Erről a bajnoki címvédő hajdúsági klub honlapja számolt be a hétfői igazgatósági ülést követően. Beránek – aki 2006 augusztusában vette át a gárda irányítását – pénteken, a csapat utolsó idei bajnoki találkozója után jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg december 31-én lejáró szerződését.
Hétfőn az igazgatósági tanács elnökségi ülésen meghallgatták a résztvevők Beránek beszámolóját, majd tudomásul vették, hogy a vezetőedző nem kívánja meghosszabbítani december 31-én lejáró szerződését. Miroslav Beránek az Újpest elleni meccs után elköszönt a játékosoktól.
Az igazgatóság csütörtökön 17 órakor ismét összeül és szándéka szerint akkor már dönt az új szakmai stáb összetételéről.
Az eddigi edzőváltások a Soproni Liga 2007/08-as idényében:
Tatabánya: Mészáros Ferenc helyett Borbély László, augusztus 19/20.
Paksi FC: Lengyel Ferenc helyett Gellei Imre, szeptember 23/25.
Sopron: Détári Lajos helyett Vincenzo Cosco, szeptember 27./október 1.
Diósgyőr: Pajkos János helyett Vágó Attila, szeptember 29./október 1.
Siófok: Botos Antal helyett Tornyi Barnabás, október 6./október 15
DVSC: Miroslav Beránek helyett ?, november 26./?