Kapcsolódó linkek
A francia távolugró jobb oldalába négy centiméter mélyen fúródott sporteszköz. Azonnal kórházba szállították. A viadal orvosi bizottságának vezetője úgy nyilatkozott, hogy az atléta egy percig sem volt életveszélyben, ám az csak az alapos vizsgálatok után derült ki, hogy nem túl komolyak a sérülései.
Sidri sebét ellátták, öt öltéssel összevarrták, és az éjszakai megfigyelés után hazaengedték a kórházból.
A vétlen tettes a finn Tero Pitkämäki volt, akinek gerelye messze szektoron kívül, a távolugrógödör mellett landolt, ahol éppen Sidri melegített.
A Golden League harmadik, római állomása után az amerikai 400-as Sanya Richards, honfitársa, a 100 gátas Michelle Perry és az orosz rúdugró, Jelena Iszinbajeva van versenyben az egymillió dolláros fődíjért. A sorozat szeptember 7-én folytatódik.