Élet-Stílus

Tesláját feláldozva mentette meg az eszméletét vesztő sofőr életét

A 41 éves Manfred Kick az autópályán haladt Tesla Model S típusú járműjével München közelében kedden, amikor feltűnt neki, hogy egy Volkswagen össze-vissza halad az úton.

Pár pillanattal később észrevette, hogy a sofőr eszméletét vesztette. Szerencsére gyorsan kapcsolt, megelőzte a Volkswagent, szorosan rátapadt és lassított egészen addig, míg mindkét autó meg nem állt.

Ezután kiszállt a törött Teslából, elsősegélyt nyújtott a bajba jutott embernek, miközben valaki értesítette a mentőket.

Kiderült, a Volkswagen vezetője sztrókot kapott, de szerencsésen megúszta a bajt és stabil állapotban szállították kórházba.

Kick emberéletet mentett, csakhogy a hősködéssel tízezer eurós (átszámítva körülbelül 3 millió forintos) kár keletkezett a Teslában.

A karma törvénye viszont itt is érvényesült: Elon Musk, a Tesla tulajdonosa a Twitteren jelentette be, hogy átvállalják a férfitől az összes javítási költséget.

Ahogy ilyen esetekben szokás, a német rendőrség eljárást indított Kick ellen, de valószínűleg büntetés helyett kitüntetésben részesítik.

(Mashable)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik