Magyar szempontból a hetedik forduló legérdekesebb mérkőzését Dortmundban játszották vasárnap délután. Az UEFA-kupától Hajnal két gólja ellenére búcsúzó Borussia a Hannovert fogadta, amely a legutóbbi bajnoki fordulóban Huszti találatával a Bayern Münchent győzte le.
A hazaiak kezdték jobban a meccset, és Valdez már a tizedik percben vezetést szerzett a sárga-feketéknek. A paraguayi csatár a lengyel Blaszczykowski passzát bombázta a léc alá. Nem sokkal később ismét ünnepelhettek a dortmundiak, de csak rövid ideig, mert a játékvezető nem adta meg Kovac amúgy érvényes gólját.
Huszti a jövő héten a válogatottban játszik (MTI/EPA)
A Hannover a semmiből egyenlített bő 20 perc után. A finn Forssell gyönyörűen vette le a labdát a tizenhatoson belül, majd fordulásból kilőtte a bal sarkot. Az egyenlítő gól után mindkét csapat a győztes találat megszerzésére törekedett, Huszti a 31. percben csak centiket tévedett, a második félidőben pedig az üresen kapura törő Hajnal bombázta Enkébe a labdát. Gól már nem esett így maradt a döntetlen Dortmundban.
A Schalke is ikszelt a Wolfsburggal, igaz csak a hajrában sikerült 2-2-re menteni a meccset. A Hamburg is kis híján elajándékozott két pontot, de a kieső helyen álló Cottbus ellen Petric a 90. percben befejelte a tabella első helyét érő gólt.
Bundesliga, 7. forduló:
Borussia Dortmund-Hannover 96 1-1
Gól: Valdez (10.), illetve Forssell (25.)
Schalke 04-VfL Wolfsburg 2-2
Gól: Kuranyi (20., 93.), illetve Dzeko (51.), Caiyubi (66.)
Piros lap: Ricardo Costa (71., VfL Wolfsburg)
Energie Cottbus-Hamburger SV 1-2
Gól: Jelic (74.), illetve Olic (51.), Petric (90.)
Pénteken játszották:
Arminia Bielefeld-Karlsruhe 1-2
Szombaton játszották:
Bayern München-VfL Bochum 3-3
VfB Stuttgart-Werder Bremen 4-1
Bayer Leverkusen-Hertha BSC 0-1
Borussia Mönchengladbach-1. FC Köln 1-2
1899 Hoffenheim-Eintracht Frankfurt 2-1