Élet-Stílus

Tinder-randi után esett teherbe, ami miatt komoly problémával találta magát szembe

A Nagy Őt keresve regisztrált fel a Tinder applikációra egy 36 éves nő, attól félt, hogy már sose esik szerelembe – írta meg a történetét a Kidspoton.

Ott aztán megismerte Jeffet, akivel pár hét csetelés után végül találkoztak. A randi fantasztikusan sikerült, olyannyira, hogy végül csókkal váltak el egymástól. Jeff aztán másnap valamiért nem jelentkezett, a nő pedig – ezek szerint tényleg elkeseredetten kereste élete párját – újra felment a randiappra. Ekkor ismerkedett meg egy másik férfivel, úgynevezett Darryllel, akivel egy közeli kávézóban találkoztak. Ez a randevú is jól sikerült, ráadásul Darryl már az elválásuk után pár órával később rá is írt.

Aztán Jeff újra felbukkant és elnézést kért, hogy nem jelentkezett, de a munkája miatt nagyon elfoglalt volt az utóbbi időben. A nő pedig nem volt biztos a dolgában, mindkét férfi tetszett neki, de azt nem tudta eldönteni, melyik jobban. Ezért jó párszor ment el randizni mind a kettővel a következő hetekben.

Egy idő után aztán feltette a férfiaknak a kérdést: mit akarnak ettől a kapcsolattól? Akarnak gyereket?

Sajnálatára mindkettőjük azt válaszolta, hogy nem szeretnének még gyereket. A nőt ez leverte, befejezte mindkét férfivel a kapcsolatot, a Tinderről is letörölte magát.

Egy hónappal később jött aztán a meglepetés:

kiderült, hogy terhes.

Az apa pedig vagy Jeff vagy Darryl, de hogy melyik, azt nem tudná megmondani. Végül úgy is döntött, hogy egyik férfinek sem árulja el, hogy lehet, apák lettek, ahogy a családjának és a barátainak is azt hazudta, hogy spermadonortól esett teherbe.

Nyolc hónappal később megszületett a kisfia, Joshua.

Eltelít a boldogság, és azt gondolom, nálam nem lehet boldogabb ember a világon. Tökéletes baba, és az enyém. Mindent megteszek érte, és annyi szeretetet adok neki, amennyit csak két szülő lenne képes adni

– írta a meg nem nevezett anya levele végén.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik