Kapcsolódó linkek
A kínai főváros tűzoltóságának egyik, a neve elhallgatását kérő illetékese közölte, hogy a Pekingi Egyetem területén álló, s jelenleg is épülő létesítmény három órán keresztül égett, mire a szakembereknek sikerült eloltaniuk a tüzet. Az Új Kína hírügynökség információi szerint helyi idő szerint reggel 8 órakor csaptak fel a lángok a 2005 szeptembere óta épülő komplexumban, amelyet a tervek szerint augusztusban adtak volna át.
Az épület nyugati oldala gyulladt ki, a helyi rendőrség információi szerint sérültek nincsenek. „A csarnok külső burkolata sérült, az épület szerkezetében nem keletkezett kár” – nyilatkozta az egyetem szóvivője a kínai hírügynökségnek. A tűzoltóság jelenleg is vizsgálja, hogy mi okozhatta a tüzet, az első meg nem erősített információk szerint az egyik munkás hegesztés közben gyújtotta fel az épületet.
A 26 900 négyzetméter alapterületű csarnok augusztusra tervezett átadása késni fog, de kínai források szerint decemberre mindenképpen elkészül. A tervek szerint ekkor próbarendezvényt tartanának a 8000 ember befogadására alkalmas komplexumban.
A pekingi játékok szervezői 11 új létesítményt húznak fel az ötkarikás játékokra, és idáig a munkálatok késedelmek nélkül, a tervek szerint haladtak.