Belföld

Kormánypárti várost büntetett 100 százalékos visszafizetési kötelezettséggel a Pénzügyminisztérium

24.hu
24.hu
  • Olyan súlyos jogsértéseket állapítottak meg két, uniós támogatásból finanszírozott sümegi beruházásnál, hogy a Pénzügyminisztérium úgy döntött, mindkét esetben visszafizetteti a teljes támogatási összeget a fideszes vezetésű önkormányzattal.
  • A pályázati pénzek felhasználását korábban a Közbeszerzési Döntőbizottság is vizsgálta, és milliós bírságokat rótt ki a városra.
  • Bár Végh László fideszes polgármester simán vesztett, amikor bíróságra vitte a KDB határozatait, most ismét azt mondja, jogi útra tereli a minisztérium döntését. A tárca összesen több mint 120 millió forint visszafizetésére kötelezte Sümeget.
  • Az önkormányzat képviselői nem is tudtak a nagyösszegű elvonásokról.

Tavaly augusztusban több turisztikai weboldalon is megjelent a hír, hogy a sümegi Tarisznyavár mellett elkészült egy új látványosság, az úgynevezett középkori piactér, ahol kézműves termékeknek szánt elárusító helyeket állítottak fel, és egy sétányt is kialakítottak, hogy összekapcsolják a piacot a várhoz vezető szerpentinnel.

Az önkormányzat egy rekonstrukciós munkával együtt 69,9 millió forintos támogatást kapott a piac megépítésére.

A nehezen megközelíthető, hegyoldalra tervezett piacot az elmúlt egy évben lényegében nem is használták, most mégis súlyos gondokat okozhat a Veszprém megyei városnak. A Pénzügyminisztérium (PM) július közepén úgy határozott, hogy a beruházás megvalósításánál elkövetett szabálytalanságok miatt visszafizetteti a várossal a támogatás teljes összegét. A tárca arra hivatkozott, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a 2020-ban lefolytatott vizsgálatában megállapította: a közbeszerzés során az önkormányzat nem biztosította a tiszta, befolyástól mentes verseny feltételeit, az ilyen súlyú jogsértések pedig az előírások szerint 100 százalékos forrásmegvonást vonnak maguk után.

A sümegiek, beleértve a képviselőtestület tagjait is, csak a hétvégén értesültek a város költségvetését komoly kihívások elé állító döntésről. Végh László, a település Fidesz-KDNP-s polgármestere eddig semmilyen információt sem adott az eljárásról, a határozatot egy helyi ellenzéki aktivista szerezte meg, és tette közzé Facebook-oldalán.

Varga György / MTI Virág Zsolt művészettörténész, Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára és Végh László (Fidesz-KDNP) polgármester a sümegi Püspöki Palota turisztikai fejlesztésének alapkőletételén 2018. július 6-án

A bejegyzéshez fűzött kommentekben előkerült egy másik, még tavaly született minisztériumi határozat is, amely egy 52,3 millió forintos projekt miatt is elmarasztalta Sümeget. A PM pályázati pénzeket felügyelő főosztálya ebben egy látogatóközpont létrehozására adott támogatást kért vissza lényegében ugyanazzal az indoklással, mint a piac esetében.

A határozatot közreadó Németh Szabolcs a 24.hu megkeresésére azt mondta, megdöbbent, amikor megkapta a dokumentumokat. Forrásai szerint azonban nemcsak a piac 69,9 és Ramassetter Látogatóközpont 52,3 millió forintos pályázata miatt büntették forrásmegvonással a várost, hanem a bölcsőde építésére megítélt 77 millióból is vissza kell fizetni 20 millió forintot.

A polgármester mutyizásai miatt kiszabott büntetéseknek katasztrofális hatása lehet Sümegre, hiszen a városnak már arra sem volt szabad kerete, hogy egy letelepedni kívánó orvost néhány millió forinttal támogasson

– mondta Németh Szabolcs.

24.hu

A KDB 2020 májusában 2, illetve 3 millió forintra bírságolta az önkormányzatot, és kilátásba helyezte, hogy a látogatóközpont teljes támogatási összegét, a bölcsődére elnyert összeg esetében pedig 25 százalékot vissza kell fizetni. A KDB kicsit később, 2020 augusztusában harmadikként világította át a középkori piac beruházást.

Végh László lapunk kérdésére azt írta, hogy a Pénzügyminisztérium levelét a piaccal kapcsolatos szabálytalansági eljárás lezárásáról csak július 22-én, csütörtökön kapta meg.

A határozat értelmében még nem zárult le a jogi út, ezt természetesen ki is fogjuk használni, határidőben

– közölte a polgármester, hozzátéve, hogy a KDB határozataival összefüggő büntetéseket viszont már tavaly befizette a város.

A Magyar Narancs januárban írta meg, hogy hogy miután a KDB megbírságolta az önkormányzatot, Végh – testületi felhatalmazás nélkül – a Fővárosi Törvényszéken megtámadta az elmarasztaló határozatokat. A perben a városvezetést az egykori fideszes országgyűlési képviselő és elszámoltatási biztos, Papcsák Ferenc ügyvédi irodája képviselte, sikertelenül: mindkét pert elvesztették. A piac ügyében született harmadik elmarasztaló határozat pereskedés nélkül emelkedett jogerőre.

A 24.hu információja szerint a képviselőtestület három tagja a napokban rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte. Az Élhetőbb Városért Egyesület képviselői azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat megtárgyalhassa a pályázati támogatások visszafizetésére kötelező pénzügyminisztériumi dokumentumokat.

Az egyesület képviselői semmilyen információt nem kaptak a polgármestertől a nagyösszegű elvonásokról. Ez nem is meglepő, de hogy a fideszesek sem tudtak róla, az már nagyon árulkodó a sümegi helyzetről

– mondta Oszkó Zoltán. Az Élhetőbb Városért Egyesület méltatlansági eljárást is kezdeményezett a polgármesterrel szemben. Az előterjesztés szerint Végh László döntéseiből kifolyólag büntetések, bírságok formájában jelentős anyagi kár érte a várost, de élettársa hamis érettségijének ügye, majd fizetésének nagy közfelháborodást okozó megemelése is méltatlanná tette Sümeg vezetésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik