Belföld

Az MSZP-s Molnár Zsolt saját maga kezdeményezi mentelmi jogának felfüggesztését

Ismét megszólalt az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt abban az ügyben, amelyben kenőpénz átvételével gyanúsították meg. Mi is megírtuk: a Magyar Nemzet megszerezte Fuzik Zsolt – a BKV és a CBA volt informatikai vezetője – gyanúsítotti vallomásának egyes részleteit. A lap szerint a költségvetési csalással gyanúsított férfi 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal és több általa ismert, politikusokat érintő bűncselekményről is beszámolt. Ez alapján Horváth Csaba Zugló szocialista polgármesteren és Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselőn kívül Molnár Zsolt is részesült a vesztegetési pénzekből. A lap szerint Molnár 40 millió forintot vett át az Olimpia parkban, és a táska pénz fejében megígérte, hogy két évig nyugta lesz az őt lefizető cégnek. Molnár már korábban tagadta a vádakat.

Kapcsolódó
Magyar Nemzet: Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója 40 millió forint kenőpénzt vett át
A birtokába került vallomás alapján írja ezt a napilap.

Most azt írja nyílt levelében: „Biztos vagyok az igazamban, ezért magánvádas büntetőeljárást kezdeményezek nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért Fuzik Zsolt és az ő nyilvánvalóan hazug vallomását elsőként leközlő sajtóorgánum ellen. Egyúttal a keddi napon levélben fordulok Magyarország Legfőbb Ügyészéhez, amelyben kezdeményezem, hogy indítványozza az Országgyűlés Elnökénél az adott ügyben a mentelmi jogom felfüggesztését.”

Molnár a levelét Hadházy Ákosnak címezte, aminek az az oka, hogy a független képviselő azt írta közösségi oldalán: „beszélnünk kell ugyanakkor egyes ellenzéki politikusok szerepéről – hiszen mi pont ebben vagyunk mások, mint a Fidesz, hogy őszintén tudunk beszélni ilyen kényes témákról is. Például arról, Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke miért találkozott egy padon üldögélve Fuzikkal, akiről tudnia kellett, hogy benne volt annak idején a BKV-ügyben? Sokat segítene, ha erre megfelelő magyarázatot tudna adni. Mind Molnár képviselő úrra, mind Horváth polgármester úrra igaz, hogy azzal tennék a legjobbat az összefogásnak és a kormányváltás ügyének, ha lemondanának a listás helyükről, nem terhelve ezzel az üggyel az egész politikai közösséget”.

Molnár most azt írta erről: „Te is tudod, kampány van. Nem is akármilyen. Mindannyian azért dolgozunk, hogy a Fidesz tizenkét éves hatalmát megtörjük. Magam is ezzel kelek és ezzel fekszem. Büszke is vagyok néhány olyan dologra, amelynek élharcosaként ma már karnyújtásnyira vagyunk a kormányváltástól. Ahogy az egyik országos televízió esti műsorában elmondtam, és most is szeretném ezen a nyílt fórumon Neked megerősíteni, semmilyen pénzt nem vettem át sem táskában, sem más módon Fuzik Zsolttól és mástól sem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik