Belföld

GDP - 5,3 százalékos növekedés

(FN, MTI) Az idén a GDP reálértékben 5,3 százalékkal haladja meg az előző évit - áll a Kopint-Datorg konjunktúra jelentésében. A kutatóintézet várakozásai szerint az ipari termelés mintegy 18 százalékkal nő az év egészében, a mezőgazdaság viszont stagnál. A fogyasztói árak éves átlagban csaknem 10 százalékkal, 9,8 százalékos mértékben emelkednek. A várakozások szerint a folyó fizetési mérleg 2,1 milliárd eurós deficittel, vagyis a tavalyinál kis
24.hu

2000. 12. 12. 15:28

Lassuló eurózóna

(FN, Napi) A harmadik negyedévben a várakozásoknak megfelelően lassult az eurózóna GDP-bővülése : a bruttó hazai termék az előző negyedévhez képest 0,7, éves szinten pedig 3,4 százalékkal növekedett. A második negyedévben még 0,8, illetve 3,7 százalékos emelkedést regisztráltak, de a mostani lassulás az alacsonyabb francia és német adat után már nem okozott meglepetést. A hazai kereslet negyedéves szinten továbbra is 0,9 százalékkal bővült, míg
24.hu

2000. 12. 12. 13:31

Suzuki részvénykibocsátás

(FN, Napi) A japán Suzuki Motor Corp. bejelentette, hogy 58 milliárd jen értékben új részvényeket bocsát ki, amelyeket a General Motors of Canada Ltd. kanadai leányvállalata vásárol meg. A két autógyár még szeptemberben megállapodott, hogy tovább erősítik meglévő szövetségüket, melynek eredményeképpen a General Motors megkétszerezi, azaz közel 20 százalékra növeli részesedését a japán vállalatban. A kibocsátás után a General Motorsnak 9,1 száz
24.hu

2000. 12. 12. 13:11

Ipari park címek

2000-ben összesen 33-an pályáztak az ipari park címre, de csak huszonöten feleltek meg a formai követelményeknek. A holnapután megszülető döntés után várhatóan tucatnyival nő az ipari parkok száma, amely címet egyébként most 112-en viselik. Ugyanakkor felmérések szerint csak 85 park működik, a többibe egyetlen vállalat sem települt. Idén várhatóan 1600 milliárd forint termelési érték keletkezik a fenti területeken, szemben a tavalyi 1400 milliá
24.hu

2000. 12. 12. 13:02

Frissítés az Internet Kalauznál

Ötéves korára megújult a magát első magyar internetmagazinként aposztrofáló Internet Kalauz (eddig IK, mostantól INK). A százoldalas havi magazin kiadója továbbra is a Prim Communications & Média Rt., a Prim Online, a Business Online működtetője.
24.hu

2000. 12. 12. 12:56

Két ajánlat a Vivendinek

(Napi, FN) A Wall Street Journal és a Financial Times online kiadásának értesülései szerint a Vivendi Universal SA legalább két, körülbelül 8 milliárd dollár értékű ajánlatot kapott a Joseph E. Seagram & Sons Inc. megvásárlására. A Diageo Plc. és a Pernod Ricard SA közös ajánlatot adott, a Bacardi Ltd. pedig a Brown-Forman Corp.-nel szövetkezett a vásárlás miatt. Megfigyelők szerint az is lehetséges, hogy az Allied Domecq. Plc. is nyilatkozott
24.hu

2000. 12. 12. 12:42

Reklámköltségek

A MédiaFigyelő adatai szerint októberben még mindig a tv-reklámra költenek legtöbbet a reklámpiacon. A korábbi adatokhoz képest csökkent a napilapokban és a plakáthirdetésre költött összegek száma.
24.hu

2000. 12. 12. 12:40

Zsebtitkok: mennyit keresnek a brókerek?

Talán semmit sem kellett annyira elölről kezdeni, mint a tőzsdét. Nemzedékeknek volt ismeretlen - hát boldog-boldogtalan brókernek állt. Volt, aki zenetanári pályáját hagyta ott, s volt, aki a geológus szakmát.
24.hu

2000. 12. 12. 11:35

Pannon GSM: 1,1 millió előfizető

(FN, mti-eco) A Pannon GSM Távközlési Rt. előfizetőinek száma elérte az 1,1 milliót , miközben a társaság az idén október végéig 68,2 milliárd forint árbevételre és 7,8 milliárd forint adózás előtti nyereségre tett szert. A második legnagyobb mobilszolgáltató az elmúlt hét évben mintegy félmilliárd dollárt fordított fejlesztésre, ebből idén 80 millió dollárt költöttek beruházásra. A cég a tervek szerint az idén 100 milliárd forint körüli árbevéte
24.hu

2000. 12. 12. 10:51

AKCIÓ!

– – – – – – – – – – – H I R D E T É S – – – – – – – – – – – BDSL most 31.900 Ft-ért, bérelt vonal 56.900 Ft-tól az Axelerónál! – – – – – – – – – – – – – – – [...]
24.hu

2000. 12. 12. 10:38

Kopint-Datorg előrejelzések

(Napi, FN) A gazdaságkutató cég szerint a magyar gazdaság kedvező folyamatainak köszönhetően 5,3 százalékkal növekedhet 2001-ben a GDP. A külkereskedelmi mérleg kis mértékben romolhat, a folyó fizetési mérleg hiányát illetően pedig 2,4 milliárd euró a Kopint-Datorg várakozása - ez még kezelhető a költségvetés számára. Az infláció a cég elemzőinek véleménye szerint nem lesz alacsonyabb 8 százaléknál.
24.hu

2000. 12. 12. 10:35

Tőkeemelés a Globusnál

(mti/mti-eco) Két lépésben, maximum 8 millió euró értékben hajt végre tőkeemelést a Globus Konzervipari Rt.-ben a DEG (Deutsche Investitions und Entwicklungsgesellschaft mbH).Az első tőkeemelési tranzakcióra várhatóan még a héten sor kerül, amivel a DEG 19,5 százalék körüli tulajdoni részesedést szerez a cégben. A Globus elnöke közölte, hogy a tőkeemelés második szakaszáról rendkívüli közgyűlés dönt, várhatóan a jövő év elején. A második tőkee
24.hu

2000. 12. 12. 10:29

Tőzsdére megy a német börze

(VG, FN) Európa harmadik tőzsdén jegyzett tőzsdeüzemeltetője lesz a jövő év első felében a Deutsche Börse AG , amelynek elsődleges nyilvános kibocsátását hétfőn jóváhagyta a cég felügyelőbizottsága. A kibocsátást a frankfurti tőzsde elsődleges szekciójában hajtják végre, fő szervezője a Deutsche Bank lesz, amely egyben a börze legnagyobb tulajdonosa a maga 14 százalékos pakettjével. Európában eddig a svéd OM Gruppen és a londoni értéktőzsde (LS
24.hu

2000. 12. 12. 09:57

Tőzsdei várakozások

(Napi, Microbróker) A vártnál magasabb, 10,6 százalékos éves infláció és az amerikai elnöki poszt még mindig eldöntetlen sorsa óvatosságra késztet a BÉT mai kereskedésével kapcsolatban. Kivárás tapasztalható az európai piacokon is: egy százaléknál alacsonyabb mértékben csökken a londoni, frankfurti és párizsi tőzsde indexe is, bár Amerika és Ázsia pozitívan zárt, így az európai tőzsdéktől sem várnak mára nagyobb esést az elemzők. A Microbróker s
24.hu

2000. 12. 12. 09:48

Külkereskedelmi hiány: 3,5 mrd euro

(Napi, FN) Az első tízhavi adatok alapján a külkereskedelmi mérleg hiánya 3,5 milliárd euro volt, ami 1,18 milliárddal több, mint a tavalyi időszakban. Az export értéke 24,3 milliárd eurot tett ki (30 százalékos növekedés), míg az import 27,86 milliárd euro (32,3 százalékos növekedés) volt.
24.hu

2000. 12. 12. 09:21

Lendületben a GE

(FN, Portfolió) A General Electric vezetője, Jack Welch megerősítette hogy a vállalat 2000. évi eredménye 12,7 milliárd dollár lesz, 19 százalékkal haladja meg a tavalyi értéket. A széles körben tevékenykedő társaság árbevétele el fogja érni a 130 mrd dollárt, ez 17 százalékkal magasabb, mint a megelőző évben. Bár az eredmény nem tartalmazza a Honeywell akvizíció nyomán fellépő átszervezési költségeket - amelyek várhatóan 4 mrd dollárra rúgnak m
24.hu

