Belföld

Tóth Csaba feljelentésére kényszerítés miatt nyomoz a rendőrség

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentés alapján folytat nyomozást kényszerítés bűntett miatt. A nyomozók az eljárás során 2021. augusztus 12-én egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként

– ezt közölte a rendőrség lapunkkal, miután rákérdeztünk az előválasztástól visszalépett szocialista Tóth Csaba által említett feljelentésre.

Az MSZP politikusa hétfőn jelentette be visszalépését. Sajtótájékoztatóján a többi közt azt mondta:

azzal fenyegettek meg, hogy ha nem szállok ki a politikából, akkor megölnek. A rendőrség szerencsére megtalálta a tettest, és lezárta a nyomozást.

Azt nem tudni, pontosan mivel fenyegették meg Tóth Csabát, de a politikus azt rosszul tudta, hogy az ügyet lezárták azzal, hogy gyanúsítottként hallgattak ki egy személyt. A BRFK tájékoztatása szerint az eljárás továbbra is folyamatban van.

A Büntető Törvénykönyv szerint kényszerítést az követ el, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, a bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik