Élet-Stílus

Korábban hal, aki nem iszik

Nem csalás, nem ámítás! Komoly tanulmány bizonyította, hogy még a nagyivók is többet élnek azoknál, akik megvetik az italt.

Távol álljon tőlünk, hogy ezzel a cikkel bárkit az ivásra buzdítsunk, annál is inkább, hiszen ismerjük a mondást, miszerint „ízléseken kár vitatkozni”, ám úgy gondoltuk, a tudomány mai állásának egyik legfrissebb eredményéről muszáj beszámolnunk.

Ezt a szóban forgó legújabb eredményt az austini Texas Egyetemnek köszönhetjük, azon belül is Charles Holahan pszichológusnak és lelkes kutatócsoportjának, akik időt és fáradtságot nem kímélve azzal töltötték az elmúlt éveiket, hogy bebizonyítják az alkohol, dacára mindannak, amit már régóta tudunk róla, vagyis hogy tönkreteszi a májat és komoly szerepet játszik néhány daganatfajta kialakulásában, végső soron meghosszabbítja az életet.

Lássuk be, ez bizony komoly tétel, aminek a bizonyítása is komoly erőfeszítéseket igényel. Az eredmény se épp két perc alatt jött. A kutatócsoport ugyanis egy 20 éves vizsgálati időszak végén állt elő eredményeivel. A szigorú vizsgálat kezdetekor a szakemberek egy 55-65 éves vizsgálati csoportot állítottak össze önként jelentkezőkből, akiket aztán az évek során különböző szempontok alapján – fizikális aktivitástól a szociális viselkedésig – analizáltak.


Kép forrása: Thinkstock

Kiderült, hogy az 1824 résztvevő életében az alkoholfogyasztás döntő szerepet kapott. A vizsgált 20 év alatt a mértékkel – napi 1-3 pohárral ivók – 41%-a halt meg idő előtt, szemben az absztinens résztvevők 69%-ával. És most kapaszkodjanak meg! Náluk még a nagyivók is kisebb eséllyel haltak meg idejekorán: 60%-a halt meg idő előtt. Kis különbség, de különbség.

És, hogy ez minek köszönhető? A szakemberek szerint az alkohol szociális életre gyakorolt hatásainak. Az ugyanis, aki nem veti meg az italt, és hetente néhány alkalommal beül a barátaival egy sörre/borra/akármire észrevétlenül is sokat tesz a lelki és testi egészségéért, az emberi kapcsolatok ugyanis jó hatással vannak mindkettőre. Persze beülni a nemivók is beülhetnek, csakhogy ők az adatok szerint nagyobb eséllyel magányos farkasok és nagyobb eséllyel szoronganak vagy depressziósok. A lelki betegségek pedig gyakran vezethetnek idő előtti halálhoz.

Az említett tanulmány egyébként eredetileg a Time magazinban jelent meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik