Mohamed, aki egy hete, Szentpéterváron első lett, egészen a fináléig remekül vívott, az elődöntőben például az ellen a Lamonova ellen mutatott be szép akciókat, aki előzőleg a világranglista-vezető koreai Namot lépte le. A végére azonban elfogyott az ereje, a kiváló formában lévő Stahl pedig élt a lehetőséggel. Nulla-kettő után Mohamed még felzárkózott, a második három perc során azonban csak az erdélyi magyar lány adott tusokat, szám szerint négyet, innen pedig már nem volt visszaút.
“Sajnálom, hogy csak így odaadtam a győzelmet, de már akkor éreztem, hogy nem leszek képes nyerni, amikor egyenlítettem. Ettől függetlenül örülök ennek az ezüstéremnek, mert egész héten betegeskedtem, alig edzettem, így nem sokat várhattam magamtól” – értékelte teljesítményét Mohamed.
Stahl állította meg – mégpedig a negyeddöntőben – a február végén, Lipcsében győztes Knapek Edinát is. A fiatal Nattán Sarolta szép sikert aratva először került be felnőtt Vk-viadalon az első nyolc közé.
Budapest, Világkupa-verseny, női tőr:
1. Cristina Stahl (román)
2. Mohamed Aida
3. Jevgenyija Lamonova és Janna Ruzavina (oroszok)
…6. Knapek Edina
…7 Nattán Sarolta