Belföld

Beperli a Hír TV-t Helmeczy László ügyvéd, aki úgy fogalmazott, hogy jogerős bírósági ítélet alapján kell majd bocsánatot kérnie a televíziónak azért, mert valótlant állított a megbízóiról és róla.
2008. 08. 05. 19:51
Veres János pénzügyminiszter volt kampányfőnökét és a Hír TV újságíróit is megvádolta a kábítószerügy "dílere". Szerinte Tóth Viktor és a tévések is megkeresték őt. A HírTv azonban azt állítja: nem ők találták ki a sztorit.
2008. 08. 05. 19:23
Mély megdöbbenését fejezte ki "a HírTV riporterei ellen irányuló lejáratási kísérlet" miatt keddi közös közleményében a Magyar Újságírók Közössége és a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége. Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-felelőse azt mondta, egyelőre nem lát "sajtószabadság-ügyet" a történetben.
2008. 08. 05. 19:16
A telephelyen megvizsgált 31 BKV-autóbuszból 11-nél nem volt megfelelő a fékhatás - állapította meg az éjszakai órákban végzett ellenőrzés során a Nemzeti Közlekedési Hatóság(NKH).
2008. 08. 05. 18:52
Nem "ereszt" a magyar határ, a magyar rendőrség cáfolja Norbert Darabos osztrák védelmi miniszter állításait, amely szerint könnyű lenne átjutni a schengeni határ magyar szakaszán.
2008. 08. 05. 17:48
A Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSZSZ) Helmeczy László, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnökének leváltására szólította fel kedden Kisteleki István MLSZ-elnököt.
2008. 08. 05. 17:39
Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága várhatóan 1,5 millió forintos mulasztási bírságot szab ki azokra a vendéglátó vállalkozókra, akik a Nagyszakácsiban megrendezett Királyi Szakácsok Főzőfesztiválján nem adtak nyugtát a vásárlóknak.
2008. 08. 05. 17:37
Elszabadult egy kisteherautó és a Dunába zuhant kedden a Hajógyári-szigeten; személyi sérülés nem történt - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2008. 08. 05. 16:51
A munkaszerződések számának hitelesítésére felkért közjegyző kedden tanúsítványt állított ki arról, hogy 721 kórházi dolgozó által aláírt munkaszerződéssel rendelkezik a HospInvest Zrt. Azóta még 11-en írtak alá munkaszerződést.
2008. 08. 05. 15:14
Elfogott a rendőrség két férfit, feltehetően ők adták el a kábítószert annak a négy fiatalnak, akik a hétvégén - vélhetően kábítószer-túladagolásban - haltak meg a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2008. 08. 05. 14:53
Kiégett radioaktív fűtőelemek tranzitállomása volt pénteken Budapest – sugárzó anyag fővárosi jelenléte nem szokatlan, de a rendőrség nem árulja el, miért volt szükség az országon áthaladó szállítmány budapesti „pihenőjére”.
2008. 08. 05. 12:07
Újabb hangfelvételek kerülnek elő a hírTV és Helmeczy László ügyvéd ügyében, de még mindig nem tudni, ki a megbízó, és ki az áldozat. Helmeczy – mint Veres János pénzügyminiszter kabinetfőnöke, Tóth Viktor megbízottja – azt állítja a FigyelőNetnek adott interjújában, a tévések állnak az egész ügy mögött.
2008. 08. 05. 11:07
Egy korábban elhaladó vasúti jármű műszaki hibája és a meleg időjárás együttesen okozhatta a Kaposvárról Budapestre tartó vonat kisiklásához vezető vágányhibát szombaton – írja a Népszabadság.
2008. 08. 05. 07:47
Olvasói sztorik