„Teljesen alaptalanok és minden valóságot nélkülöznek azok a román lapértesülések, amelyek szerint Magyarországról kerülhetett volna Romániába madárinfluenzával fertőzött háziszárnyas” – tette hozzá a kormányszóvivő.
Elmondta: a bukaresti magyar nagykövet jegyzéket adott át a román külügyminisztériumnak, és hivatalos tájékoztatást kért az ügyről.
„Amennyiben a román hatóságoknak bármi ilyen tudomására jutott volna, a kétoldalú állat-egészségügyi egyezmény szabályai szerint haladéktalanul értesíteniük kellett volna a magyar hatóságokat” – húzta alá a kormányszóvivő.
Batiz András szólt arról is, hogy a magyar–román határon a legszigorúbb ellenőrzés van érvényben, vagyis semmilyen baromfiterméket nem lehet behozni Magyarországra Románia felől.