A Sunderland kapuját – az eredmény láttán kevés sikerrel – Fülöp Márton védte. A kékek szinte az elejétől macska-egér módra játszadoztak a vendégekkel, Anelka maga három gólt vállalt.
A fővárosiaknál jobban megkínlódott a címvédő. Az Old Traffordon a Ronaldo két góljára és Carrick remek lövésére alapozó United a félidőben 3-1-re (a vendégeknél Cousin volt eredményes), majd egy szöglet után betaláló Vidics góljával az 57. percben 4-1-re is vezetett – a City azonban nem adta fel.
A Halmosi Pétert a 63. percben bevető vendégek a szintén a cserepadról érkező Mendy vezérletével alaposan megszorongatták a bajnokot.
Két játékos, négy gól: Alex és Anelka (dpa)
A 69. percben a kiugró Mendy gyönyörűen emelt át a kifutó Van der Sar fölött, míg a 82. percben a támadó ellen szabálytalankodó Rio Ferdinand okozott büntetőt, Geovanni értékesítette a tizenegyest.
Egyenlítésre már nem maradt idő, a figyelmeztetés jókor jött a manchesterieknek. Nem úgy az észak-londoniaknak. Az Arsenal ugyanis meglepetésre kikapott a Stoke City otthonában. A látogatók már az első negyedórában hátrányba kerültek – a 11. percben Rory Delap beívelése után a Kolo Tourét megelőző Fuller vette be Almunia kapuját.
Delap a második félidőben is főszerepet vállalt. A hajrában a kapu felé ívelt emelését Clichy a gólvonalról vágta ki, épp Olofinjana elé, aki közelről megduplázta a hazaiak előnyét.
Nem sokkal később a Sörensen ellen szabálytalankodó Van Persie-t kiállították, Clichy hajrában szerzett szépítő találata gyakolratilag felesleges volt: a pontokat tekintve az Arsenal egyre távolabb kerül az éllovasoktól, ellenben a Stoke City fellélegezhet (egy kicsit), egyelőre a 12. helyen áll.
A játéknap nyitányán a Gera Zoltánnal felálló Fulham 1-0-s vereséget szenvedett az Everton otthonában. A magyar válogatott futballistát a 88. percben lecserélték. A találkozó egyetlen gólját Louis Saha szerezte a 87. percben.
A listavezető FC Liverpool nagy meglepetésre kikapott a sereghajtó Tottenham Hotspur otthonában, s ezzel elvesztette veretlenségét és első helyét a tabellán.
A vendégek sokáig vezettek, a múlt héten kinevezett új vezetőedző, Harry Redknapp irányításával eddig szárnyaló londoniak azonban előbb egyenlítettek, majd az utolsó percben – Roman Pavljucsenko révén – a győztes gólt is megszerezték.
Az eredménnyel a Liverpool visszaesett a második helyre a Chelsea mögé, a Tottenham pedig elmozdult az utolsó pozícióból.
Premier League, 11. forduló:
Chelsea-Sunderland 5-0 (3-0)
Gól: Alex (27.), Anelka (30., 45., 53.), Lampard (51.)
Manchester United-Hull City 4-3 (3-1)
Gól: C. Ronaldo (3., 44.), Carrick (29.), Vidics (57.) illetve Cousin (23.), Mendy (69.), Geovanni (82., 11-esből)
Middlesbrough-West Ham 1-1 (0-1)
Gól: Mido (83.) ill. Mullins (21.)
Portsmouth-Wigan 1-2 (0-1)
Gól: Kranjcar (82.) ill. Zaki (45., 11-esből), Heskey (90.)
Stoke City-Arsenal 2-1 (1-0)
Gól: Fuller (11.), Olofinjana (73.) ill. Clichy (90.)
Kiállítva: Van Persie (77., Arsenal)
West Bromwich-Blackburn 2-2 (0-1)
Gól: Bednar (55.), Miller (62.) ill. McCarthy (11., 11-esből), Andrews (89.)
Kiállítva: McCarthy (36.)
Everton-Fulham 1-0 (0-0)
Gól: Saha (87.)
Tottenham-Liverpool 2-1 (0-1)
Gól: Carragher (69., öngól), Pavljucsenko (91.), illetve Kuyt (3.)
Az élcsoport:
1. Chelsea 26 pont (27-4), 2. Liverpool 26 (16-8), 3. Manchester United 21 (10 mérkőzés), 4. Arsenal 20 (23-12), 5. Aston Villa 20 (19-12, 10), 6. Hull City 20 (17-18)