Kapcsolódó linkek
„Az ötkarikás bojkott, egy ilyen lépés elszigetelné Kínát, ártana a sajtószabadságnak, és a szabad véleménynyilvánításnak. Természetesen a NOB-nak fontosak az emberi jogok, de mégsem tekinthető afféle világkormánynak. Nem tudunk többet elérni, mint mondjuk Angela Merkel, George Bush, Jacques Chirac vagy Nicolas Sarkozy” – mondta a belga sportdiplomata. Rogge ugyanakkor elutasította annak a lehetőségét, hogy a – halálos ítéletekben világelső – ázsiai ország kormánya politikai propagandacélokra használná fel a 2008-as ötkarikás seregszemlét.
„Nem tartok attól, hogy megismétlődnek az 1936-os berlini események, amikor a nácik visszaéltek az olimpiai eszmével” – tette hozzá a NOB-elnök.
Montrealban fordult elő először az olimpiai játékok történetében, hogy országok, melyek meghívást kaptak, együttesen bojkottálják az olimpiát: az 1976-os viadalon az afrikai országok nagy része nem vett részt. Az 1980-as moszkvai játékokat politikai okokból, amúgy amerikai felszólításra 39 ország bojkottálta. „Cserébe” a négy évvel később Los Angelesben megerendezett olimpiáról Szovjetunió, illetve a legtöbb szövetségese marat távol. Többek között Magyarország sem képvilsetette magát.