Élet-Stílus

22 év után tudta meg egy anya, hogy nem a saját lányát nevelte fel

24.hu
24.hu

2017. 06. 13. 12:05

A szülés után nem a saját gyerekét kapta meg az osztrák nő. A kórház most tízmilliókat fizethet a családnak.
Korábban a témában:

Egy osztrák bíróság 90 ezer eurós (27,6 millió forint) kártérítést megfizetésére kötelezett egy grazi kórházat, mert 27 éve egy hiba miatt nem a saját gyermekét adták oda egy náluk szült nőnek – jelentette az AFP francia hírügynökség, és a helyi sajtó.  Az 1990. október 31-én született Doris Grünwald 22 éves volt, amikor egy rutin vérvizsgálat alkalmával kiderült, hogy nem vér szerinti szülei nevelték fel.

„Természetesen ez hatalmas sokk volt nekem és a lányomnak” – mondta el az anya, Evelin Grünwald még tavaly januárban a Krone című osztrák lapnak. A nő hozzátette: ennek ellenére mindketten tudták, hogy soha semmi sem fogja őket elválasztani, és „anya és lánya maradunk”. A házaspár később hivatalosan is örökbe fogadta lányukat. “Ez a gyerek a legjobb dolog, ami történt velem” – mondta el a nő. 

A család tavaly azért fordult a sajtóhoz történetükkel, hogy megtalálják Doris vérszerinti szüleit, valamint a Grünwald-házaspár lányát. Egyelőre azonban nem jártak sikerrel. A grazi LKH egyetemi klinika ingyenes DNS-vizsgálatot ajánlott fel annak a 200 nőnek, aki abban az időben náluk született, de egyelőre csak nagyjából 30-an éltek a lehetősséggel. És nem találtak egyezést.

A klinika tagadta, hogy a babákat náluk cserélték volna össze. Az ügyben döntő bíróság szerint azonban csak abban a 20 órában történhetett a kavarodás, ami Evelin Grünwald császármetszése, és gyermekének kézhez kapása között telt el. A bíróság 30 ezer eurós kártérítést ítélt meg a lánynak, és mindkét szülőnek. Emellett a klinikának kell állnia az örökbefogadás költségeit is.

A klinika jelezte, hogy fellebbezést terveznek a döntés ellen, amire négy hetük van.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.