Élet-Stílus

A szégyellős tinik betegek lehetnek

A szociális fóbia nem azonos a szégyenlősséggel, állapította meg egy friss amerikai tanulmány.

A szociális fóbia, amit társas fóbia vagy szociális szorongásos zavar néven is emlegetnek, egy pszichiátriai betegség. Az ebben szenvedőre jellemző a nagy fokú félénkség és szorongás, különösen mások társaságában. A beteg retteg mindenféle nyilvános szerepléstől, és igyekszik elkerülni az ilyen helyzeteket. Néhány szakértők azonban úgy vélekedik, ez a normális szégyenlősség „medikalizációja”, az pedig, hogy pszichiáterek és gyógyszerkészítők publikálnak róla, csak emeli a pszichiátriai szerek eladását, különösen a fiatalok körében.

Az amerikai National Institute of Mental Health (Nemzeti Mentális Egészségügyi Intézet) kutatói a szégyenlősség és szociális fóbia arányait vizsgálták több mint 10 ezer, 13 és 18 év közötti fiatal körében. A tinédzserek mintegy fele számolt be arról, hogy szégyellős, de a pironkodóknak csupán 12 százaléka volt szociális fóbiásnak tekinthető. Ugyanakkor a nem szégyellős tinik 5 százaléka szenvedett társas fóbiában a kritériumok alapján. Az eredmények így azt sugallják, hogy a szorongásos zavar bizonyos esetekben független lehet a félénkségtől, nincs feltétlenül közvetlen kapcsolat a kettő kötött. „Az eredmények azt mutatják, hogy a szociális fóbia nem egyszerűen szégyenlősség, amit eddig helytelenül medikalizáltak – állt az intézet közleményében. – Hiszen a szociális fóbia a fiatalok csak kis részét érinti, és azoknak, akik szégyenlősnek tartják magukat, is csupán töredékét.”

A kutatók azt is felfedezték, hogy azoknál a tiniknél, akik szociális fóbiában szenvedtek, nagyobb eséllyel jelentkeznek más pszichiátriai rendellenességek az életük során, például depressziósokká vagy drogfogyasztókká válhatnak. Ugyanakkor a beteg tiniknek semmivel sem volt nagyobb esélyük, hogy szakszerű kezelésben részesüljenek, mint szégyellős társaiknak. Bár a szégyenlősséget sokszor „kezelik” antidepresszánssal, mégis, a vényköteles gyógyszerek fogyasztása alacsony volt mindkét csoportban.

A tanulmány a Pediatrics című szaklap legfrissebb számában jelent meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik