Kapcsolódó linkek
Az Újpest az első félidőben nem sokat mutatott, s ugyan a DVSC sem sziporkázott, ennek ellenére számos gólhelyzetet alakított ki, ugyanakkor a szünetig nem született gól.
A második félidő elején aztán Lenadro szabadrúgásból csak betalált (17 méterrőúl lőtt a kapu bal oldalába), s ezután a Loki átadta a területet a hazaiaknak, akik továbbra is nehezen jutottak el a debreceni kapu elé.
A 83. percben Vermes fejese után a gólvonal mögé került a labda, ám a játékvezető – tévesen – továbbot intett
Kovácsot ünnepelték
A hazai ultrák a kezdés előtt száz labdát szórták a pályára, ezzel ünnepelték Kovács Zoltánt, aki az elmúlt fordulóban, Diósgőrben megszerezte pályafutása századik bajnoki gólját az Újpestben.
, kiváltva ezzel a hazai szurkolók haragját. Közülük néhányan megpróbált bejutni a játéktérre, de ezt a biztonságiak végül megakadályozták.
Lenn a pályán a Debrecen viszont nem bírta ki a hajrában nagy elánnal futballozó hazaiak nyomását. Korcsmár az utolsó percben egyenlített, midőn Tisza beívelése után mintegy 5 mérerről a léc alá vágta a labdát.
A Debrecen jelenleg a harmadik helyen áll, egy ponttal előzi meg a negyedik Újpestet.
Soproni Liga, 15. forduló:
Újpest FC – DVSC-TEVA 1-1 (0-0)
Gól: Korcsmár (90.), ill. Leandro (51.)
Szombati program:
Nyíregyháza-Vasas, 13:00
Paksi FC-BFC Siófok, 13:00
REAC-Gabona Trans Kaposvár, 13:00
Tatabánya-Budapest Honvéd, 13:00
Győri ETO FC – DVTK-Borsodi, 13:00
FC Fehérvár-ZTE FC, 13:00
Hétfői program:
FC Sopron-MTK Budapest, 18:00