Élet-Stílus

Barátnője állítja, hogy Tekashi69 megerőszakolta őt, továbbá őt és gyereküket is fizikailag bántalmazta

A jelenleg szervezett bűnözés vádjával előzetesben levő, legutóbbi információink szerint 47 év börtönnel szembenéző Tekashi69-nak van egy három éves gyereke barátnőjétől, Sara Molina-tól, aki a The Daily Beastnek nyilatkozva elmondta, hogy a rapper évekig bántalmazta őt, sőt, gyereküket is.

A nő elmesél egy történetet októberről, amikor állítása szerint egy dubaji hotelben ütötte meg a semmiből őt a szivárványhajú rapper. Tekashi azért volt dühös, mert Molina szóba állt egy férfivel.

Elkezdtem vérezni. Véres lett a párnahuzat. Megijedt.

A nő elmondta, hogy ezután a rapper bevallotta barátnőjének, hogy több, mint 70 nővel megcsalta és több szexuális betegséget is összeszedett ezalatt. Majd ezt újabb támadás követte.

Elkezdett ütlegelni újra. Két órán keresztül ütlegelt. A szemeiben ott volt az őrület. Meg voltam rémülve, nem értettem, miért viselkedik így, sose láttam még ilyennek. Annyira erősen megütötte a jobb fülemet, hogy abban a pillanatban azt hittem, hogy soha többé nem fogok hallani vele.

Ezután az ágyra rántotta, ahol egy párnát nyomott az arcára, megpróbálva elnyomni a nő sikítását.

A karját a nyakam köré rakta és elkezdett folytogatni. Azt mondta, hogy példát akar statuálni, és hülyén nézne ki, ha nem. Másnap felkeltett és szexre kényszerített. Zokogtam.

A nőnek két szeme alatt is befekedett, továbbá a karja és a háta is tele volt sebekkel, a rapper kényszerítette rá, hogy elfedje sminkkel a nyomait, amíg visszaérnek Amerikába. Elmondása szerint a hét éves kapcsolatuk folyamán rendszeres volt a bántalmazás valamilyen formája. A nő 16 éves korában ismerte meg Tekashit, eredeti nevén Daniel Hernandezt. Valahányszor szóvá tette a félrelépéseit, a rapper erőszakkal válaszolt. A nő elmondta továbbá, hogy a rapper egyszer közös gyereküket is megütötte, amikor a nő kérdőre vonta Hernandezt egy pletyka kapcsán, ami szerint Hernandez teherbe ejtett egy másik nőt, a rapper menedzserének kellett fizikailag megállítania Tekashi69-t, dühösen ordítva rá, hogy megőrült-e.

Kiemelt kép: Shareif Ziyadat/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik