Kapcsolódó linkek
Patrick Kluivert a francia élvonalban szereplő Lille labdarúgócsapatához igazolt. A holland válogatottban 79 mérkőzésen 40 gólt szerző támadó szerződtetéséről nem közölt részleteket a klub. Kluivert – aki az Ajax Amsterdamból indult, majd játszott az AC Milan, az FC Barcelona és a Newcastle United csapataiban is – legutóbb a PSV Eindhovent erősítette.
Az Arsenal együttese alig valamivel péntek éjfél előtt leszerződtette a Chelsea-től Lassana Diarrát. A felek nem hozták nyilvánosságra, hogy a francia válogatott játékos mekkora összegért váltott klubot, a kontraktusról csak annyit tudni, hogy „hosszú távra” szól. Arsene Wenger már egy ideje csodálója volt a 22 éves honfitársának, aki a Chelseaben gyakran nem a megszokott helyén, védekező középpályást játszott. Diarra az Ágyúsok honlapjának nyilatkozva elmondta, hogy az új csapatának látványos stílusa miatt döntött a váltás mellett.
Kikosarazták a Liverpoolt
Visszatér nevelőklubjához a Valenciában és a Chelseanél is megfordult Asier del Horno. A spanyol válogatott védő a következő szezonban kölcsönben az Athletic Bilbaónál szerepel, és a klub egy év lejárta után végleg leszerződtetheti a 26 éves védőt. Del Horno tavaly nyáron írt alá öt évre szóló szerződést a Valenciánál, de az állandó sérülések miatt az elmúlt szezonban alig játszott. A csapat trénere Quique Sanchez Flores már hetek óta jelezte, hogy nem tart igényt a hátvédre. Del Horno a tervek szerint már a hétvégi bajnokin szerepelhet a Barcelona ellen.
Recobának a Torino kezõdjében biztosnak tûnik a helye (AP)
Tomas Ujfalusit a játékos ügynöke szerint a Liverpool nézte ki magának, de a Fiorentina cseh védője marad. Az angol klub egyik kulcsembere, Jamie Carragher bordatörés miatt egy időre kidőlt, Rafael Benitez pedig mindenképpen akart valakit igazolni a helyére. Ujfalusi ügynöke szerint a játékos jól érzi magát Olaszországban, és ha költözne, akkor csak is Spanyolországban tudná elképzelni a jövőjét. A cseh védőnek még 12 hónapig érvényes a jelenlegi kontraktusa a Fiorentinánál.
Visszatér az Everton együtteséhez Thomas Gravesen, aki az elmúlt szezonban a Celticnél futballozott. A 31 éves dán középpályás a liverpooli klub közönségének továbbra is az egyik kedvence, annak ellenére, hogy két éve óriási meglepetésre a Real Madridhoz szerződött. Gravesen sem a spanyol, sem a skót klubnál nem játszott olyan színvonalon mint az Evertonban a korábbi években, nem is csoda, hogy a Celtic vezetői szívesen adták kölcsönbe.
Adriano marad, Recoba megy
Juliano Belletti érkezésével minimálisra csökkent annak az esélye, hogy Glen Johnson állandó helyet kapjon a Chelsea kezdőjében. Az angol válogatott játékos ezért úgy döntött, hogy új egyesület után néz. Johnson az elmúlt szezonban a Portsmouthban szerepelt, és angol lapjelentések szerint az a legvalószínűbb, hogy idén is ott folytatja. A 23 éves játékost a Pompey mellett a Newcastle és a West Ham is vinné.
Az Internazionale vezetősége a múlt héten közölte Adrianóval, hogy mehet amerre lát. A hullámvölgyben lévő brazil támadót kölcsönbe adta volna az olasz bajnok, hogy egy másik csapatnál nyerje vissza formáját. Adriano ragaszkodott volna ahhoz, hogy végleg elszerződjön, de egyelőre senki nem akarta kifizetni a 25 éves játékos vételárát. A milánói klub egyik igazgatója Gabriele Oriali elmondta, hogy több ajánlatot is kaptak, de nem valószínű, hogy elszerződne a játékos.
Alvaro Recoba viszont úgy tűnik, hogy az utolsó pillanatban klubot válthat. Az Interben csak ritkán szereplő uruguayi középpályás órákon belül aláír a Torino együtteséhez. Erről maga a klub elnöke beszélt a sajtónak. „Nem akarok semmit sem elkiabálni, de minden jel arra mutat, hogy Recoba nálunk folytatja” – nyilatkozta Urbano Cairo, majd hozzátette, hogy a már csak néhány apró részletben kell megegyeznie az Internazionale első emberével.
Motta is távozik
Vadócz Krisztián a francia Auxerre csapatától a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő NEC Nijmegenhez szerződött. A válogatott középpályás egy plusz kétéves megállapodást írt alá – tájékoztatta az MTI-t a futballista ügyeit intéző Careers Management Group. A Nijmegenben két honfitársa is lesz Vadócznak – aki az elmúlt fél évben kölcsönben a skót Motherwellt erősítette -: a kapus Babos Gábor és a csatár Hrepka Ádám. A NEC két forduló után egy döntetlennel és egy vereséggel a 15. helyen áll a 18 csapatos bajnokságban.
Rajczi Péter elhagyja az Újpest FC-t, a jövőben az olasz másodosztályú Pisa együttesében futballozik majd. A válogatott játékos három és fél évig volt a lila-fehérek játékosa, 92 bajnokin 48 gólt lőtt, tavasszal az angol Barnsley-ben szerepelt kölcsönben. Rajczi ebben az évben hosszabbított az Újpesttel, azzal kitétellel, hogy ha olasz klub keresi, akkor ingyen távozhat a Megyeri útról.
Mégis marad Spanyolországban Thiago Motta, a Barcelona védekező középpályása. A katalánok már egy ideje próbáltak megszabadulni a 25 éves focistától, aki sokáig úgy tűnt, hogy a BL-győztes AC Milannál folytathatja. A kért 5 millió eurót azonban az olaszok nem akarták kifizetni. Az átigazolási időszak utolsó napján aztán Motta ügyében megegyeztek a Barca és az Atletico Madrid vezetői. A spanyol bajnokság második helyezettje az eredeti vételár felét, mindössze 2,5 millió eurót kap a fővárosi csapattól.
A Bajnokok Ligájában is érdekelt Werder Bremen együttese az utolsó pillanatban az egyik közvetlen riválistól igazolhat. A brémaiak első embere, Klaus Allofs jelezte, hogy valóban érdeklődnek a német U21-es válogatott Sebastian Boenisch iránt. A fiatal, sokoldalú középpályásért (9 Bundesliga-szereplés) 2 millió eurót is hajlandó lenne fizetni a Schalkének a Bremen.