Belföld

Egy 17 éves géberjéni fiatalember holttestére a Holt-Szamos vizében találtak rá szombaton, egy idős nő testét pedig az eltűnésétől mintegy 1,5 kilométerre, a Dunában találták meg Kisoroszitól nem messze.
2008. 10. 25. 17:46
Idén, október 26-án vasárnap hajnalban lesz az óraigazítás – ekkor kezdődik a téli időszámítás. Az órákat hivatalosan hajnali három órakor egy órával állítják vissza hajnali kettő órára. A MÁV menetrendjét emiatt nem kell módosítani.
2008. 10. 25. 14:05
Az 52 évvel ezelőtti Parlament előtti sortűz közel száz áldozatára emlékeznek 1956-os szervezetek és túlélők szombaton a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium árkádja alatt felállított márványtáblánál, ahol mécseseket, koszorúkat és virágokat helyeznek el.
2008. 10. 25. 12:55
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár közbenjárását kérte annak érdekében, hogy az Európai Központi Bank likviditást fokozó intézkedéseit terjesszék ki a Magyarországon működő bankokra is.
2008. 10. 25. 12:37
Életét vesztette egy nő pénteken este Zuglóban, amikor kiugrott a vonatból és a sínek közé esett. A baleset a Rákosrendező pályaudvar környékén történt pénteken este fél tíz körül – mondta Kajó Lázsló, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese szombaton reggel.
2008. 10. 25. 09:14
Orbán Viktor szerint a Fidesznek kutya kötelessége, hogy a következő választást megnyerje; a politikus erről a Hír Televízió Péntek 8 című műsorának adott - felvételről sugárzott - interjúban beszélt.
2008. 10. 24. 21:21
Egy néhány hónapja alakult szélsőbaloldali politikai mozgalom a neoliberális gazdaságpolitikát teszi felelőssé a válságért, s a Tobin-adó bevezetését és új közmunkahelyek létrehozását javasolja.
2008. 10. 24. 20:50
Gordon Brown brit miniszterelnök telefonon felhívta Gyurcsány Ferenc magyar kormányfőt és egyeztettek a nemzetközi pénzügyi válságról - közölte a kormányszóvivő pénteken.
2008. 10. 24. 16:49
Egy nappal 86. születésnapját követően, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Bálint Ágnes József Attila díjas író-szerkesztő-dramaturg, a Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós műsorkészítés egyik megalapozója - tudatta a család.
2008. 10. 24. 14:15
Indokoltak, arányosak, szakszerűek és törvényesek voltak a rendőri intézkedések az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójával kapcsolatos eseményeken - közölte az országos és a budapesti rendőrfőkapitány pénteken, a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.
2008. 10. 24. 12:15
Komolyabb rendzavarás, és a már megszokott könnygázas oszlatás nélkül telt el az idei október 23-a. A rendőrség nagy erőkkel készült az ünnepre, a belvárost végigkordonozták, a tüntetéseket pedig új taktikával fojtották el.
2008. 10. 23. 23:40
A Markó utcánál a rendőrök bekerítették a tüntetőket, sokakat igazoltattak, Budaházy Györgyöt előállították és elszállították. Az MVSZ műsorát erősen biztosítják az Astoriánál, az érdeklődés csekély. Gyurcsány az Operában beszélt. A Nyugatinál tűzszerészek vizsgálnak egy autót. (videó)
2008. 10. 23. 23:00
Gyurcsány Ferenc az Állami Operaházban tartott ünnepélyen beszédében azt emelte ki, hogy Nagy Imre képes volt egy történelmi és személyes konfliktusban megváltozni. Mint mondta, ma nekünk is meg kell változnunk, és akkor változik meg az ország is.
2008. 10. 23. 21:04
Egy 120 milliméteres aknagránátot találtak a X. kerületben, a Bihari utca és Horog utca kereszteződésében, a vasúti töltés mellett csütörtökön – közölte a Honvédelmi Minisztérium tűzszerészügyelete. A gránátból a tűzszerészek a helyszínen kiszerelték a gyújtószerkezetet, azt felrobbantották, majd a gránátot elszállították a töltés mellől .
2008. 10. 23. 19:04
Félig ünnepi, félig politikai beszédet mondott Orbán Viktor október 23-án. A Nézőpont Intézet FigyelőNetnek készített gyorselemzéséből kiderült: a Fidesz elnöke szerint az új vezető szükségessége, és a polgárok optimizmusa a megoldás kulcsa.
2008. 10. 23. 17:19
Magyarország be fogja bizonyítani, hogy nem azonos egy rosszkedvű és megbukott részvénytársasággal - mondta a Fidesz elnöke a budai Várban, az I., a II., a III., a XII. és a XXII. kerületi önkormányzat közös 56-os ünnepségén beszélt. Az MSZP szerint a Fideszen és Orbán Viktoron kívül mindenki hisz az összefogás erejében.
2008. 10. 23. 17:14
Gyurcsány Ferenc távozását a hatalomból sürgette Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere csütörtökön, az egyetem melletti 56-os emlékműnél tartott beszédében.
2008. 10. 23. 13:30
Október 23-a délelőttje csendben és nyugodtan zajlott, az állami rendezvényeket, a zászlófelvonást és a közjogi méltóságok koszorúzásait nem zavarták meg jelentős tüntetések. A rendőrség erősen biztosított minden helyszínt, a kordonok miatt alig lehetett látni az eseményeket.
2008. 10. 23. 13:00
Olvasói sztorik