Az ötödik helyen kiemelt Szávay két szettben, 1 óra és 6 perc alatt győzte le a világranglista 76. helyén álló francia Pauline Parmentiert. A magyar játékos az első szettben mind a három bréklehetőségét kihasználta, miközben csak egy szervajátékot engedett ki a kezéből, és így 6:2-vel került lépéselőnybe.
A folytatásban is Szávay dominált, az első szerváinak 80 százalékából pontot ért el, és kétszer ismét brékelt, ennek köszönhetően 6:2, 6:2-vel jutott be a torna nyolcaddöntőjébe, amelyben az amerikai Vania Kinggel mérkőzik, csütörtökön.
Czink is magabiztosan jutott tovább (MTI/EPA)
Szávayhoz hasonlóan Czink Melinda is két játszmában intézte el a rangsorban nála hat hellyel előrébb álló, nevezetesen 71. Alla Kudrjavcevát. Az első játszmában egymás adogatásaiból éltek a felek, a magyar négyszer, míg az orosz háromszor brékelt – a lényeg, hogy 7:5-tel Czink került közelebb a továbbjutáshoz.
A magyar játékos nem is engedte ki a kezéből a győzelmet, a második „menetben” remekelt, mindössze egy gémet adott át ellenfelének (igaz, épp saját adogatásánál), így összességében könnyen, 1 óra és 4 perc alatt került a második fordulóba.
A következő riválisa a negyedik helyen kiemelt kínai Cseng Csie lesz, aki ellen két győzelem mellett két vereséget számol.
A mérkőzésre magyar idő szerint csütörtök hajnalban kerül sor.
Monterrey, női torna, 1. forduló:
Szávay (5.)-Parmentier (francia) 6:2, 6:2
Czink-Kudrjavceva (orosz) 7:5, 6:1