2000. 12. 12. 09:15

10,6 százalékos infláció

(KSH)A KSH jelentése szerint a fogyasztói árindex 0,5 százalékos volt novemberben, éves szinten pedig elérte a 10,6 százalékot. Az értékek jeletősen felülmúlják a 10,3-10,4 százalékos elemzői várakozásokat. Legnagyobb mértékben az élelmiszerek, legkevésbé az üzemanyagok és egyéb cikkek drágultak. A magas infláció az élelmiszerek 0,9, a ruházati cikkek 0,7, illetve az energiaárak 0,8 százalékos november hónapban bekövetkezett növekedésével magy
24.hu

2000. 12. 12. 09:03

Kevesebb adóper

(FN, Világgazdaság) Az idén november végéig 1157 esetben fordultak bírósághoz cégek és magánszemélyek az általuk sérelmezett adóhatósági határozat miatt. Az ebben az időszakban hozott 723 jogerős ítélet 70 százaléka a hivatalnak kedvezett, a lezárt jogviták perértéke összesen 5,6 milliárd forint volt. Az elmúlt években csökkenő tendenciát mutat a perek száma. 1997-ben csaknem 13 ezer, az 1998-as hétezer keresethez képest tavaly csupán 1900 eset
24.hu

2000. 12. 12. 08:56

GVH-vizsgálat az Auchan ellen?

(FN, Napi) A Versenyhivatal eljárást indított az Auchan hipermarketlánc ellen. A Napi Gazdaság értesülései szerint a vizsgálat azért indult, mert a cég - a gyanú szerint - nem törvényesen alkalmazta egyik üzletében a saját, és versenytársa a Tesco árainak összehasonlítását. A Versenyhivatal saját hatáskörben kezdte meg a vizsgálódást, de a Tesco néhány nappal ezelőtt már bejelentette, hogy beadvánnyal fordul a hatóságokhoz az ügyben. Azt sérelmez
24.hu

2000. 12. 12. 08:18

Adókedvezmények a tőzsdének?

(FN, Napi)Egyeztetések folynak a börze vezetése és a pénzügyi kormányzat között olyan adókedvezményekről, amelyekkel a tőzsdére lehetne csábítani a hazai cégeket. A Napi Gazdaság értesülései szerint egyelőre tényleges jogszabály-előkészítő munka nem indult, csak tárgyalások zajlanak. Dunavölgyi Mária, a BÉT ügyvezetője szerint kívánatos lenne a forgalom növelése érdekében újabb társaságokat megnyerni a tőzsdére lépés gondolatának, és az állam ér
24.hu

2000. 12. 12. 08:10

3 ezer pont fölött a Nasdaq

(FN) Közel egy hónap után ismét a 3 ezer pontos álomhatár fölött zárt a Nasdaq. Az amerikai technológiai piac indexe mintegy 100 ponttal zárt magasabban, mint az előző napon. (3015,10, +3,3%)A klasszikus részvénymutató, a Dow Jones csak kis mértékben erősödött: 10 725,80 ponton fejezte be a kereskedést.(+12,89, +0,12 százalék). A múlt év azonos napjához képest a Nasdaq 26, a Dow Jones 6,7 százalékkal áll alacsonyabban.
24.hu

2000. 12. 12. 08:05

FigyelőBarométer - december 12.

Félmilliárd forintért "Álomalapítás" bál lesz Szilveszterkor (-2). Adókedvezmények a tőzsdére merészkedőknek? (+2) Karácsonyi hipermarket-háború (+2). Emelkedik a FigyelőBarométer.
24.hu

2000. 12. 12. 07:55

Minimálbér a gyakorlatban

A minimálbéremelés kész helyzet elé állította a tiltakozó munkáltatókat. A kormány saját hatáskörben döntött, ráadásul többletforrást sem adott a növekvő bértömeghez. Mit tehet a foglalkoztató?
24.hu

2000. 12. 11. 17:55

Könyvismertetés: Az információs társadalom

Félő, hogy visszhang nélkül marad ez a szerény tanulmánykötet, amelyben tudósok, kutatók, vállalati szakemberek, közhivatalnokok keresik a választ: hol tart Magyarországon az információs társadalom megalapozása.
24.hu

2000. 12. 11. 17:46

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.