Belföld koronavírus

Harmadik oltásként már szinte mindenkinek nyugati vakcinát adnak Magyarországon

HAZEM BADER / AFP
HAZEM BADER / AFP
November 7-éig 1,36 millió ember kapta meg a harmadik oltást Magyarországon. Az emlékeztető oltást felvevő személyek közül alig két százaléka kapott keleti vakcinát.

Bár a kormányzati portálon, a koronavirus.gov.hu-n hétköznap reggelente közzéteszik a – hazánkban augusztus eleje óta elérhető – harmadik oltás statisztikáit is, arról csak összesítve számolnak be. Azt például nem lehet tudni, hogy melyik vakcinával hány embert oltottak be és milyen korosztályból.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapján azonban rábukkantunk a vonatkozó, Magyarország által küldött statisztikára, amelyben heti bontásban meg lehet nézni az említett adatokat. Eszerint alig van olyan, aki harmadik oltásként Sinopharmot vagy Szputnyikot kér, illetve kap – november 7-ével bezárólag a bő 1,36 millió harmadik oltást felvevő személy közül alig két százaléknak adták be a keleti vakcinák valamelyikét.

Sinopharmot 25 130 fő kapott emlékeztető oltásként: kétharmaduk, 16 253 fő hatvan év feletti volt.

Emlékezetes: a kormány a harmadik oltás lehetőségét (viszonylag hamar Európában) azután vezette be, hogy az antitest-vizsgálatok eredményei kimutatták, hatvan év felett mérhetően alacsonyabb a kínai vakcina hatékonysága. Szputnyikot mindössze 803 ember kapott, az AstraZeneca vakcináját pedig 2571 magyarnak adták be harmadik oltásként.

Részletek
Megjöttek a fővárosi antitestvizsgálat első eredményei: a Sinopharmmal oltott 60 év felettiek negyedének nincs antitestes védettsége
A többi oltóanyag esetében a megfelelő antitest-szinttel nem rendelkezők aránya lényegesen alacsonyabb.

A legtöbb emlékeztető oltásként beadott vakcinát a Pfizer gyártotta (1 196 472 fő , azaz a beoltottak 87,53 százaléka kapta ezt), a második legnépszerűbb választás pedig a Moderna volt (90 625 fő, az összes harmadik oltást kapott 6,63 százalékának adták ezt az oltóanyagot). Az egydózisú Janssenből is több tízezer, 51 306 fogyott – azaz az összes harmadik oltást beadatók 3,75 százaléka választotta ezt.

Made with Flourish

Az ECDC által vezetett és közzétett adatokból kiderül az is, hogy az egyes korosztályokból hányan vették fel az emlékeztető oltást. A 254 kiskorúból 243-an Pfizert, 11-en Modernát választották harmadik oltásként – a tizennyolc év alattiak oltása a többi korosztályhoz képest jóval később indult, így az ő esetükben kevesüknél járt le a négy hónap a második oltás óta. A 18-24 évesek közül bő 19 ezren vették fel az emlékeztető oltást, ami a korcsoportba tartozó népesség 2,6 százaléka. A 25-49 évesek esetében 233 ezer ember kért már harmadik oltást, ami 6,69 százalékot jelent a korcsoportjukat tekintve.

Utóbbi arány jóval magasabb az idősebb csoportokban:

  • az 50-59 évesek közül 169 ezren (13,71 százalék),
  • a 60-69 évesek közül 379 ezren (29,27 százalék),
  • a 70-79 évesek közül 393 ezren (45,71 százalék), míg
  • a 80 év felettieknél 172 ezren (39,31 százalék) kértek harmadik oltást.

A legfrissebb, szerda reggel jelentett adatok szerint Magyarországon 1 millió 431 ezer ember kapta meg a harmadik oltását. Azt, hogy az első, második, illetve harmadik dózist melyik napon hányan kapták meg, az alábbi diagramunkon követheti nyomon.

Made with Flourish

Ajánlott videó

Olvasói sztorik