Kapcsolódó linkek
A szervezet egyik munkatársa azt mondta: az összecsapások különböző sorozatok részei voltak, van köztük Eb-, BL- és UEFA Kupa-selejtező, valamint UEFA Kupa- és Intertotó Kupa-mérkőzés.
Az UEFA egyelőre nem hozta nyilvánosságra az érintett csapatokat és mérkőzéseket, de a hírek szerint az Interpolnak átadott 96 oldalas dossziéban 2005 júliusától sorakoznak az események.
A Spiegel szerint ugyanakkor a gyanúba keveredett egyesületek túlnyomó többsége kelet- és dél-európai, így bolgár, grúz, szerb, horvát és baltikumi csapatok lehetnek érintettek az ügyben.
Az angol szövetség (FA) jogszerű műkődést vizsgáló szervének feje, az egykori rendőr Graham Bean szerint rendkívül veszélyes, hogy a fogadási botrány a nemzetközi labdarúgást is megfertőzheti.
„Nagyon komoly vádak, azonban a nyomozóknak rendkívül nehéz lesz a dolga. Nyilván az UEFA rendelkezik a fogadásokra utaló bizonyítékokkal, de végtelenül nehéz a tettesek nyomára akadni. S még csak azután kerülhet sor a nyomozást követő büntetőeljárásra. Egy biztos. Ha bebizonyosodik, hogy valamelyik klub érintett, példát kell statuálni.”