkvában, hogy együtt lehessen ott élő lányával. Így került a Superjet fedélzetére, ahol a 17. sorban ült, az ablaknál.

A túlélők beszámolója szerint a leghátul utazók a becsapódásnál szinte azonnal meghaltak, onnan legfeljebb akkor lett volna esély élve kikerülni, ha valaki átgázol a többi utason.

A lángoló gépen valaki készített egy megrázó videót, megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

Aljona lánya, Jevgenyija megrázó bejegyzést közölt a VKontakte oldalon, várva a híreket anyjáról:

Sosem gondoltam volna, hogy ennyire hosszú lehet egy nap, hogy ilyen sok kínzó másodpercből áll. (…) Csodás Mamikám, születésem óta őrangyalom, legkedvesebb emberkém, legjobb, pótolhatatlan barátom (…) Figyelmeztess még ezerszer Murmanszkból, hogy Moszkvában erős szél várható. Mondd ki még százmilliárd alkalommal, »Szeretlek, lánykám«. Várok. Bizakodom.

Aljona Martinova 50 éves volt.

A sajtóhírek szerint a gép hátsó részében ülők közül mindössze egyetlen utas, a 18A ülésen utazó Szergej Kuznyecov élte túl a tragédiát. Rajta kívül a 16. és a 20. sor között ülők mindannyian életüket vesztették.

Kiemelt fotó: Makszim Moiszejev, forrás: VKontakte

Ajánlott videó

Olvasói sztorik