Belföld

40 millió köbméter vizet fogott vissza a vízügy az aszályra készülve

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A vízügyi igazgatóságok mintegy 40 millió köbméternyi belvizet tudtak holtágakban, medrekben, tározókban visszafogni az elmúlt két hónap csapadékából - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.

A tavalyi rendkívüli aszály után a december és a január is bővelkedett csapadékban. A többletként jelentkező vizekből a vízügy igyekszik minél nagyobb mennyiséget visszatartani a rendszereiben, készülve egy esetleges későbbi aszályos időszakra. A folyókon levonuló árhullámok fontos vízpótlási lehetőséget jelentenek a jövőben előttünk álló aszályos időszakokra, ezért a vízügy mindenütt, ahol erre lehetőség nyílik, az érkező többletvizet csatornákba és tározókba vezeti a vízkészletek növelése érdekében. A most visszafogott mintegy 40 millió köbméternyi belvíz kétharmada a Közép-Tisza vidéki és a tiszántúli igazgatóság területére esik, de az észak-magyarországi igazgatóság is jelentős mennyiségű vizet tudott a tározóiba irányítani.

A vízügyesek emlékeztettek arra: az országban 179 belvíztározó van, összkapacitásuk 243 millió köbméter. Ezek feltöltésére mindig is törekedett a vízügyi ágazat, elsősorban a belvízvédekezés során a levezető hálózat tehermentesítése érdekében. A belvízből betározott víz későbbi öntözésre való felhasználhatósága azonban mindig kérdéses vízminőségi problémák miatt – írták.

A 2010-es nagy belvíz idején 150 millió köbméternyi belvizet tartottak vissza a tározókban és a medrekben. A tavalyi aszályos tavasszal ennek töredékét, 1-2 millió köbméternyit sikerült visszatartani.

  • A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az elmúlt hetekben feltöltötte a nyári vízpótlási lehetőséggel nem rendelkező holtágakat, így a szajoli, a gyova-mámai és a tiszaugi Holt-Tiszát, a szászberki és a malomzugi Holt-Zagyvát, valamint a rázsonyi, a tehenesi és a harangzugi Holt-Köröst. Feltöltöttek továbbá négy halastavat – Kisújszállás, Jászkarajenő és Besenyszög térségében -, valamint egy horgásztavat Alattyánnál. A Kőrös-érben visszatartott belvízből megoldódott a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében lévő vizes élőhely vízellátása is Kocsér térségében.
  • A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság emelte a Keleti-főcsatorna téli üzemvízszintjét, hogy a Tiszán érkező árhullámokból tározni tudjon, így jut víz például Hajdúnánás térségébe. A nyírségi területeken lehullott csapadékból lefolyásnak indult felszíni vizeket a Debrecen közelében tavaly kiszáradt tározók felé irányítják, így mostanra egybefüggő vízfelület alakult ki a Vekeri-tóban, és várhatóan az erdőspusztai tározókba is jut elegendő víz.
  • A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a múlt év végén a Tisza emelkedő vízállásából folyamatosan töltötte a szabolcsveresmarti Rétközi-tavat, a Szamoson érkező árhullámból pedig tudták tölteni a szamossályi tározót is. A Románia felől érkező csapadékvizet továbbra is az évek óta vízhiánnyal küzdő, Szamos menti tározóba kormányozzák. A magas tiszai vízállást kihasználva sikerült Gávavencsellő térségében a Lónyai-főcsatornában is magasabb vízszintet elérni.
  • Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságnak a tározókba (például gyöngyös-nagyrédei, a Laskó-völgyi, Hór-völgyi, geleji) az év elején meglévő mennyiségeken felül 1,92 millió köbméternyi vizet sikerült bevezetnie.

Az ágazat rövid- és hosszútávon is megragad minden műszaki lehetőséget a víz visszatartására, közben bármikor előfordulhat egy hirtelen érkező, szélsőséges árvíz, ezért az erre való felkészülés is folyamatos – írta a vízügyi főigazgatóság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik