Belföld koronavírus

Magyar állami kitüntetést ért a kínai vakcina

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI
Bahrein külügyminisztere kapta.

Orbán Viktor kormányfő előterjesztésére Novák Katalin köztársasági elnök magas állami kitüntetést adományozott a Bahreini Királyság külügyminiszterének. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint Abdullatif bin Rashid Al Zayani „a koronavírus-világjárvánnyal szembeni magyarországi védekezés megszervezéséhez nyújtott támogatása
elismeréseként” kapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

A talányos indoklásra, arra, hogy Öböl-térségből miként támogathatták a járvány elleni magyar védekezést, Szijjártó Péter adott magyarázatot. Azt mondta, Bahrein kollégája közvetítésével adta át a járvány idején a kínai vakcina felhasználásának addigi teljes dokumentációját.

Bahrein már előttünk járt, mert Bahreinben már elkezdték használni a kínai oltóanyagot, a Sinopharmot, amit Magyarország ismert.

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán azt írta, így indulhatott meg az oltóanyag engedélyezési folyamata hazánkban, a bahreini külügyminiszter segítsége nélkül emberek tízezreinek, százezreinek az élete maradt volna veszélyben.

A Sinopharm engedélyezését sokan bírálták, a vakcinák közül az teljesített a legrosszabbul.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik