Belföld

Szegedi orvosok „kettő az egyben” műtéttel mentették meg egy 85 éves férfi életét

SZTE SZAOK
SZTE SZAOK
Kardiológusok és érsebészek fogtak össze a szimultán, Magyarországon eddig még nem végeztt operációban, aminek világszinten is komoly hatása lehet.

Két szív-érrendszeri megbetegedésének bármelyikébe hónapokon belül belehalhatott volna az a 85 éves férfi beteg, akinek az életét egy olyan szimultán műtéttel mentették meg az Szegedi Tudományegyetem orvosai, amilyet hazánkban még nem végeztek el korábban – írja az intézmény a közleményében, amelyben hozzáteszik, nagyon ritkán fordul elő, hogy lényegében egyszerre ismerjenek fel két önmagában sem túl gyakori, de előrehaladott stádiumban lévő, beavatkozás nélkül már külön-külön is életet veszélyeztető kórképet.

Ilyen kihívással kellett szembenéznie az SZTE orvosainak, akik ráadásul történelmi jelentőségű sikerrel tették meg mindezt. Transzkatéteres aorta billentyű beültetést (TAVI) és hasi aorta aneurysma fedett stenttel való stentelését (EVAR) hajtotta végre a Szegedi Tudományegyetem kardio-vaszkuláris hibrid munkacsoportja.

A Dr. Ruzsa Zoltán, Dr. Szűcsborús Tamás kardiológusok és Dr. Palásthy Zsolt, Dr. Nyilas Áron érsebészek által végzett beavatkozás számottevően csökkenti a megterhelést és a szövődmények kockázatát is – emeli ki a közlemény, amelyben hozzáteszik:

világviszonylatban is csupán néhány – a mostanihoz hasonló – esetismertetést közöltek, Magyarországon pedig ilyen kombinált beavatkozást ezidáig még nem végeztek. 

Palásthy Zsolt érsebészeti profilvezető  főorvos szerint néhány évvel korábban ez a beavatkozás csak egy nyitott szívműtét és egy második időpontban végzett nagy hasi érműtét formájában lett volna elképzelhető.

85 éves páciensünk számára ez bizonyosan vállalhatatlan lett volna. Az általunk alkalmazott „kettő az egyben” megoldás tehát betegünknek nem csupán előnyös volt a megterhelés és a szövődmények kockázatának csökkentése révén, hanem számára ez az életben maradás egyetlen esélyét is jelentette

– fogalmazott az orvos.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi  Albert Klinikai Központban az intervenciós kardiológiai és az érsebészeti munkacsoportok szoros együttműködése révén végezték a műtétet. Az előkészületek során végzett sürgős cardiológiai vizsgálat olyan súlyos aorta billentyű megbetegedést igazolt, amely önmagában is műtéti javallatot képezett. Az alapos előkészítést és tervezést követő műtét során előbb a cardiológiai mukacsoport implantálta a műbillentyűt, majd ezt követően az érsebészeti team végezte el a bifurcatios stent graft beültetését. A beavatkozás teljes egészében percután (metszés nélküli) technikával történt – részletezte a beavatkozást Ruzsa Zoltán részlegvezető főorvos.

Az SZTE közleménye szerint világszinten is komoly hatása lehet a most elvégzett műtétnek, mivel egy olyan speciális helyzetet oldottak meg a szegedi orvosok, amelynek operatív és klinikai tapasztalatait megosztva, más kollégákkal ennek a műtétnek a rizikója is tovább csökkenthető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik