Biztos, hogy a második világháború alatt nem lett volna olyan „kényelmes” helyzetben Anglia, ha határait nem tengerek mossák. Legalább olyan nehéz dolog lett volna megvédeni Nagy-Britanniát a német megszállóktól, mint például a szomszédos Franciaországot.
Az is biztosnak tűnik, hogy nagyhatalmi évszázadaiban nem szigetelődhetett volna el kényelmesen a kontinensen zajló hatalmi csatározásoktól, nem játszhatta volna el a hatalmi egyensúly fenntartójának szerepét, ha félszigetként ő maga is a kontinens része lett volna. Korántsem vált volna olyan könnyedén nagyhatalommá, ha az országot száraz lábon is el lehetett volna hagyni, ha nincs meg a hajózás kényszere. A brit birodalom nem utolsósorban szigetország jellegének köszönheti szerencsés évszázadait.
Átszakadt a természetes gát
Mindez nem jött volna létre, ha nincs több százezer évvel ezelőtt egy (bár kutatók szerint inkább két) hatalmas áradat, amely elszakította az európai kontinenstől az addig félsziget jellegű területet.
Egykor ugyanis a mai brit szigeteket csak egy mély völgy választotta el a szárazföld többi részétől, ám ezt a völgyet sem volt képtelenség átszelni: a mai Calais és Dover között ugyanis egy kisebb mészkő hegyvonulat húzódott. Ott, ahol ma is a legszűkebb a La Manche csatorna, egy természetes gát védte az Északi-tenger helyén elterülő tavat attól, hogy vize beáramoljon az Atlanti-óceánba. A tó vizét a jégkorszak során a kontinens északi részét borító jég táplálta. Időszakosan ugyan már a hatalmas áradás előtt is túlcsordult ez a tó, ám a melegebb időszakokat követően ismét visszaállt a régi rend: a félszigetet száraz lábbal meg lehetett közelíteni.
Az áradás elszakította a földrészt a kontinenstől (Ábra: S. Gupta)
Csakhogy mintegy 200 ezer évvel ezelőtt egy olyan hatalmas áradat szakította át a tó vizét visszatartó mészkőgátat, amelyhez fogható a kutatók szerint azóta sem volt. A Nature című szaklapban megjelent írásban az Imperial College London kutatója, Sanjeev Gupta arról számol be, hogy vizsgálódásaiknak köszönhetően az eddigi feltételezések immár tényként kezelhetők: Nagy-Britannia tényleg egy (vagy még inkább két) áradásnak köszönheti szigetország mivoltát.
Philipp Gibbard, a cambridge-i egyetem professzora kívülálló tudósként is megerősítette a National Geographic News-nak: valóban az eddig ismert legnagyobb áradásról van szó, és brit kollégái valóban meggyőző érvekkel támasztották alá a többek által is osztott feltételezést.
Földrengés okozhatta az áradást
Gupta és kutatócsoportja több módszer egyidejű alkalmazásával derített fényt több százezer évvel ezelőtti eseményekre. Az egyik legfontosabb eszközük egyértelműen az a radar volt, amelyet a brit Hydrographic Office már régóta használ a csatorna hajózhatóságának felderítésekor. A GPS mellett a radar olyan képet adott a La Manche csatorna medréről, amelyen jól kirajzolódik a tengerfenék formája. A hullámos tengerfenék, az árkok és barázdák Gupta szerint egyértelműen azt mutatják, hogy egykor egy hatalmas áradat vonulhatott végig a mai csatornamederben.
Az egyik ilyen áradás valamikor 420 ezer évvel ezelőtt, a másik pedig jó 200 ezer évvel ezelőtt következhetett be. Ez utóbbi volt egyébként a kutatók feltételezése szerint a nagyobb. A Nature-ben megjelent írás szerint ez utóbbinál másodpercenként egymillió köbméter víz zúdult az akkor még száraz területre, hogy teljességgel elválassza a mai Angliát a kontinenstől.
Az áradás kiváltó okáról azonban csak feltételezések vannak. A legvalószínűbb egy földrengés, Anglia Kent tartományában ugyanis most sem ritkák a kisebb földrengések. A természetes gátat átszakító áradat az Atlanti-óceánban kötött ki, ahol viszont jelentősen befolyásolta az időjárási és légköri viszonyokat is.
Eltérő fajfejlődést okozott az áradás
Az Atlanti-óceánba érkező jeges víz ugyanis lehűtötte a nála melegebb óceán vizét, ezzel pedig Európa nyugati partjai mentén jelentős hőmérsékletcsökkenést okozott. Az áradat elvágta a hidegebb időszakokban a félszigetre addig szabadon bejáró állatok útvonalát is. A szigeten rekedt állatok egészen más fejlődési utat jártak be, mint a kontinensen található fajtársaik.
Az eddigi feltételezések pontosan erre a tényre alapozták elméletüket, amikor azt hangsúlyozták, hogy a szigetország flórája és faunája csak abban az esetben fejlődhetett radikálisan másként, ha egy nagy áradat „hirtelen” elvágta egymástól a két területet. „Korábban azt gondoltuk, hogy a mai La Manche csatorna elárasztása sokkal fokozatosabban történt. A mederben található árkok azonban azt bizonyítják, hogy területet özönvízszerűen borította el a víz ” – nyilatkozta a Nature című lapnak Gibbard.