A felmérés szerint a teljes őrlésű gabonából készült kenyér és pékáru a büfék kétharmadában volt a polcokon. Idényjellegű, illetve déligyümölcsöt a büfék több mint a felében kínáltak. Zöldséget a büfék kétharmada árult, elsősorban szendvicsek részeként, ritkábban salátaként – ismertette Martos Éva. A cukros üdítőitalok mellett megjelentek a rostos italok és az ásványvizek is a polcokon, kizárólag cukros üdítőket a büfék mindössze 1,7 százaléka árusított. Tej és tejtermék a büfék háromnegyedében volt elérhető valamilyen készítmény formájában.
Martos a felmérés általános tapasztalatait összefoglalva elmondta, hogy ahol a tájékoztatás megfelelő volt, vagyis a programot ismertették mind a büfét üzemeltetővel, mind a diákokkal, a tanárokkal és a szülőkkel, ott többségében eredményes volt a büféprogram bevezetése. Ahol viszont nem sikerült megvalósítani a választék átalakítását, ott az üzletvezetők a feltételek hiányára panaszkodtak, valamint arra, hogy a gyerekek nem igénylik a korszerű élelmiszereket.
A főigazgató szerint az ajánlott élelmiszerekből álló árukínálat bevezetése csak fokozatosan történhet, mivel időre van szükség ahhoz, hogy a diákok megismerjék, majd pedig megkedveljék az egészséges fejlődésük számára fontos, de számukra új élelmiszereket, italokat.