ATV-ügy: a Pesti Srácok újságírója is elmondta a saját verzióját, és az nem Kárász Róbert igazát támasztja alá

Az ATV-től távozó műsorvezető korábban azt mondta az egyre dagadó botrányról, hogy Baranyi simán jelezhette volna, hogy nem vesz részt a beszélgetésben.

Hetek óta húzódik az ATV-ügy, aminek középpontjában eredendően Baranyi Krisztinának, és a Pesti Srácok újságírójának, Szalai Szilárdnak a konfliktusa állt, azóta azonban többen hallatták a hangjukat a történetben. Így megszólalt a szólásszabadság mellett kampányoló Fürjes Balázs, a korábban a kecskedugásról értekező, majd bocsánatot kérő Jeszenszky Zsolt, valamint az ATV vezérigazgatója, a helyzetet a saját egyetemi szigorlataihoz hasonlító Németh S. Szilárd is.

A múlt hét végén az ominózus műsort vezető Kárász Róbert került reflektorfénybe, aki egy Facebook-kommentben arról írt, hogy Baranyi igenis találkozott a Pesti Srácok munkatársával a felvétel előtt, így „simán mondhatta volna hogy ebben a beszélgetésben nem vesz részt.” Kárász aztán nem sokkal később a csatorna kérésére törölte a kommentet, majd miután az ATV lapunk megkeresésére azt írta, azért kérték a műsorvezetőt a komment törlésére, mert az általa leírtak nem tükrözték a valóságot, Kárász bejelentette, hogy nem tölti ki a felmondási idejét a csatornánál, nem vezet több műsort az ATV-n mert meghazudtolták őt.

Kárász kommentjével kapcsolatban Baranyi azt mondta, a műsorvezető „úgy csúsztat, mint a szennymédia”, és erre tanúi is vannak. Az ügyet végre tisztázni kívánó Media1 azonban nem közülük keresett meg valakit, hanem magát Szalai Szilárdot, aki a lapnak elmondta, már csak a műsor díszletei között találkozott össze Ferencváros polgármeseterével. És bár Szalai szerint Baranyinak fel kellett volna ismernie őt, mivel egymással szemben álltak a díszletben, az általa elmondottak Baranyi Krisztina igazát látszanak alátámasztani, akinek így nem sok választása maradt, hiszen ahogy a lap írja, ha azok után hagyta volna el a stúdiót, hogy a díszletben bemikrofonozva, már beharangozták a jelenlétét, annak olyan üzenete lett volna, hogy már előre megfutamodott a kérdések elől.

Ahogy azt az erről szóló posztomban kifejtettem, egy televíziós adás sajátossága, hogy a felek óhatatlanul találkoznak egymással. Baranyi Krisztinával már az adás előtti percekben elfoglaltuk a helyünket a stúdióban, a műsor előkészületei közben egymással szemben álltunk a díszletben. A köszönésemet nem viszonozta, holott– reakciójából ítélve– felismert. Ekkor a stúdióvezető, vagy a műsorvezetők felé jelezhette volna nemtetszését, ezt azonban nem tette meg. Egyébként az adásban is látható, a felkonferálásomat követően sem tiltakozott, csak miután kérdeztem tőle. Ebből kifolyóan a polgármester kirohanását nem tudom másképp értelmezni, mint egyfajta show-elemet

– írta válaszában a Pesti Sárcok munkatársa a Media1-nek.